Hayim Halevy Donin: Zsidónak lenni

4. fejezet

A Jótékonyság: Eszköz És Cél

Minden írásnak, amely a mindennapi zsidó élettel foglalkozik, első szavaival a jótékonyságról (cheszed) kell szólnia, mert hisszük, hogy a zsidó vallásos hit és szokások megtartásának célja mindenekelőtt az emberi viszonyok tökéletességének elérése és egy jobb társadalom megalkotása. Nem tudjuk teljességgel átfogni az összes törvényt, tanítást vagy útmutatást, amely a zsidó jognak ezzel a területével foglalkozik, csak rövid válogatást adhatunk, amely megpróbálja tükrözni a zsidó jog etikai vonatkozásainak széles spektrumát.

Jusson eszünkbe, hogy Hillél, a nagy bölcs, így foglalta össze a judaizmus lényegét: „Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd másnak!” (Ennek a mondásnak az újrafogalmazott változata később a kereszténység aranyszabályaként vált ismertté.) Rabbi Ákivá a 2. század elején Mózes harmadik könyve 19:17. passzusát idézte – „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat” – mint az egész Tóra lényegének összefoglalását. Amikor Rabbi Jochanán ben Zákkáj megkérdezte tanítványait: „Melyik a helyes út, amelyen az embernek járnia kell?”, minden válasz, amelyet kapott, etikai fogalmakat használt. Az a válasz tetszett neki legjobban, amelyet rabbi Elázár ben Ároch adott, aki azt mondta, hogy „a jó szív”, mert ebben, mondta a mester, a többi is benne van. Amikor a Talmud Izrael jellemvonásairól beszél, nem ugyanazokat a kifejezéseket használja, mint a szertartásokkal kapcsolatban, hanem emberi kritériumokat: „Három jellemvonása van ennek a [zsidó] népnek: irgalmas, szemérmes és jót tesz másokkal.” (Jevámot 79a.) Aki ezekkel a jellemvonásokkal bír, az valószínűleg „„érdemes rá, hogy ennek a népnek a részévé váljon”. Másrészről azok a zsidók, akik elvetették ezeket az értékeket, érdemteleneknek minősültek arra, hogy a nép tagjai legyenek. Maimonides odáig ment, hogy kijelentette: „…okkal gyanús a kegyetlen zsidó származása…” (Iszuré Biá 19:17.) A régi rabbik a zsidókat a pogányoktól megkülönböztető jellemvonások előadása során nem a teológiai alapokból indultak ki, például hogy a zsidók egy Istent imádnak, a pogányok bálványokat vagy semmit sem; hogy a zsidók minden héten egy napot a pihenésnek szentelnek, a pogányok pedig nem. Bár mindez fontos, és alkalmas a zsidó jellemvonások és életmód megkülönböztetésére, mégis azt hangsúlyozták, hogy „a zsidók irgalmasak, szemérmesek és adakozók”.

A Talmud valóban a „jó szívet” várja el elsősorban az igazán kegyes és vallásos személytől. „Jó szív” híján, sugallja kimondatlanul is, rés támad az egyéniség „teljességén”. Ez az etikai törvény, a jóság vagy jótékonyság törvénye nemcsak rejtett gondolatként van jelen: jelentkezik abban a hitben, hogy ez is Isten akarata, amelynek pontosan megfelel egy vallási törvény. Annak mércéjéül, hogy eleget tettünk-e ennek, van egy bevett vallási tapasztalat.

A Talmud azt mondja, hogy „…ha valaki kegyességre és szentéletűségre törekszik, az teljesítse a nezikin törvényeit…” (Bábá Kámá 30.) Ezek a törvények pénzügyekkel, polgári és büntetőjoggal foglalkoznak _gy rendelkeznek, hogy a jogtalanság, a brutalitás, a becstelenség, a csalás, a rágalmazás, a kíméletlenség éppannyira Istennel szemben elkövetett törvényszegés, mint amennyire az emberi törvények áthágása. Ezek a vallás ellen elkövetett bűnök talán a rituális szabályok megszegésénél is súlyosabbak. Gondoljunk csak az Ál hét bűnvallomásra – a Jom Kippur-i imarend egyik központi helyén -, amely sokkal inkább etikai-erkölcsi törvényszegéseket tartalmaz, mint rituálisakat. Jom Kippur törvényei hangsúlyozzák, hogy Isten megbocsátja az Ellene elkövetett bűnöket, de nem bocsátja meg az embertársaink ellenieket, míg nincsenek jóvátéve, és a sértett fél meg nem bocsátott.

