A kohén szerepe
Az ősi Izraelban a Szentély és a Templom vallási vezetését és a szertartások felügyeletét Áron és utódai látták el, akik Lévi törzséből származtak. Belőlük lettek a kohénok (kohánim), Izrael papjai. A törzs más tagjai – a léviták – a „szent munka” járulékos teendőit végezték. Ez kivételezett helyzetet biztosított a törzs számára, amit jutalomnak tekintettek azért, mert állhatatosan kitartottak Isten mellett, amikor Izrael többi gyermeke az aranyborjú őrületébe esett.
Miután a papok és a léviták nem részesedtek az ország területéből Izraelnak a törzsek között történt felosztása során, megélhetésüket a bibliai parancs biztosította, amely előírja a termés tizedének – a trumotnak és máászrotnak – elkülönítését a kohénok és léviták számára.
A kohénok szerepe és funkciója a zsidó történelem során többször is változott. Mindig is ők mutatták be a Templomban a hétköznapi és ünnepi áldozatokat és a Jom Kippur-i istentisztelet szertartását. Gyógyítói feladatot is elláttak, mivel jártasak voltak a járványok és bőrbetegségek felismerésében. A kohénok döntötték el, hogy el kell-e különíteni a beteget.
Szellemi vezetői szerepet is betöltöttek mint bírák, tanítók, és a Tórát is tolmácsolták az embereknek, bár ezeket a feladatokat nem kizárólag ők látták el. Minthogy azonban a papság szellemi kvalitásai alacsonyabb színvonalra süllyedtek, a kohénok osztálya a Bibliában megjelölt funkciók betöltésére korlátozta működését, az egyéb szellemi feladatokat pedig a próféták, a bölcsek és a rabbik vették át. De magában a Templomban végzett vallásos tevékenységben a Tóra parancsa volt érvényben, hogy „senki idegen ne közeledjék”, az „idegen” pedig mindenkire vonatkozott, akinem volt kohánita.
A kohénnak a vallási hierarchiában betöltött kiváltságos helyzete különleges kötelmekkel és feladatokkal is járt. Több tilalom vonatkozott rá, mint a többi zsidóra. Például nem érhetett halotthoz, nem vehetett elvált asszonyt feleségül. A Templom lerombolása, i. sz. 70 után a kohániták feladata idejétmúlttá vált. A vallási vezetésre való alkalmasságot inkább az iskolázottság és a személyes érdemek határozták meg, semmint a születés joga. A kohénok ettől kezdve a többi zsidóval egyenértékű szerepet töltöttek be a vallási vezetésben.
Ezután is voltak azonban bizonyos szertartások, amelyeket csak a kohén végezhetett. Egyetlen „idegen”, még a legnagyobb zsidó tudós és szent sem merészelte a kohánita feladatát betölteni, s ezzel megszegni a Tóra törvényét. Így az elsőszülöttek megváltása és a papi áldás adása, a düchenolás a mai napig is a kohén előjoga.
A szertartási renden belül is megbecsülés és tisztelet övezi őket. A kohénok kötelezettségei is érvényben vannak mind a mai napig, fenntartva az Áron és utódai által betöltött különleges szerep folyamatosságát.
A leszármazás számontartása és a papság integritásának megőrzése nemcsak arra szolgál, hogy a szertartásokat mindig megfelelően képzett emberek végezzék. Ennek célja a kohénság intézményének fenntartása is, hogy minden csodák legnagyobbikának idején – a Messiás eljövetelekor, Izrael teljes felépülésével – el tudja majd látni megnövekedett feladatait.
A papi áldás szertartása
Azután így beszélt az Örökkévaló Mózeshoz: „Mondd meg Áronnak és fiainak: „Így áldjátok meg Izrael fiait, ezt mondjátok nekik: Áldjon meg téged az Örökkévaló, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Örökkévaló, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Örökkévaló, és adjon neked békességet! Így szóljanak Nevemben Izrael fiaihoz, és Én (1) megáldom őket.” (4Mózes 6:22-27.)
