Böchukotáj
A jeruzsálemi esőcsináló
„… és esőt adok a megfelelő időben…” (Leviticus 26:3.).
Egy Erec Jiszraelben élő, a hírneves Szlonim családból származó haszid, Lubavitsba utazott rokonát, rabbi Smuélt, az akkori lubavitsi rebbét, meglátogatni.
A rebbe érdeklődött az ereci viszonyok felől, melyről a vendég részletesen beszámolt, de a végén megjegyezte:
– Egyes könyvekben arról írnak, hogy az Erecben élő zsidók között sok fennkölt lelkű ember található. Én megismertem az ottani zsidóságot, de közöttük sem találtam többet, mint a külföldiek között.
– Mióta vagy szakértő abban – szólt közbe a rebbe – hogy ki a fennkölt lélek, s ki nem? Nos, elmondok neked egy történetet, amit áldott emlékű apámtól hallottam, s ebből megtudhatod, hogy milyen erkölcsi magaslatokat tud egy egyszerű zsidó elérni, ha Erec Jiszráélban él.
– Egy Jeruzsálem melletti faluban élt egy zsidó, aki olyannyira tanulatlan volt, hogy még a legegyszerűbb imák szövegét sem értette, de még megjegyezni sem tudta, mikor, milyen imát kell mondani.
Így aztán szokásává vált – amikor egyszer egy héten bement a városba zöldséget és gyümölcsöt árulni – a helyi rabbit felkeresni, aki ekkor felírta neki, hogy a rákövetkező héten milyen imákat kell elmondani. Arra nem volt módja, hogy el is magyarázza, hogy egyes napokon az imákban milyen változtatások vannak (pl. hétfőn és csütörtökön), meg külön a szombati imákat – mert szegény meg se tudta volna jegyezni.
Egy alkalommal, Chesván hó elején, arra kérte a zsidó a rabbit, hogy néhány hétre előre írja fel neki az imarendet, mert ebben az időszakban a rossz idő miatt az utak járhatatlanokká válnak, s nem tud minden héten eljönni. A rabbi teljesített kérését.
A rákövetkező héten mégiscsak be kellett a városba mennie és legnagyobb meglepetésére azt tapasztalta, hogy az üzletek zárva vannak. Nagyon megijedt, mert azt hitte szombat van. Egy darabig álldogált a szamara mellett, mikor is meglátott egy zsidót, tálittal és tfilinnel kezében. Ebből rájött, hogy nem lehet szombat (szombaton nem használnak tfillint) – ezért megnyugodott. De még mindig nem értette, miért vannak az üzletek zárva. Odament tehát a zsidóhoz és megkérdezte, mire az megmagyarázta neki, hogy aznapra közösségi böjtöt rendeltek el.
Most azon csodálkozott el, hogy a rabbi nem írta fel neki ezt a böjtnapot. Fájdalommal töltötte el, hogy két dologban is vétkezett, egyrészt böjtnapon evett, másrészt nem a böjtnapi imát mondta el.
Otthagyta az úton szamarát és elsietett a rabbihoz, de az a zsinagógában volt. Utánament és amikor rátalált, keserű szavakkal tett neki szemrehányást:
– Hogy tehettél velem ilyet, rabbi?
– Mi a baj, fiam? – kérdezte értetlenül a rabbi.
– Mi az, hogy, mi a baj – válaszolta a boldogtalan – hiszen azt hallom, hogy ma böjt van. Maga pedig nem írta ezt fel nekem, így ma ettem és nem is azt imádkoztam, amit kellett volna. Most mit tegyek?
– Nyugodj meg – csitította őt a rabbi. Először is, ez nem egy szokásos böjt, hanem egy rendkívüli, amit a szárazság miatt tartunk.
A zsidó kérésére a rabbi részletesen elmagyarázta, hogy a „közösségi böjtöt” (Táánit Cibur) akkor rendelik el, ha fennáll annak a veszélye, hogy a szárazság miatt rossz lesz a termés, ami éhínséget idéz elő. Ilyenkor imádkoznak is az esőért.
– Ezért kell böjtöt elrendelni? Hogy essen az eső? – csodálkozott el a zsidó.
– Miért, szerinted mit kellene csinálni – így a rabbi.
A tanulatlan zsidó erre elmondta, ha nem esik az eső és veszélyben a termése, kimegy a földre és azt mondja a jó Istennek: Apa, szükségem van esőre! És erre megered az eső.
– Nos, ha ez így megy, próbáld ki nálunk is, hátha sikerül…
A zsidó ezután kiment a templom udvarára, elsírta magát és felkiáltott:
– Atyám, Uram! Nem engedheted, hogy a szent városban fiaid, Isten őrizz, éhen haljanak! Láthatod magad is, milyen nagy szükségük van esőre.
Mire az utolsó szavak elhangzottak – az eső már zuhogott is…
A rebbe befejezvén a történetet, odafordult vendégéhez és megkérdezte.
– Nos, ezek után, meg tudnád-e mutatni, ki Erec Jiszráélben a fennkölt lelkületű ember?…
(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, „Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)
