A Smá
Minden zsidónak naponta kétszer, reggel és este el kell mondania a Smá (Halljad, Izrael…) néven ismert bibliai szakaszt, hogy teljesítse az előírást: „…és beszélj azokról… akár lefekszel, akár fölkelsz!”
Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád báruch Sém kvod málchuto l’olám váéd v’áhávtá et Ádonáj Elohéchá b’kol l’vávchá uv’kol náfs’chá uv’kol modechá v’háju hádvárim háéle áser ánochi m’cávchá hájom ál l’vávechá v’sinántám l’vánechá v’dibártá bám b’sivt’chá b’vétechá uvlecht’chá váderech uvsáchb’chá uvkumechá uksártám l’ot ál jádechá v’háju l’totáfot bén énechá uchtávtám ál m’zuzot bétechá uvisárechá.
„Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy! Áldott legyen Fenségének neve örökkön-örökké! Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra!”
A Smá, bár a reggeli és esti istentisztelet része, a szó szoros értelmében mégsem ima, hanem a hit kinyilvánítása. Bizonyságtétel Isten egyetlen voltáról, vele szembeni kötelességünkről, a Szövetség jeleiről – és intelem a hiábavalóságokra áhítozó szív és az erkölcstelenségek után sóvárgó szem féken tartására.
A Tórához szólított áldásai
A zsidó hagyomány a vallástanulást is Isten szolgálatának tekinti.
A hívők a Tórából – de a Misnából és a Gemárából, vagyis a Talmudból is – aznapra kijelölt részlet olvasásával teljesítik a mindennapi tanulás kötelességét.
A Tórából való felolvasás központi eleme a szombati és ünnepi istentiszteleteknek. Olvasnak a Tórából a hétfő és csütörtök reggeli, valamint a szombat délutáni szertartáson is, és különleges alkalmakkor, például Ros Chodeskor és a böjtnapokon.
Régen a Tóra-felolvasás „tolmács” – meturgemon – kíséretében folyt, aki versről versre közérthető nyelvre fordította a szöveget. Ahol nem értették jól a héber szöveget, ott a rabbi beszéde adott magyarázatot, vagy fordításban kísérték figyelemmel a Tóra-szakaszt.
Ha valakit a Tóra olvasásához szólítanak – ezt álijának nevezik –, két áldást kell elmondania. Az elsőt a felolvasás megkezdése előtt mondja el, a másodikat a felolvasás befejeztével.
Ezek a következők:
Bárchu et Ádonáj hámvorách.
„Áldjátok az Örökkévalót, az áldottat!”
A gyülekezet így válaszol:
Báruch Ádonáj hámvorách l’olám váéd.
„Áldott az Örökkévaló, az örökké áldott.”
Az áldást mondó megismétli a választ, majd folytatja:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám ásér báchár bánu mikol háámim v’nátán lánu et toráto. Báruch Átá Ádonáj notén hátorá.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a Tóra nekünk adásával kiválasztottál bennünket a többi nép közül.”
Olvasnak a Tórából. Ezután az áldásmondó így szól:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám ásér nátán lánu torát emet v’chájé olám nátá b’tochénu. Báruch Átá Ádonáj notén hátorá.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki nekünk adtad Tórádat, az igazat, s ezzel örök életet plántáltál belénk. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki a Tórát adtad.”
A Tóra iránti szeretet jeléül az áldások elmondása előtt meg szokták érinteni a tállittal a tekercsnek azt részét, ahol a felolvasandó szakasz kezdődik, azután megcsókolják a tállitot.
Az első áldás alatt a tekercs nyitva marad, a második alatt tekerik össze. A magányos imádkozás, a tfilát jáchid megengedett ugyan, de a hagyomány mindig a közös imádkozást – a tfilát ciburt – tekintette magasztosabbnak, követendőbbnek. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy közösséget gyűjtsünk össze az imádkozáshoz.