A Tóra parancsolata szerint a kohénoknak meg kell áldaniuk a népet, mert le van írva: „Így áldjátok meg Izrael fiait…”(4Mózes 6:23.) Ez a szertartás a düchenolás az emelvény neve után, amelyen a kohénok a Templom idejében álltak az áldásmondás közben. Héberül nesziját kápájimnak, „kezek felemelésének” hívják. A kohén, aki áldást ad, maga is áldott. Aki pedig nem ad áldást, nem lehet áldott, mert le van írva: „Megáldom a téged áldókat…” (1Mózes 12:3.)
Az a kohén, aki egyébként alkalmas feladata betöltésére (lásd alább), és nem a bimán állva mondja el a papi áldást, a Tóra egyik felszólító parancsolatát szegi meg.(2) Akkor is megszegi a parancsolatot, ha jelen van, amikor düchenolásra szólítják, de nem lép elő. Így alakult ki az a szokás, hogy az alkalmatlannak minősülő kohénok vagy akik személyes okból úgy érzik, hogy nem képesek kötelességüket teljesíteni, kimennek a zsinagógából, mielőtt az előimádkozó ahhoz a részhez ér, amelynél fel kellene lépniük a bimára.
A kohénnak éppanyira kötelessége a papi áldás szertartását elvégezni, amennyire minden zsidó köteles az összes felszólító micvát – a peszáchi maceszevést, a szukoti sátorban ülést, a napi tfillinrakást – teljesíteni. Ha technikailag megoldotta is a törvényszegés elkerülését azzal, hogy kiment a zsinagógából, elméletben mégis bűnt követett el.
Alkalmatlannak minősülhet a kohén az alábbi okok bármelyike miatt:
- Ha megsértette a papi törvényt olyan házasság megkötésével, amelyet az megtilt számára, vagy rendszeresen áthágja a holttest megérintésének tilalmát; –
- ha hálál, vagyis olyan házasságból származik, amelyet kohén apja számára a törvény megtilt;
- ha bármikor gyilkossággal vádolták, még ha letöltötte is büntetését, és megbánta is bűnét;
- ha testileg alkalmatlan, nyomorék, vagy olyan testi hibája van, amely a gyülekezetet zavarja (lásd 3Mózes 21:16-24.);
- ha onán, vagyis olyant gyászol, akit még nem temettek el; ha apját vagy anyját gyászolja, és a tizenkét hónapos gyászidő még nem telt le; ha egyéb rokonát gyászolja, és a slosim, a harmincnapos gyász még nem telt le. Ha nincs több kohén a zsinagógában, a kohén düchenolhat, csak a sivá hetében nem teheti (Izraelban csak ez utóbbi korlátozást érvényesítik);
- ha ittas vagy szeszes italt ivott düchenolás előtt;
- ha lebecsüli a gyülekezetet, vagy okot ad rá, hogy az lebecsülje őt.
A felsoroltakon kívül más ok – például a vallási parancsolatok megsértése – miatt nem lehet a kohént alkalmatlannak minősíteni a papi áldás szertartásának elvégzésére. Ahogyan a szombatszegő nem lehet alkalmatlan a tfillinrakásra, a szukában tartózkodásra, a peszáchi maceszevésre, halachikusan a kohén sem tekinthető alkalmatlannak a papi kötelesség teljesítésére. (3)
Rendkívül vallásos gyülekezetben – ahol megvetéssel tekintenek a hitetlenekre és törvényszegőkre – a fenti okok közül az utolsó alapján alkalmatlannak lehet minősíteni a kohént, ha nem tartja be a szombat törvényeit, az étkezési törvényeket és más vallási előírásokat.
Azokban a gyülekezetekben azonban, amelyekben megengedik a vallási lazaságokat, és a törvényszegőket nemcsak megtűrik maguk között, hanem vezető szerephez is juttatják a zsinagógában, sőt a Tórához szólítással is megtisztelik őket, a nem túl törvénytisztelő kohént sem szabad eltiltani a papi áldás szertartásának elvégzésétől. Ilyen körülmények között inkább ösztönözni kell őt, hogy alkalma legyen egy micvát teljesíteni, nem beszélve arról, hogy különben elmaradna a hagyományos istentisztelet központi eleme. A megfelelően végzett szertartás nemcsak nagy jelentőségű, hanem megindító és szép is. (4)
Annak érdekében, hogy a düchenolás micváját mindenképpen teljesítsék, a háláchá szerint az előimádkozó maga is düchenolhat, ha kohén, és más kohénok nincsenek jelen.
