AZ ÁLDOZATOK SZÁMA
A GYALOGMENETEK ÁLDOZATAI
A Cservenka és Zombor közötti 33 kilométeres útszakaszon október 7-én (első 500 fő) és október 8-án (második 500 fő) valamint a vérengzés után megmenekültek (kb. 1.000 fő) vonultak. A két 500 fős menet maradéka Zomborban egyesült és október 11-én tovább indult tovább nyugat felé. A menet Bezdán (Bezdan, Besdan), majd átkelve a Dunán a következő éjszakát Kiskőszegen (Batina, Donau-Daru-Winkel) töltötte az éjszakát. A menet október 14-én érkezett meg Mohácsra. A vérengzés után elindított menet maradéka Zombor keleti határában a mezőn éjszakázott, majd észak felé, Gádor (Gákova, Gakovo, Gakowa, Gaumarkt)–Gara–Vaskút útvonalon érte el Baját október közepén. A Cservenka és Zombor közös útvonalon valamint a Zombor–Kiskőszeg–Mohács továbbá a Zombor–Gádor–Baja, egymástól eltérő útvonalon egyaránt jelentős veszteségek voltak.
A szerb és német források egymástól eltérőn számolnak a veszteségekkel. A szerb források a Jugoszlávia (Szerbia) területén, míg a német jelentés a németek által elkövetett háborús bűncselekményeket vették számba. A háborús bűncselekmények területi és elkövetői alapon történő számbavétele az adott megközelítésen belül sem következetes. A szerb források a Cservenka–Zombor–Kiskőszeg, a német jelentés a Cservenka–Zombor–Baja útvonalon történeteket veszi számba. Az első esetben tehát kimarad a Zombor–Gádor, a második esetben pedig a Zombor–Mohács útvonalon történt veszteség számbavétele. Egyik sem pontos tehát, ill. az átfedések, a hiányok és eltérő alapon történő számítások miatt csak hozzávetőleges adatokkal lehet számolni.
A szerb források kizárólag a Cservenka és Kiskőszeg közötti útvonalra adnak meg adatokat. (Figyelmen kívül hagyva tehát a Bajára kísért menet veszteségeit.) A vonatkozó, 1947-es szerb forrás szerint a Cservenka és Kiskőszeg közötti 63 kilométeres úton „agyonlőttek körülbelül még 400 zsidót. Ők a mai napig nincsenek eltemetve, de még elföldelve sem. A holttesteik különböző községek területén kisebb-nagyobb csoportokban temetetlenül hevernek. Az országút mentén is vannak temetetlenül és csak részben elföldelve.”[1] Ezen az útvonalon ezt a számot tartom irányadónak.
Mindhárom menet nagyon sok embert veszített el, de nem lehet megmondani, hogy egyes menetekben hány fő volt a meggyilkoltak száma. Képtelenség eldönteni, hogy melyik menetből hány fő hiányzott, amikor az megérkezett Zomborba. Nem lehet megmondani, hogy Zombor és Kiskőszeg között, a Mohács felé tartó menet hány főt veszített Mohácsig és ugyanígy nem lehet megállapítani azt sem, hogy a Zomborból Baja felé tartó menet hány főt veszített Bajáig. Összességében annyit lehet megállapítani, hogy mindent egybe vetve mintegy 500 fő lehetett a Cservenka utáni menetveszteség Mohácsig és Bajáig. Szökésekről is tudunk, de becslésem szerint ez az 500 fős veszteség mintegy 5 százalékát (kb. 25 fő) tette csak ki. Az összes többi munkaszolgálatos gyilkosság áldozata lett. Mindez azt is jelenti, hogy a Cservenkára megérkező 3.000 zsidó munkaszolgálatos közül kb. 1.000 főt gyilkoltak meg a cservenkai téglagyárban. A Cservenkáról elindított három menet összesen 2.000 tagja pedig mintegy egyharmadát elveszítette Cservenka és Mohács valamint Cservenka és Baja között. Cservenkán a vérengzés áldozata lett a megérkezett bori zsidók egyharmada. Cservenkán és Cservenka után Mohácsig és Bajáig a bori zsidó munkaszolgálatosok mintegy felét megölték.