Közösen imádkozni csak tíz felnőtt zsidó férfi jelenlétében lehet. Az asszonyok, a tizenhárom éven aluli fiúk és a nem zsidók azért nem számíthatók az imádkozó közösség létszámába – noha részt vehetnek az istentiszteleten, ha a tíz férfi már összegyűlt –, mert őket nem kötelezi a törvény közös imádkozásra. A zsidó törvény elvei szerint azok, akik a vallás bármely területén kevesebb kötelezettséggel bírnak, nem élvezhetik az ugyanazon a területen biztosított előjogokat. A nők közös imádkozás alóli felmentéséről már szóltunk.
A közösen imádkozó, tíz férfiból álló csoport neve minján. Ez a szó azt jelenti: „szám”, illetve „létszám”. A tízes létszám alapja a Mózes negyedik könyvének 14:27. szakaszában szereplő édá szó, amely „közösséget”, „gyülekezetet” jelent. A rabbinikus hagyományok szerint ez a tíz felderítőre utal, akik borúlátó hírekkel tértek vissza Mózeshoz Kánaán földjéről.
Másutt is utal a Tóra arra, hogy tíz embernél kevesebből nem állhat a közösség. Ábrahám tíz igaz embernél hagyta abba az alkudozást Istennel Szodoma és Gomorra sorsa felett (1Mózes 18:33.). Tíz igaz ember közösségének érdemei kiegyenlíthetik a nagyobb közösség bűneit. Tíznél kevesebb ember csak néhány egyén, akiknek a személyes érdemei nem ellensúlyozhatják a kollektív bűnösséget.
Ha nincs együtt a minján, elmaradnak az Istentisztelet bizonyos részletei:
- a káddis (Isten nevének megszentelése);
- a k’dusá (az Ámidá – a Tizennyolc Áldás – egyik imája);
- a borchu (Isten áldásának kérése);
- a birkát kohánim (a papi áldás);
- az Ámidá – a Tizennyolc Áldás – megismétlése a felolvasó által;
- a Tóra-olvasás.
Isten nevének megszenteléséhez Mózes harmadik könyvének 22:32. szakasza alapján szükséges a minján: „…hogy megszentelt legyek Izrael fiai között…”. Isten nevének megszentelése nem magánügy, hanem közösségben végzett, közös cselekedet. Ha tíz embernél kevesebb gyűlt össze, mindenki egyénileg vagy a előimádkozó vezetésével kórusban mondhatja – a felsoroltak kivételével – az imákat.
Az ételekre és különböző alkalmakkor mondandó áldások
Az istentiszteleten kívül is sokszor nyilvánítjuk ki Isten jelenlétének érzését imákkal és áldásokkal, elsősorban az étkezések alkalmával.
A kenyérre mondandó áldás:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földből.”
Ha a kenyérhez mást is eszünk, akkor is csak a kenyérre kell áldást mondani. Ha nem eszünk kenyeret, vagy nem a rendes étkezési időben eszünk, más áldásokat mondunk. Ezek közül néhányat meg kell tanulnunk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sehákol nihje bidváro.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, akinek akaratából minden lett.”
Ezt mondjuk – a bor kivételével – minden ital előtt, vagy ha húst, halat, tojást és hasonlót eszünk.
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háéc.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a fa gyümölcsét teremted.”
Ezt a fán termő gyümölcsök fogyasztása előtt mondjuk.
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremted.”
Ezt a zöldségek és a földben – földön – termő gyümölcsök előtt kell mondani.
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré miné m’zonot.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki mindenféle ételt teremtesz.”
Ezt mondjuk a kenyér kivételével mindenre, ami az öt fő gabonafajtából – búzából, árpából, rozsból, zabból, tönkölyből – vagy rizsből készült.
Különleges, örömteli alkalmakkor, jó hír hallatán, új holmira, új gyümölcsre az alábbi áldást mondjuk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sehechejánu v’kij’mánu v’higiánu lázmán háze.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni a mostani időt.”
Ezt az áldást mondjuk a fő ünnepek – Peszách, Sávuot, Szukot, Smini Áceret és Ros HáSáná – első két napján a gyertyagyújtáskor és a kiddusnál, és Chánuká első napján a menóra lángjának meggyújtásakor is.