Ha a kohén nem tud vagy nem akar düchenolni, a r’cé ima előtt ki kell mennie a zsinagógából, és csak a papi áldás befejeztével térhet vissza.
A diaszpórában Ros HáSánákor, Jom Kippurkor és a három fő ünnep szent napjain a kohénok a muszáf Ámidá ismétlése közben végzik a papi áldás szertartását. (5) Izraelban minden szombaton szerepel a papi áldás a sáchrit és a muszáf Ámidá alatt. Jeruzsálemban az év minden napján a sáchrit – és ha lehet, a muszáf – Ámidá alatt végzik a szertartást, sőt néhány közösségben szokás a böjtnapokon a minchá Ámidá alatt is elvégezni. Van olyan nuszách, amely szerint Izraelban – Jeruzsálemon kívül is – naponta düchenolnak.
Vannak a diaszpórában olyan közösségek, amelyekben a szombatra eső ünnepnapokon nem szoktak düchenolni. Ennek a szokásnak semmi alapja nincs. Ünnepen akkor is kell düchenolni, ha szombatra esik.
A papi áldás előtt a kohénnak tilos bort vagy más szeszes italt innia. Düchenolás előtt a kohénnak csuklóig meg kell mosnia kezét, mint a Templom idejében az ávodá, az istentisztelet előtt, mert le van írva: „Emeljétek föl kezeteket a szentély felé, és áldjátok az Örökkévalót!” (Zsoltárok 134:2.) Áldást mondani nem kell.
A kohénok kezére a lévitáknak kell vizet önteniük (4Mózes 18:2.). Ha nincs jelen lévita, akkor egy elsőszülött fiú öntse le a kohén kezét, s ha ilyen sincs a gyülekezetben, akkor a kohénnak magának kell megtennie. A kohénok nem léphettek a Templom területére cipőben (Bráchot 9:5.), ezért a bölcsek a Templom lerombolása után úgy rendelkeztek, hogy a kohén nem viselhet cipőt, amikor a bimára lép a papi áldás elmondására (Szotá 40a.). Kézmosás előtt kell levetnie vagy meglazítania cipőjét, hogy utána már ne érjen hozzá, de csak harisnyában, illetve textil-, gumi- vagy szalmapapucsban léphet az emelvényre, csupasz lábbal nem.
A kohénoknak akkor kell a bimára lépniük, amikor az előimádkozó elkezdi a r’cé áldást. Először a frigyszekrény, az áron kodes felé kell fordulniuk. Amikor az előimádkozó vagy az erre kijelölt személy kimondja: „Kohánim!”, akkor egyszerre mondják a következő áldást:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu bikdusáto sel Áháron…
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket Áron szentségével…”
Ennél a pontnál – mialatt a tállit a fejükön van, hogy ne zavarja őket – vállmagasságig emelik kezüket, ujjaikat megfelelő módon szétterpesztik, szembefordulnak a gyülekezettel, és befejezik az áldást: (…v’civánu l’váréch et ámo Jiszráél b’áhává.) „…s meghagyta, hogy népét szeretettel áldjuk.” (6)
Az előimádkozó ezután szavanként előmondja az áldás szövegét a kohénoknak, akik ugyanígy megismétlik. Ezalatt a hívőknek nem kell mondaniuk semmit, csak figyelmesen hallgatniuk kell a szavakat. Az áldás minden mondata után, a v’jismárechá, a vijhunechá és a sálom szavakat követően a gyülekezet „Ámen!-t” mond.
A dallam, amellyel a kohénok az áldást éneklik, kizárólag ehhez a szertartáshoz járuljon, és egyöntetű legyen.
Az áldás szavait elég hangosan kell kiejteni, hogy a gyülekezet hallja, de egyik kohén se kiabálja túl a többieket. Mindegyik nyugodt, mérsékelt hangon szóljon.