A TÉGLAGYÁRI TÖMEGGYILKOSSÁG ÁLDOZATAI
A cservenkai téglagyárban meggyilkoltak számáról egymástól lényegesen eltérő adatokat ismerünk. Az áldozatok első összegyűjtésére 1945 januárjában került sor. A partizánok által kirendelt helyi sváb parasztok által, nyilván büntetésként elvégeztetett munkáról keveset tudunk.[2] Egy 1947 végén kelt dokumentum szerint erről annyi információnk van, hogy „Őket nem temették el, hanem Cservenka község téglagyárának egy gödrébe dobálták őket, ahol még ma is vannak”.[3] Az exhumálást, az agnoszkálást és az áldozatok földi maradványainak eltemetését tehát nem végezték el. Az áldozatok földi maradványainak egy téglagyári gödörbe történő összegyűjtése történt meg. Mindebből nem derül ki, hogy a földi maradványok összegyűjtése a tömeggyilkosság színhelyéül szolgáló gödörbe történt-e, vagy egy teljesen új gödröt ástak. Minderről semmilyen dokumentum nem ismeretes. A hatóságoknak szándékában állt az exhumálás és a méltó eltemetés, de erre csak a vérengzés után 13 évvel került sor. A késlekedés okát nem ismerjük. Az exhumálás végül 1957. november 4–5-én történt meg. Az exhumálást a belgrádi izraelita hitközség képviselőinek jelenlétében, a cservenkai hatóság végeztette el a téglagyári vezetőinek és dolgozóinak részvételével. Az exhumálási jegyzőkönyv mindössze egyetlen oldal, összesen 19 sor. Ebben az áll, hogy az egyetlen gödör kiásásakor 465 koponyát találtak, amely a jegyzőkönyv szerint megegyezik a mintegy 680 eltűnt munkaszolgálatos számával. Az összefüggés feltárásával adós marad a jegyzőkönyv. A rohammunkával feltárt tömegsír nyomán a földi maradványokat „kisebb zsákokba tették és teherautóval a zombori izraelita temetőbe szállították. Az exhumálás során fényképeket is készítettek, amelyek fennmaradtak. Ezeken jól láthatók a téglagyári munkások és feltehetően a téglagyár vezetői. A jegyzőkönyv és a fényképek alapján megállapítható, hogy az exhumálásnál orvos nem volt jelen és a munkások minden védőfelszerelés nélkül dolgoztak. A jegyzőkönyv külön megemlíti, hogy „az exhumálás kegyelettel történt”, ennek azonban semmilyen írott vagy képi nyoma nincsen. Egy másik jegyzőkönyv alapján tudjuk, hogy az áldozatoknál lévő és a gödörben megtalált tárgyakat összegyűjtötték és szakértőkkel megvizsgáltatták. A személyes, használati és vallási tárgyak tételes számbavétele azonban nem történt meg, a tárgyakról azonban így is képet alkothatunk az említett jegyzőkönyv és az azokról napjainkban készült fényképek alapján. Ezek: személyes (pl. bőrtárca fémpénzzel, levelezőlapok, dokumentumok), használati (pl. szemüveg, fésű, óra, olló, evőeszköz) és vallási (pl. tallit-rész, feltehetően „skófium-hímzéssel”; feltehetően tóratartó rúd korongjai és tóratekercsek darabjai; imakönyvek).[4] A fényképeken látható még magyar feliratú gyógyszerdoboz (ultraszeptil) és a bori bányákban robbantáskor használatos háromszínű drótból készített emléktárgyak. Mindezek teljesen egyértelművé teszik, hogy a téglagyári exhumálás során magyar bori zsidó munkaszolgálatosok tárgyait találták meg. Ezzel együtt az exhumálás minden szakszerűséget nélkülözött, a dokumentumok alapján agnoszkálásra kísérlet sem történt, a számadatok megbízhatatlanul kerültek feltüntetésre és talált tárgyak tételes számbavétele sem történt meg.
Minden bizonnyal az idézett egyoldalas exhumálási jegyzőkönyv az az alapdokumentum, amely alapján a cservenkai téglagyárban meggyilkoltak száma általában mintegy 700 főben kerül meghatározásra. Ez a szám azonban – mint ahogyan láttuk – kizárólag egy becsült adat lehet, amelynél nagyságrenddel is nagyobb lehet a téglagyári áldozatok száma. Ennek számos oka van. Az áldozatok 1945. januári összegyűjtése nem tudni, hogy kiterjedt-e mindkét téglagyár teljes területére valamint a téglagyárak környékére. A téglagyárakat övező földeken, kukoricásokban, szőlőkben és Cservenka község területén megöltek holttesteit összegyűjtésre kerültek-e? Egyetlen gödörbe történt-e az összegyűjtés? Az 1957-es exhumálás során kizárólag egy gödröt, minden bizonnyal a kivégző-gödröt tárták fel. Ha volt halottakat fedő másik gödör is, akkor az feltáratlan maradt. Tudjuk azonban, hogy mindkét „exhumálás” rohammunkával, alaposságot nélkülözve, dokumentálatlanul vagy felületesen dokumentálva történt. Mindez közvetlenül a kitelepítés és a háború befejezése után még érthető, de az már kevésbé, hogy a tényleges exhumálásra közel másfél évtizedet kellett várni. Ezáltal az agnoszkálás lehetőségei lényegesen csökkentek vagy megszűntek és a minden egyéb vonatkozás (éghajlat, a kivégző-gödör elkerítésének hiánya, a téglagyári termelés) is tovább nehezítette az áldozatok adatinak, számának megállapítását. A szakszerűtlen és minden alaposságot nélkülöző exhumálás pedig mindezeket nem hogy pótolni nem tudta, de végleg megszüntette annak lehetőségét, hogy pontosabb adatok maradhassanak fenn.