Vannak áldások, amelyek arra szolgálnak, hogy tudatosítsák Isten szerepét az ember természetének és életének alakításában. Ha a Tórában jártas emberrel találkozunk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sechálák méchokmáto lijréáv.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki részelteted bölcsességedben azokat, akik tisztelnek.”
Ha a világi tudományokban jártas emberrel találkozunk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám senátán méchokmáto l’vászár váádám.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki részelteted bölcsességedben a húsból és vérből való embert.”
Rossz hír hallatán:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám dáján háemet.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, az igaz bíró.”
Jó hír hallatán:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hátov v’hámétiv.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki jó és jót tesz.”
A természet szépségeinek láttán:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám sekáchá lo b’olámo.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, kinek világában ilyesmi létezik.”
Természeti csoda láttán:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám osze máászé v’résit.
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a teremtés munkáját végezted.”
Az étel utáni hálaadás, rövid hálaima:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám házán et háolám kulo b’tuvo b’chén b’cheszed uvráchámim. Hu notén lechem l’kol bászár ki l’olám chászdo. Uvtuvo hágádol támid lo chászár lánu v’ál jechszár lánu mázon l’olám váed. Báávur smo hágádol ki hu él zán umfárnész lákol umétiv lákol uméchin mázon l’kol brijotáv áser bárá. Báruch Átá Ádonáj házán et hákol. Nodé l’chá Ádonáj Elohénu ál sehincháltá láávoténu erec chemdá tová ur’chává, brit v’torá v’lechem lászová. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v’ál hámázon. Ráchém Ádonáj Elohénu, ál Jiszráél ámechá v’ál J’rusálájim irechá, v’ál Cijon miskán k’vodechá v’ál málchut bét Dávid m’sihechá, v’tágdil m’hérá k’vod hábájit utnácháménu b’chif’lájim. Báruch Átá Ádonáj boné b’ráchámáv Jirusálájim, ámén. Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám háél ávinu málkénu hámelech hátov v’hámétiv lákol. Hu hétiv, hu métiv, hu jétiv lánu.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya. Szeretettel és irgalommal viseled gondját az egész világnak. Végtelen kegyelmedben kenyeret adsz minden élőnek, mert mérhetetlen a Te jóságod, és ezért nem szenvedünk hiányt sohasem. Te vagy az Isten, aki kegyes jóságodban gondoskodsz rólunk, és ellátod teremtményeidet. Áldott légy te, Örökkévaló Istenünk, a mindenség táplálója. Hálát adunk neked, Örökkévaló Istenünk, hogy őseinknek gyönyörűséges és tágas országot adtál örökségül. Hálát adunk neked a Szövetségért és a Tóráért, az életért és a táplálékért. Áldott légy Te, Örökkévaló, az országért és a táplálékért. Könyörülj, Örökkévaló Istenünk, népeden, Izraelon, szent városodon, Jeruzsálemon, szent földeden, Cionon; Dávidnak, a Te felkentednek királyságán, valamint dicső szent Templomodon. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki irgalmában felépíti Jeruzsálemot. Ámen. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, Atyánk, Királyunk, ki kegyes vagy, és mindenre kiterjed kegyelmed: irgalmas voltál, irgalmas vagy és irgalmas leszel velünk.”
Szombaton ezt is mondjuk:
Vájánchilénu jom sekulo sábát: Vijzákénu lijmot hámásiách ul’chájé háolám hábá. Osze sálom bim’romáv, hu jáásze sálom álénu v’ál kol Jiszráél, v’imru ámén.
„Részesíts bennünket az örök szombatban!”
Ünnepeken ezzel egészítjük ki:
„Részesíts bennünket jóléttel teljes napban! Ítélj bennünket érdemesnek a Messiás elérkeztére és az eljövendő világra! Ki békét teremt szent magasságaiban, teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára. Ámén!”
