Smuel Rabinowitz, a Siratófal rabbijának hetiszakasz-magyarázatát a JPost közölte.
A Besálách szakasz szokatlan megjegyzéssel indul: megindokolja Isten egy bizonyos döntését:
És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján mert közel volt az; mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, midőn háborút látnak és visszatérnek Egyiptomba. Azért kerültette Isten a népet a puszta útján, a nádastenger felé… (2Mózes 13:17-18)
Ez a tórai mondat elmagyarázza, hogy milyen tényezőket vett figyelembe az Örökkévaló, amikor a kivonulás után a zsidókat a puszta felé vezette. Földrajzilag ugyanis sokkal logikusabb lett volna a déli partok felől megközelíteni Kánaánt, a későbbi Izrael Földjét. Isten mégis úgy döntött, hogy népét hosszabb úton vezeti, a pusztán és a Nádas-tengeren át. A Tóra magyarázata szerint ez azért volt így, mert az Örökkévaló attól tartott, hogy ha a zsidóknak a kivonulás után azonnal háborúba kellene bocsátkoznia, akkor inkább az Egyiptomba való visszatérést választanák.
A háborútól azonban így sem menekültek meg: a kegyetlen fáraó, akinek nem volt elég a tízcsapás, hatalmas hadseregével Izrael népe után eredt, amint felocsúdott első ijedtségéből. A zsidók a félelmetes sereg és a tenger közé szorultak. Mózes arra kéri őket:
Ne féljetek, álljatok veszteg és lássátok az Örökkévaló segítségét, melyet veletek cselekszik ma, mert amint láttátok az egyiptomiakat ma, úgy nem fogjátok többé őket látni soha sem! Az Örökkévaló fog harcolni értetek, ti pedig hallgassatok! (2Mózes 14:13-14)
Vagyis Mózes azt mondja a népnek, hogy semmit ne tegyenek, higgyenek az Örökkévalóban és Ő megsegíti őket. A csoda pedig valóban megtörténik: a zsidók előtt szétnyílik a tenger, és száraz lábbal kelnek át rajta, ám amikor üldözőik utánuk erednek, a víz visszazúdul és ők odavesznek.
Felmerül azonban a kérdés: ha Isten attól tartott, hogy a félelemtől vezéreltetve a zsidók visszatérnek Egyiptomba, miért nem aggódott amiatt, hogy az őket üldöző egyiptomi hadsereg hasonló reakciót vált ki belőlük? Hiszen az egyiptomiak sem voltak félelmetesebbek, mint a filiszteusok, ráadásul ahogy Isten az egyiptomiakat a tengerbe veszejtette, ugyanúgy megsemmisíthette volna a filiszteus seregeket is. Mi a különbség aközött, hogy az egyiptomi vagy a filiszteus sereggel találkoznak előbb?
A válasz az, hogy alapvető különbség van a felszabadítás és a megváltás között. Az egyiptomi száműzetésből való felszabadítást egyedül Isten hajtotta végre, emberi közbeavatkozás nélkül. A tízcsapás minden eleme, ahogy a tenger kettéválasztása is, isteni eredetű volt. Az Izraelbe való bevonulást, a föld elfoglalását és az erkölcsön és alapvető értékeken alapuló társadalom létrehozását embereknek kellett megtenniük, isteni segítséggel ugyan, de emberi erővel és bátorsággal. És ez az, amire a kivonuló nép még nem volt felkészülve.
A zsidók évszázadokon át éltek rabszolgasorban egy idegen országban. Isten nem akarta, hogy szolgák nemzeteként vonuljanak be az Ígéret Földjére. Ehelyett úgy döntött, hogy a sivatagon át vezeti őket, hogy fizikailag és spirituálisan is megerősödve, érettebben és egységbe forrva foglalhassák majd el jogos tulajdonukat. Így teljesülhetett az Örökkévaló akarata, hogy néppé válhassanak a saját földjükön, olyan nemzetté, mely felelősséget vállal a sorsáért, a jövőjéért. Erős, morális alapokon álló nemzetté, melyet Isten támogat és segít, ám nem kizárólag arra vár, hogy az Örökkévaló elvégezze helyette a feladatokat.
A hosszú pusztai éveket követően, az Ígéret F öldjének kapujában állva Isten Jehosua bin Nunhoz, a zsidó nép új vezetőjéhez fordult, és megismételte a szavakat:
Légy erős és bátor… Csak erős és bátor légy nagyon… Nemde megparancsoltam neked: légy erős és bátor, ne ijedj meg és ne rettegj; mert veled van az Örökkévaló a te Istened, bármerre jársz. (Jehosua 1:6-9)
Véssük eszünkbe alaposan e szavakat és vezessék ezek a tetteinket – személyes és közösségi szinten egyaránt!
Címlapkép: Ivan Aivazovsky