A bölcsek habozás nélkül semmisnek nyilvánították a törvényszegés árán megvalósított hitgyakorlat értékét. Az a vallási kötelesség, amelyet törvénysértés elkövetése útján tettek meg, sem érvénnyel, sem értékkel nem bírt. „Ha valaki egy szeá búzát lopott… s ezt aztán megőrölte, megdagasztotta, levette a chálát [a papnak járó részt], s aztán gyermekeinek enniök adott belőle; hogyan áldhatja az ilyen az Örökkévalót? Az ő áldása csak káromolja Istent…”(Szánhedrin 6.) A Talmud szerint Isten Nevének megszentelése és a vallási élet hiteles volta valójában az etikai-erkölcsi élet minőségétől függ.

„Ha valaki az Írásokat és a Misnát tanulja, és tiszteli a tudósokat, becsületes az üzleti életben, kedvesen beszél az emberekkel, mit mondanak akkor róla? Boldog az apa (és a tanító), aki Tórára tanította … mert ez az ember, lám, tanult Tórát: milyen finom, mily tisztességes! De ha valaki az Írásokat vagy a Misnát tanulja, tiszteli a tudósokat, de nem becsületes az üzletkötésben, és udvariatlan az emberekkel, mit mondanak akkor róla? Jaj annak, aki Tórára tanította, jaj szegény atyjának (és tanítójának), aki a Tórát kezébe adta! Ez az ember, lám, tanult Tórát: nézzétek, mily korruptak cselekedetei, mily komisz!” (Jómá 86a.) A vallásban jártas és az előírásokat betartó ember számára az olyan cselekedet, ami egyenlő elbírálás alá esik Isten Nevének megszentségtelenítésével (Hilul HáSém), a legsúlyosabb szellemi bűn.

Egy talmudi bölcs azt tanítja az isteni értékrendről, hogy „az első dolog, amit megkérdeznek az embertől, amikor a végső ítélőszék elé áll: Becsületesen kereskedtél?” (Sábbát 31a.)

Samuel David Luzzatto, a mintegy száz éve Olaszországban élt zsidó bölcs, Jeszodéj HáTorá (A Tóra alapjai) című művében azt a nézetet fejtette ki, hogy a Tóra három alapon nyugszik, amelyek közül az első az irgalom. Az irgalom, írja, „a szeretet, az adakozás és az erény gyökérzete, és egyedül ez indít bennünket tiszta szándékú, jó cselekedetekre.” Egy lábjegyzetben hozzáteszi, hogy „Az irgalmasság, a szeretet és jóság gyökere egyben a szeretetnek, az igazságnak és az erőszak gyűlöletének forrása is”, és hogy az irgalmasságból „merít erőt az erény és az igazságszeretet is”. Ily módon az erényt és az igazságot nem független minőségnek tekinti, hanem a jóság és az irgalmasság kiterjedésének.

Luzzatto hathatós érveket sorakoztat fel mind fent említett művében, mind a C’dáká UMispát (Erény és igazság) címűben annak bizonyítására, hogy az irgalmasság és könyörületesség nem egyszerűen fontos vonásai a zsidó erkölcsi és vallási rendszernek, hanem valójában ezek állnak a zsidó hit és a zsidó lét középpontjában. Bár Luzzatto az emócióra mint az oknál sokkal fontosabb viselkedésmeghatározó és etikai tényezőre helyezi a hangsúlyt – ellentétben Maimonidesszal, aki az ésszerűséget emelte ki -, érdemes megjegyezni, hogy a világ legnagyobb mai rabbinikus tudósainak egyike, Joseph B. Soloveitchik három tradíciót (mászoretet) említ, három fonalat, amely végighúzódik a judaizmus történetén, lévén mindhárom nélkülözhetetlen a hit alapszövetében. Az első a Tóra hagyománya, amely az értelemmel, az ésszel és a tudással tart rokonságot. A második a micváké, a tennivalók és betartandó szokások hagyománya. A harmadik, mondja, az érzésé, a regesé, az emócióé, az érzelemé. Bár a különböző rabbik különbözőképpen értékelik e szférákat, tagadhatatlan, hogy mindhárom éltető és nélkülözhetetlen a judaizmus számára.

Míg bizonyos zsidó gondolkodók a zsidó etika egyedüli nagyságát abban látták, hogy „megpróbálja áthatni a társadalmi élet egészét a rokonszenv érzésével”, mások azt látták benne, hogy „érzelmektől mentes és teljességgel objektív szempontok” alapján áll. Az igazság minden bizonnyal a két pólus közötti finom egyensúlyponton lebeg.