Az áldozatok zombori eltemetését az exhumáláshoz hasonlítható érthetetlenségek jellemzik. Az áldozatok 1957. november 5-én a zombori izraelita temetőnek az erre a célra megnyitott sírhelyébe kerültek. A tömegsírt közel öt évvel később „ideiglenesen rendbehozták” és 1962 nyarán felavatták. Az ünnepélyes felavatásra azonban további két évet kellett várni. A vérengzés után 20 évvel, 1964. április 19-én került tehát sor a fényképek által megörökített, nagyszabású, sokakat megmozgató avatásra.
A cservenkai téglagyárban látható egy emléktábla. A téglagyár főépületének falán lévő szerb és magyar nyelvű emléktáblát a cservenkai tanács állította a vérengzés után 28 évvel, 1972. október 20-án. Ezen az áll, hogy „A téglagyár területén a német megszállók 1944 októberében kegyetlenül lemészároltak több száz (sic!) zsidót”.
A források szerint nem véletlenül esett a zombori temetőre a választás. Az államhatalmi szervek úgy ítélték meg, hogy a Cservenkán és a Cservenka–Kiskőszeg közötti útvonalon meggyilkoltakat temetik el a két helység között kb. félúton lévő zombori temetőbe. A logikus döntés ellen azonban utólag fel lehet hozni néhány érvet. A cservenkai téglagyárral szembeni oldalon, a téglagyár kapujától néhány száz méterre található a helyi izraelita temető.[5] Kézenfekvő lett volna itt eltemetni őket. A Cservenka–Kiskőszeg között meggyilkoltak, a gyalogmenetek áldozatait ettől függetlenül is el lehetett volna temetni a zombori temetőben. Véleményem szerint a Zomborban történt eltemetésnek a leginkább elgondolkodtató következménye az, hogy Cservenkán nem maradhatott fenn megfelelően a tömeggyilkosság emléke. Cservenkán nincs semmilyen emlékmű vagy emlékhely, amely rájuk emlékezne és a téglagyár belterületén lévő pontatlan emléktábla sem állít méltó emléket az áldozatoknak. Mindez nyilván szorosan összefügg azzal, hogy a tömeggyilkosságból a cservenkaiak és környékbeliek is alaposan kivették a részüket. Nem csak 1944 októberében nem adtak lehetőséget a bori magyar zsidó munkaszolgálatosoknak a megmenekülésre, de azóta sem hajlandóak szembesülni a történtekkel.
[1] A Belgrádi Izraelita Hitközségek Szövetségének levele bori áldozatok exhumálásának és temetésének tárgyában. Belgrád, 1947. 12. 12. Belgrádi Zsidó Múzeum. Nytsz: 2700 K 22/16-2/2.
[2] Sosberger Pál: Adatok a bori munkaszolgálatról. Kézirat, Novi Sad, 2007. 11. 12. o.
[3] A Belgrádi Izraelita Hitközségek Szövetségének levele bori áldozatok exhumálásának és temetésének tárgyában. Belgrád, 1947. 12. 12. Belgrádi Zsidó Múzeum. Nytsz: 2700 K 22/16-2/2.
[4] A vallási tárgyak fénykép utáni meghatározását szeretném megköszönni Toronyi Zsuzsának, a BZSL igazgatójának. Elektronikus levél. Budapest, 2015. 01. 19.
[5] Elterjedt, hogy itt is nyugszanak bori zsidó munkaszolgálatosok. A levéltári források és a helyszíni bejárásaim ezt nem támasztották alá. Mindez azonban semmilyen bizonyító erővel nem bír. Nem tudjuk, hogy nyugszanak-e itt bori zsidó munkaszolgálatosok vagy sem.