Hálaadások
Sütemény vagy szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya* fogyasztása után ezt mondjuk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám…
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya…”
(Süteményre és borra):
…ál hámichjá v’ál hákálkálá v’ál hágáfen v’ál pri hágáfen…
„…az élelemért és táplálékért, a szőlőért és a szőlő gyümölcséért…„”
Süteményre:
…ál hámichjá v’ál hákálkálá…
„…az élelemért és táplálékért…”
Gyümölcsre:
…ál háéc v’ál pri háéc…
„…a fáért és a fa gyümölcséért…”
Borra:
…ál hágáfen v’ál pri hágáfen…
„…a szőlőért és a szőlő gyümölcséért…”
...v’ál t’nuvá hászáde, v’ál erec chem’dá tová ur’chává serácit v’hincháltá láávoténu leechol mipirjá v’liszboá mituvá. Ráchem ná, Ádonáj Elohénu, ál Jiszráél ámechá, v’ál J’rusálájim irechá v’ál Cijon miskán kvodechá, v’ál mizbácháchá v’ál héjchálechá. Uvné J’rusálájim ir hákodes bimhérá, v’háálénu l’tochá v’számchénu b’vin’jáná v’nochál mipirjá v’niszbáá mituvá, un’várech’chá álejá bikdusá uvtáhárá.
Szombaton ezt is mondjuk:
R’cé v’háchálicénu b’jom hásábát háze.
Ros Chodeskor hozzátesszük:
Zochrénu l’tová b’jom ros háchodes háze.
Ros HáSánákor:
Zochrénu l’tová b’jom házikáron háze.
Az örömünnepeken:
Számchénu b’jom chág…
Smini Áceret:…hásmini, chág hááceret…
Szukot:
…hászukot…
Sávuot:
…hásávuot...
Peszách:
…hámácot háze…
...ki Átá, Ádonáj, tov umétiv lákol v’node l’chá ál háárec…
Gyümölcsre:
…v’ál hápérot. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v’ál hápérot.
Borra:
…v’ál pri hágáfen. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v’ál pri hágáfen.
Süteményre:
...v’ál hámichjá. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v’ál hámichjá.
Süteményre és borra:
...v’ál hámichjá, v’ál pri hágáfen. Báruch Átá Ádonáj, ál háárec v’ál hámichjá v’ál pri hágáfen.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, az ételért és ellátásunkért, a föld termékeiért, a gyönyörűséges, szép és tágas országért, amelyet őseinknek adtál örökségül, hogy egyék gyümölcseit és részesüljenek javaiból. Légy kegyes, Örökkévaló Istenünk, népedhez, Izraelhoz, városodhoz, Jeruzsálemhoz és Cionhoz, dicsőséged, oltárod és Templomod lakhelyéhez. Építsd fel Jeruzsálemot, a szent várost, még a mi időnkben, vigy minket oda, hadd vegyünk részt felépítésében; hadd ehessük gyümölcseit, hadd legyen részünk javaiban. Áldani fogjuk nevedet [szombaton és az örömünnepeken itt illesztjük be a megfelelő szakaszt], Téged, Örökkévaló, ki jó vagy és jót teszel; hálát adunk neked a földért és az élelemért. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a földért és az élelemért.”
Hálaadás
Minden étel és ital után, amelyre a sehákol nihje bidváro áldást kell mondani, ezt a hálaimát mondjuk:
Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám, boré n’fásot rábot v’cheszronán ál kol má sebáráátá l’háchájot báhem nefes kol cháj. Báruch chéj háolámim.
„Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a sok élőlényt teremted, és minden szükséges dologgal ellátod őket. Mindazért, amit teremtettél minden élőlény fenntartásához, áldott [vagy Te,] a világ éltetője.”
Ha másnak az áldásmondását halljuk, „Ámen!-t” kell mondanunk rá. Az „Ámen!” egyfajta jóváhagyás: kinyilvánítjuk, hogy az áldás igaz, hogy egyetértünk vele, hogy „nemsokára bekövetkezik” az esemény, amelyért az ima könyörgött.