A Biblia felszólítását az emberhez, hogy kövesse Istent, már a legkorábbi időkben úgy tekintették, mint felhívást, hogy az ember utánozza az irgalmasság és jóság isteni kvalitásait. „És most, ó, Izrael, mit kíván az Örökkévaló tőled? Csak azt, hogy féld az Örökkévalót, a te Istenedet, hogy járj mind az Ő útjain…” (5Mózes 10:12.) Hogy mit jelent Isten útja, azt régi források magyarázzák meg: „Amint Ő kegyes, légy te is kegyes; amint Ő irgalmas, légy te is irgalmas… amint Ő csupa jóság és igazság… úgy te is…” (Sábbát 133b.) Mikeás próféta könyve is világosan beszél: „Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Örökkévaló! Csak zt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” (Mikeás 6:8.) Áhávát Cheszed című művében a Cháféc Chájim hangsúlyozza, hogy „az egész Tórát ez a fogalom [a jótékonyságé] hatja át”.

Izrael prófétái is a nép elidegenedettségének rovására írták a szenvedést, az egyenlőtlenségeket és társadalmi igazságtalanságokat, amikor ostorozták, mert hátat fordított Mózes törvényeinek és az isteni parancsolatoknak. Ézsaiás, Jeremiás és Mikeás nem a Templom áldozati rendjét kifogásolta, hanem azt, hogy a vallás a kultusz területére szűkült, és mellőzte az igazságosság és könyörületesség, az irgalmasság és erény lényegi vonásait. Az isteni parancsolatok ilyenforma semmibevétele, vélték, azok megcsúfolása, és gyalázatos az Örökkévaló előtt. Az irgalmasság és igazságosság – cheszed umispát – mindent megszépít a vallásban. Nélkülük mit sem ér a többi.

„Ha valakiben nincs könyörület – írja egy régi kútfő -, mi a különbség közte és egy állat között, aki közömbösen bámul, és nem érzi át teremtménytársa gyötrődését?”

Simon, az igazságos szokta mondani: „Három oszlopon áll a világ: a Tórán, Isten szolgálatán és a jótékonyságon.” (Ávot 1:2.) A jótékonyságot a Misná azok közé a dolgok közé sorolja, amelyeknek „mértéke nincs megszabva” (Misná Péá 1.).

Az idők folyamán eredményre vezetett az igazság, a könyörületesség és jótékonyság állandó hangsúlyozása: az irgalmasság és a társadalmi igazságosság már az állami lét előtti időkben a zsidó közösségi élet megkülönböztető jegyévé vált, és az maradt századokon át.

„A klasszikus filozófia a bátorságot, igazságosságot, bölcsességet és mértékletességet magasztalta fel négy fő erényként. De nem tartotta nagyra és nem is szorgalmazta a nemeslelkűséget, irgalmasságot, együttérzést és könyörületességet, amelyek oly jelentős szerepet játszanak a Talmud etikájában.” Azért van különbség az igazság és az erény zsidó és keresztény szemlélete között, mert ezek a zsidóság számára mindig változatlan tartalmat hordoztak, míg a világ sokszor a gyengeség és gyávaság jelét látta bennük.

Izrael azonban intést kapott, hogy ne engedje ezt a nemes érzést eluralkodni magán, mert az irgalmasság az igazság eltorzításához és az erkölcstelenség elterjedéséhez is vezethet. „…ne légy tekintettel [ne tekints elnézően] a szegényre, és ne tiszteld a hatalmas személyét, igazsággal ítéld meg embertársadat…” (3Mózes 19:15.) Amennyire jogtalan elferdíteni az igazságot a gazdagok és kiváltságosok érdekében, ugyanúgy nincs jogunk ezt megtenni irgalmasságból, a szegények és kiváltságokkal nem bírók érdekében. Mivel a hagyomány szerint az igazság mérlegét a könyörületnek kell hitelesítenie, nem engedhető meg, hogy ennek a mérlegnek a finom egyensúlya felbillenjen.

Az élet szentségének hangsúlyozása annyira átjárja a zsidó törvénykezést, hogy vannak pontok, ahol a törvényi szankciók is tartalmazzák az összes többi törvény időleges felfüggesztését – a gyilkosságot, a bálványimádást, az incesztust és a házasságtörést tiltó törvények kivételével – az élet megóvása érdekében, s ezeken a pontokon felismerhetővé válnak az etikai megfontolások, amelyek magában a háláchá működésében rejlenek. A kivételek felsorolásának is jelentősége van, mert ezeknek a törvényeknek az áthágása az ember szentségének lerombolásával jár, de betartásuk adott esetben veszélyeztetheti az emberi élet szentségét. Ezeknek a kivételeknek az esetében mindig meg kell vizsgálni, hogy melyik törvény áthágása jelentette a kisebbik rosszat.

