Történt egyszer, hogy egy férfi és a felesége egy hírneves rabbihoz fordult segítségért. Mindketten nagyon feldúltak voltak. – Szentéletű rebbe – mondta a férfi –, segíts rajtunk! Az éjszaka betörtek a házunkba, elvitték a feleségem ékszereit és az összes pénzünket. Kérlek, segíts visszaszerezni az értékeinket! A rebbe áthatóan fürkészte a középkorú házaspárt, majd komolyan így szólt: – Jó, de miért hozzám fordultatok? Nem én loptam el az ékszereiteket! Köztudomásúlag nem szokásom éjnek idején belopódzni más otthonába. Számtalan tanú igazolhatja, hogy a kérdéses éjszakán itthon voltam, és a saját ügyeimmel foglalkoztam… – Isten ments, hogy ilyent feltételeznénk a szent rebbéről! – kiáltott fel a férfi. – De hallottuk, hogy csodarabbi vagy. Egyedül te tudsz segíteni rajtunk! – Semmit sem tudok a betörésről. Ez a rendőrség dolga… – Már bejelentettük a rendőrségen, de csak te segíthetsz, rebbe! – erősködött a férfi. Szép summa adományt tett az asztalra, és esdekelve nézett a rabbira. A rebbe egy pillantást vetett a pénzre. – Mindössze ennyit szántál egy ekkora veszteség visszaszerzésére? – kérdezte. A férfi a zsebébe nyúlt, újabb összeget vett elő, és hozzátette az előzőhöz. – Megdupláztam… – mondta reménykedve. – Kevés – felelte szigorúan a rebbe. A férfi újra hozzátett a pénzhez, de a rebbe még mindig elégedetlennek tűnt. Ekkor az asszony, aki eddig csöndesen figyelte a fejleményeket, felkapta a pénzt, és a férje kezébe nyomta: – Menjünk kedvesem! Isten majd megsegít bennünket a rebbe nélkül is! A rabbi arcán széles mosoly jelent meg. – Na ugye, ezt akartam hallani! Eljöttetek, és minden bizalmatokat belém vetettétek, miközben megfeledkeztetek az Örökkévalóról. Nem segíthettem rajtatok, amíg _ eszetekbe sem jutott! De most már nyugodtan hazamehettek: bízhattok benne, hogy Isten nem hagy cserben titeket. Néhány nappal később a férfi ismét felkereste a rebbét. Boldog mosollyal közölte a jó hírt: – Alighogy hazaértünk, a rendőrség értesített bennünket, hogy elfogták a tolvajt, és meglett az ékszer meg a pénz! A férfi egy köteg pénzt tett le az asztalra. A rebbe azonban csak annyit fogadott el tőle, amennyit első alkalommal felajánlott, majd így szólt: – Hadd adjak egy tanácsot, barátom! Sose várj addig a jótékonykodással, amíg, Isten őrizz, veszteség nem ér! Szentéletű bölcseink azt mondják: „A pénz sózva jó.” Vagyis ahhoz, hogy megtartsuk és élvezzük, azaz jó és nemes dolgokra költsük, adománnyal kell fűszerezni, ahogyan a sóval tartósítjuk és ízesítjük az ételt. A férfi hazament: úgy érezte, gazdagabbá és bölcsebbé vált.