Aki maga imádkozik, annak nem kell „Ámen!-t” mondania az áldás után, kivéve, ha az „Ámen!” benne foglaltatik az ima szövegében, például a káddisban vagy a boné Jirusálájim résznél az étkezés utáni áldásban.
Hogy Isten nevét ne mondjuk hiába, az imákat és áldásokat kivéve nem szokás kimondani az Ádonáj – szó szerint: „Úr” – megnevezést. Ha a beszélgetés során szóba kerül Isten, még idézetekben is a HáSém – „A Név” – kifejezést használjuk. [A magyar nyelvben Az Örökkévaló megnevezés honosodott meg. A fordító.] Az ÁdoSém szócsavarás használata tiszteletlenség. Használjuk még a HáKádos Báruch Hu (a Szent, áldassék), a Ribbono Sel Olám (a Világ Mestere), az Ávinu SeBáSámájim (Mennyei Atyánk) megnevezést is.
Reggeli imák
A reggeli felkeléskor illik hálaadással kezdeni a napot. Kézmosás után rögtön ezt mondjuk:
Mode áni l’fánechá, Melech cháj v’kájám, sehechezár’tá bi nismáti b’chemlá, rábá emunátechá.
„Hálát adok néked, örökké élő Király, hogy fölkeltemkor kegyelemben visszaadtad lelkemet: nagy a mi bizalmunk benned.”
V’háárev ná Ádonáj Elohénu, et divré torát’chá b’finu uv’fi ám’chá bét Jiszráél, v’nihje ánáchnu v’ceecáénu, v’ceecáéj ámchá bét Jiszráél, kulánu jodé smechá v’lomdé torátechá lismá. Báruch Átá Ádonáj, hámláméd torá l’ámo Jiszráél.
„Add, Örökkévaló Istenünk, hogy a Tóra szavai édesek legyenek ajkunkon és néped, Izrael házának ajkán, hogy mi és utódaink és népednek, Izrael házának utódai mind megismerjük Nevedet és tanulhassuk Tórádat. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, ki a Tórára tanítod népedet, Izraelt.”
Eloháj, n’sámá senátátá bi t’horá hi. Átá v’rátá, Átá j’cártá, Átá n’fách’tá bi, v’Átá m’sám’rá b’kir’bi, v’Átá átid lit’lá mimeni ul’hácházirá bi leátid lávo. Kol z’mán sehán’sámá b’kir’bi mode áni l’fánechá, Ádonáj Elohi véElohé ávotáj, ribon kol hámáászim, ádon kol hánsámot. Báruch Átá Ádonáj, hámácházir n’sámot lifgárim métim.
„Istenem, a lélek, melyet belém helyeztél, tiszta. Te alkottad, Te formáltad, Te lehelted belém. Te adtad nekem, és egy napon Te veszed majd el tőlem, hogy visszaadd a másvilágon. Ameddig lelkem bennem van, hálát adok Neked, Örökkévaló Istenem, atyáim Istene, minden teremtés Mestere, minden lelkek Birtokosa. Áldott vagy Te, Örökkévaló, ki visszaadod a holtak lelkét.”
Vijhi rácon milfánechá Ádonáj Elohénu véElohéj ávoténu, setárgilénu b’torátechá v’dáb’kénu b’micvotechá. V’ál t’viénu lo lijdé chét v’lo lijdé ávérá v’áon v’lo lijdé niszájon v’lo lijdé bizájon. V’ál táslet bánu jécer hárá. V’hárchikénu méádám rá uméchávér rá. V’dáb’kénu b’jécer hátov uv’máászim tovim. V’chof et jicrénu l’histá’bed lách. Ut’nénu hájom uv’chol jom l’chén ul’cheszed ul’ráchámim b’énechá uv’éné kol roénu v’tig’m’lénu chászádim tovim. Báruch Átá Ádonáj, gomél chászádim tovim l’ámo Jiszráél.)