Mialatt a kohénok az áldást mondják, a gyülekezet tagjai feléjük fordulnak, a tisztelet és alázat jeléül lesütve szemüket. Néhány forrásmű szerint azért nem szabad a kohénra nézni, hogy zavartalanul összpontosíthasson az áldás szavaira. Némely helyen hátat fordítanak a kohénoknak, hogy ne kelljen rájuk nézni. Ez a szokás jó szándékból ered, de valójában durva sértés, az áldás semmibevétele.
A papi áldást „szemtől szembe” kell adni. A Talmud úgy rendelkezik, hogy azok, akik a kohénok mögött állnak, ne részesüljenek az áldásból, hiszen nem annyira fontos számukra, ha nem hagyják el miatta helyüket, és nem állnak a kohénok elé, hogy „szemtől szembe” kapják az áldást.
A kohén, aki először teljesíti kötelességét, kérjen tanácsot és útmutatást egy másik kohéntól vagy rabbitól, esetleg a törvénykönyvekben nézzen utána a tudnivalóknak. Ha a gyülekezetben nincs kohén, az előimádkozó a könyörgő imát mondja el, amely így kezdődik: „Ó, Istenünk és atyáink Istene…” Ez a Bibliából vett idézet formájában tartalmazza a papi áldás teljes szövegét.
A kohén elsőbbséget élvez a megtisztelő vallási megbízatások teljesítésében. A Tóra mindenkori olvasásánál őt kell először álijára szólítani, hacsak le nem mond erről az előjogáról valakinek a javára. Hasonlóképpen ő vezeti az étkezés utáni áldásmondást, a birkát hámázont, ha az asztalnál ülők között nincs más, aki nála is méltóbb erre.
Lábjegyzet (1): Az „Én” hangsúlyossá teszi, hogy a kohénok semmiképpen nem mondhatják: „Megáldjuk Izraelt”, mert le van írva: „Bizony megáld téged Istened, az Örökkévaló, ahogyan megígérte neked…” (5Mózes 15:6.) és „…lépjenek elő a papok, Lévi fiai, mert őket választotta ki Istened, az Örökkévaló, hogy szolgáljanak neki, és áldást mondjanak az Örökkévaló nevével…” (5Mózes 21:5.) „A pap nem közvetítő; egyetlen pap sem mondhatja: Én áldom meg Izrael gyermekeit. Isten a papok áldásának a forrása, és csakis Ő teheti hatásossá a papok által elmondott áldást. Ők csak emberi megszólaltatói az isteni áldásnak.” (Hertz, J. H., dr.: Kommentárok. Mózes negyedik könyve 6:27. = Mózes öt könyve és a haftárák.)
Lábjegyzet (2): Rabbi Joshua Ben Levi kifejtette, hogy az a kohén, aki nem lép fel a bimára áldást mondani, három felszólító parancsolatot szeg meg: 1. „Így áldjátok meg…”, 2. „…mondjátok nekik…”, 3. „…szóljanak Nevemben…” (Szotá 38b.)
Lábjegyzet (3): Előfordulhat, hogy a kohén, aki nem tartja be a szombat és az étkezés törvényeit vagy a többi vallási előírást, nem tartja méltónak magát a düchenolásra, vagy úgy érzi, ezzel lebecsüli a gyülekezetet, ezért önként megy ki a zsinagógából. Az ilyen kohénnak is joga van düchenolni, és bátorítani kell, hogy teljesítse kötelességét.
Lábjegyzet (4): „Nincs a hívők között vallásos kohén” – ez az Amerikában manapság gyakran hallható magyarázat arra, hogy miért hagyják ki a düchenolás egész szertartását az istentiszteleten. Ez halachikusan nem állja meg a helyét.
Lábjegyzet (5): A korlátozás oka azon az értelmezésen alapul, hogy csak a jószívű, vidám és elégedett ember lehet áldott (lásd Példabeszédek 22:9.). Az ünnepen öröm, szimchá – amely még Jom Kippurkor, a megbocsátás felett érzett szimchá formájában is jelen van – uralkodik a diaszpóra szomorú zsidó közösségeiben.
Lábjegyzet (6): Miután Izraelt szeretettel kell megáldani, az a kohén, aki lebecsüli a gyülekezetet, gyűlöli egyes tagjait, vagy akit a gyülekezet megvet, nem szeret, esetleg gyűlöl, nem adhat papi áldást. Ki kell mennie a zsinagógából.