„Legyen akaratod szerint, Örökkévaló Istenünk és atyáink Istene, hogy Tórád szerint éljünk, és ragaszkodjunk törvényeidhez! Ne vigy bennünket bűnbe, törvényszegésbe, gonoszságba, kísértésbe, gyalázatba; ne engedd, hogy úrrá legyen fölöttünk a rossz; tarts távol a gonosz embertől és gonosz társaktól, segíts, hogy kitarthassunk a jó mellett, és jót cselekedhessünk! Kösd akaratunkat a magadéhoz! Tégy minket ma és mindennap irgalmassá, kegyessé és jóságossá szemedben és minden ember szemében, és áraszd reánk nyájasságodat! Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, ki nyájasságodat népedre, Izraelra árasztod!”
L’fichách ánáchnu chájávim l’hodot l’chá ul’sábécháchá ul’fáer’chá ul’váréch ul’kádés v’látét sevách v’hodájá lismechá. Ásrénu má tov chelkénu umá nájim gorálénu umá jáfá j’rusáténu. Ásrénu seánáchnu máskimim umáárivim erev váboker v’omrim páámájim b’kol jom. Smá Jiszráél Ádonáj Elohénu Ádonáj Echád.
„Kötelességünk hálát adni neked, dicsőíteni, magasztalni, áldani, megszentelni Téged, hálaadást zengeni hozzád. Szerencsések vagyunk: jóban részesítesz, örömöt adsz, dicső örökséget. Szerencsések vagyunk, hogy fölkelhetünk reggel, és lenyugodhatunk este, s naponta kétszer elmondhatjuk: Halljad, Izrael, az Örökkévaló az Istenünk, az Örökkévaló Egy!”
A Smá, az Ámidá, az étkezés utáni áldások és a többi ima teljes szövegét tartalmazó imakönyvek nélkülözhetetlenek. Legjobb, ha olyan imakönyvet használunk, amelyben a szöveg fordítása is szerepel.
Noha a háláchá szerint bármilyen nyelven lehet imádkozni, és mindenki saját nyelvén imádkozhat, nagyon fontos, hogy a közösség, illetve a gyülekezet a szent nyelven, héberül tartsa meg az istentiszteletet. Ennek számos oka van. 1. A vallásos közösség ne tanulatlan tagjainak színvonalát tekintse a „legkisebb közös nevezőnek”. 2. A héber nyelv használata segítséget ad a folyékony olvasás gyakorlásához. Magát az olvasást egy átlagos felnőtt tíz-tizenkét óra alatt megtanulhatja. A gyerekek elemi szintű nyelvtanulását is megkönnyíti az állandó nyelvhasználat. A közösségnek persze ösztönöznie kell tagjait magasabb szint elérésére is. 3. A héber nyelvtől való eltávolodás a héber Bibliától és a klasszikus forrásművektől való eltávolodással egyenlő. Azt jelenti, hogy elmosódnak azok a héber fogalmak és zsidó értékek, amelyek csak héberül hordozzák valódi jelentésüket, mert a fordításokban ez elvész. 4. Történelmi szempontból a zsidó közösségeket a héber nyelv köteléke tartja vissza az asszimiláció útjára téréstől, ami a teljes megsemmisüléshez vezetne. 5. Csak az egységes istentisztelet biztosíthatja – még ha közösségenként különböznek is az egyes szokások – a zsidó nép egységességét az egész világon. Ezáltal a legegyszerűbb zsidó is otthon érezheti magát a Szentföldön, ahol ma a héber az ország nyelve, de a világ bármely zsinagógájában is, ahol különben nem értik egymást hitsorsosaival, mert más a nyelvük.
Ha a zsidók különböző nemzeti nyelveket használnának az imában, az amerikaiak vagy az angolok, akik angol nyelvű istentiszteletekre járnak, teljesen tájékozatlanok lennének Franciaországban, Dél-Amerikában, Németországban, Oroszországban, Lengyelországban, Dániában, Görögországban, Olaszországban és a világ más tájain a francia, spanyol, német, orosz, lengyel, dán, görög, olasz és egyéb nyelvű szertartásokon. A zsidók nem rekeszthetik ki a világ más országaiban élő zsidó testvéreiket a zsinagógákból, mert ez súlyos csapást jelentene a zsidó egységre.
Hogyan imádkozhat valaki, ha nem érti a szavak jelentését? Nem álszenteskedés-e értelmetlen szavakat sorolni? Nem maga a Talmud tanít-e arra, hogy figyeljünk arra, amit ajkunkon kiejtünk? Sokféle választ adhatunk ezekre a kérdésekre:
- Nyugodtan imádkozzunk azon a nyelven, amelyet a legjobban tudunk. Isten minden nyelvet ért! (Ne kívánjuk azonban, hogy egy egész közösség a mi szintünkre süllyedjen, inkább magunk törekedjünk magasabb szintű tudásra!)
- A legjobb, ha kétnyelvű imakönyvet használunk, amelynek minden oldalán szerepel az adott imák fordítása. A héber szöveget és fordítását együtt olvasva lassan megvilágosodik az imák értelme, s idővel érthetőkké válnak a héber szavak.
- Aki úgy érzi, hogy ez meghaladja képességeit, az gondoljon arra: az ima nemcsak szavakból áll, hanem gondolkodásmód, érzés is. A szellem is számít! Ha nem érti teljesen, mit mond, de szíve alázatosan nyitva áll az Örökkévaló előtt, és gondolatai a Mennyei Atya felé szállnak, akkor nem hiheti, hogy Mennyei Atyja nem érti szándékát, és őszinte gondolatait értékteleneknek tartja.
„Akkor imádkozom, amikor kedvem van” – mondják, akik nem imádkoznak rendszeresen. Mindenki ismeri a katona történetét, aki a lövészárokban imádkozni szeretett volna, de nem tudta, mit kell mondania, és hogyan. Őszintén imádkozni, az igaz ima által szellemi magasságokba jutni nem könnyű: gyakorlatot és rendszerességet kívánó külön tudomány.
Igaz, hogy azok a vallásos zsidók sem mindig jutnak az áhított szellemi magaslatra, akik az imádkozás kötelezettségét teljesítik, mégis nagyobb valószínűséggel fogják egyszer elérni ezt a magaslatot, mint azok, akik indíttatásra várnak. Ki írja meg inkább a tökéletes regényt, a zenei mesterdarabot, az ihletett művet: az-e, akinek semmi gyakorlata nincs az írásban, a zeneszerzésben, és indíttatást vár az alkotáshoz – vagy az, aki keményen dolgozik, edzi magát, állandóan ír és komponál, még ha sokszor közepes eredménnyel is?
Néhány szó az imakönyvről
A héber imakönyv – a szidur – több, mint egyszerűen imákat tartalmazó könyv. Aki megfelelően tanulmányozza és felfogja, annak számára a zsidó hit elveinek tárháza, Izrael nagy történelmi győzelmeinek és tragikus bukásainak gyűjteménye; a zsidó nép törekvéseinek és reményeinek az idők során összegyűlt tanúsága. Feltárja az etikai és erkölcsi magasságokat, amelyekbe a zsidóság mindig vágyott, és amelyeket megpróbált elérni. Emlékeztet a kacagás és a derű, a megdicsőülés és öröm idejére s a bánat és a fájdalom, a gyász és siralom napjaira, amelyeknek az egyén életében éppúgy helyük van, mint egy nép életében. Betekinthetünk általa a mindennapi zsidó életbe és a zsidó naptár különleges napjaiba, örömünnepeibe is. Több mint 3300 éves bibliai szakaszokat tartalmaz, és a bölcsek több mint 2500 évvel ezelőtt született imáit. Az imák többségét ez a bibliai vagy talmudi eredet szentesítette, de vannak olyan szakaszok, amelyek később születtek. Nemcsak a középkor irodalma jelenik meg ezekben, hanem az újabb kiadású imakönyvekben az izraeli főrabbinátus által elfogadott válogatások is találhatók.
A szidur nemcsak imádkozásra, hanem tanulásra is való. Személyes kérelmeket tartalmaz, ugyanakkor erkölcsi eligazítót és etikai útmutatót is. Hangsúlyozza az ember kötelességeit, de jogait is. Az imakönyv par excellence Izrael és Isten kapcsolatának jegyzőkönyve.
A fejfedőről
„Nem szokás a szabad ég alatt hajadonfőtt járkálni.” (Orách Chájim 2:6.) Bár a bölcsek nem foglalták törvénybe, a szokás, hogy sohasem járunk födetlen fővel – sem otthon, sem a zsinagógában, sem az utcán –, több ezer éves, s mára a zsidó vallásosság jelképe lett.
A befödött fej a régi rómaiak idejében a szolgaság jelképe volt. A szabad emberek födetlen fővel jártak. A zsidók átvették ezt a gyakorlatot: Isten Házában, imádkozás közben vagy bármikor, ha Isten nevét említik – például étkezéskor, amelyet áldással kezdenek el és fejeznek be –, ezzel nyilvánítják ki, hogy Isten szolgái. Később már nyílt területen is hordani kezdték a fejfedőt. Az Isten iránti tisztelet kimutatásának jelévé vált. „Född be fejed, hogy az istenfélelem lássék rajtad!” (Sábát 156b.)
A leggyakrabban használt fejfedő kis, kerek sapka, amelyet jiddisül jármulkénak, héberül kipának hívnak. A sapkácska formájának nincs különösebb vallási jelentősége. Azért terjedt el annyira, mert könnyű és kényelmes. A nagy ünnepeken fehér fejfedőt szoktak viselni, mert a fehér szín a tisztaság jelképe, de egyéb alkalmakkor a legkülönbözőbb színűeket és mintájúakat hordják.
A küllemről
„Szakállad végét ne csúfítsd el!„” (3Mózes 19:27.) A háláchá – Mózes harmadik könyvének 21:5. versével együtt – világosan úgy értelmezte ezt a szakaszt, mint a borotvapenge vagy –kés használatának, következésképpen a borotválkozásnak a tilalmát. (Technikailag tulajdonképpen csak az öt szögletre vonatkozik a tilalom: az állra, a szemek melletti és alatti területre.)
Ez a törvény, akárcsak a többi, tetoválásra és egyéb öncsonkításra vonatkozó tilalom, a bálványimádás és más pogány szokások átvételét tiltja. „A pogány papok szokása volt levágni, leborotválni szakállukat. Ezért tiltotta meg a Tóra. … De aki nem borotvával teszi, az nem vétkezik… ezért ha valaki ollóval nyírja szakállát, nem bűnös.” (Maimonides Hil. Ávodát Kochávim 12:7.)
Ez a tilalom szemmel látható nyomot hagyott a zsidó testápolási szokások történetén: innen ered a nagyszakállú zsidó figurájának közkeletű képe. Csak a múlt század óta – amikor lehetővé vált a borotván kívül más eszközök használata az arcszőrzet eltávolítására – kezdtek a vallásos zsidók frissen borotvált külsőt ölteni. Ez elsősorban a nullásgépnek – amelynek működési elve inkább az ollóéra, mint a késére hasonlít –, a „razolnak” és a hasonló epilálószereknek köszönhető. A mai villanyborotva használatát, amely szintén inkább az olló elve alapján működik, a vallási szaktekintélyek engedélyezték. Lehetővé vált, hogy a hívő zsidók is simára borotválva vagy rendezett szakállal járjanak, anélkül hogy a Tóra törvényét megszegnék. Mégis, a szakállas fej mintha nagyobb jámborságot tükrözne…
Ugyanennek a Tóra-szakasznak az első része így szól: „Ne nyírjátok le halántékotokról a hajat!” Ennek oka ugyancsak a fenti magyarázatban rejlik. Ezért nem szabad teljesen lenyírni a barkót. A háláchikus szabályok engedélyezik az olló vagy a nullásgép használatát a barkó ritkításához, de a chászid zsidók nem szoktak élni az ilyen engedményekkel, ezért sohasem nyúlnak a barkójukhoz. Innen ered a himbálódzó halántékfürt – a pájesz, héberül péot – viselésének szokása, ami különösen a gyerekeken feltűnő, mivel nekik még nincs szakálluk.