A zsidó törvények teljes skálája két részből áll: azokból a parancsolatokból, amelyek az embernek Teremtőjéhez való viszonyára vonatkoznak (micvot sebéjn ádám lámákom), és azokból, amelyek az embernek embertársához való viszonyára vonatkoznak (micvot sebéjn ádám lechávéro), bár ezek gyakran átfedik egymást. Még a rituális törvényekben is vannak rejtett etikai vonatkozások, hiszen ezek között is több olyan van, amelyik a rituálét végző egyén etikai-erkölcsi minőségének tökéletesítésére törekszik. Sok Biblia-kommentátor etikai alapot ismert fel az olyan tilalmakban, mint a vér evése vagy a hús és a tej összekeverése. Másutt pedig, ahol az előírások elemzése nem vezetett volna hasonló következtetésre, a bölcsek erkölcsi normákat és etikai értékeket feltáró értelmezést adnak (például a kovászos – cháméc – Peszách előtti eltakarításának parancsát úgy magyarázták, hogy a kovászos kenyér a fennhéjázást és önteltséget testesíti meg, és éppúgy meg kell szabadulni tőle, mint azoktól).

Pszichológiai igazság, hogy a viselkedési követelmények, a mégoly magasröptűek is, jobban érvényesíthetők, ha konkrét, napi cselekedetekhez kötődnek. A judaizmus etikai normái és értékei valószínűleg a rituális gyakorlattól szilárdultak meg. A rituálé alapvető szerepet játszik az etika alakításában, a jellem fejlődésében és az emberi viszonyok tökéletesítésében. A judaizmus örök témája a jó élet kérdése: „azt tenni, ami helyes az ember számára, és jó Isten számára” (Szifré Deut. 12:29.).

A judaizmus nem érthető és nem élhető meg a szentség mint cél nélkül. Ha elválasztjuk az erény és az igazság etikáját a kóserság és a szombat szabályaitól, ha elválasztjuk az emberi iránti könyörületességet a vallásos családi élet szabályaitól, sem nem érthetjük, sem nem élhetjük meg a judaizmust. Isten szeretete nem választható el az ember szeretetétől. Az emberek szeretetére nevelő parancsolatok betartása nem kevésbé jelentős, mint azoké, amelyek Isten szeretetét írják elő, és fordítva. Aki azt gondolja, elég csak az egyikkel foglalkozni, a másikkal nem fontos, akkor fogja felismerni, hogy semelyiket sem teljesítette, amikor már késő.

A jótékonyság törvényei

• A jótékonyság – cheszed – fogalma felöleli a szívélyesség minden formáját, amit csak az ember tanúsíthat, ha másokkal kapcsolatos dologban fáradozik. Nem megtenni „mindazokat a szolgálatokat, amelyeket egy ember a másiknak megtehet anélkül, hogy magának szenvedést okozna, Szodoma bűnével ér fel. De még ha mások szolgálata kényelmetlenséggel járna vagy érdekeinket sértené is, az Írások és talmudi művek minden lapjukon megparancsolják, hogy gyakoroljunk emberiességet, és mutassunk szeretetet embertársaink iránt.”
• A Tóra arra tanít: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (3Mózes 19:18.) Ezért az embernek úgy kell dicsérnie a másik erényeit, mint a sajátjait, és úgy kell gondoskodnia barátjának holmijáról, mint a sajátjáról. A fenti bibliai szakasz magyarázatául mondta Hillél: „Amit nem kívánsz magadnak, azt ne tedd másnak!”
• Vallási kötelesség (micvá) otthonunkban ágynál-asztalnál vendégül látni a rászorulót.
• Vallási kötelesség (micvá) meglátogatni a beteget. A barátoknak és rokonoknak, akik rendszeresen szoktak vele találkozni, rögtön meg kell látogatniuk, amint megtudták, hogy beteg. A többiek várjanak legalább három napot.
• Vallási kötelesség (micvá) meglátogatni a gyászolót, és vigasztalni bánatában.
• Nagy micvá az árva vagy nagyon szegény eladó lányokat segélyezni, hogy férjhez tudjanak menni.
• Micvá személyesen visszavinni a talált tárgyat jogos tulajdonosának, mert írva van: „…vissza kell vinned…” (5Mózes 22:1.)
• Mindenki köteles védelmezni más pénzét vagy tulajdonát elveszéstől, tönkremenéstől vagy egyéb kártól. Ez a talált tárgy visszaszolgáltatására vonatkozó bibliai parancs hatálya alá esik.
• Aki látja, hogy szomszédjának élete veszélyben forog, és segíteni tud, vagy segítségül tud hívni másokat, köteles mindent megtenni ennek érdekében, még ha később megadja is az árát. Aki tétlenkedik, áthágja a Biblia előírását: „…ne maradj tétlen felebarátod vérénél!” (3Mózes 19:16.) Hasonló módon, aki tudomást szerez a más ártalmára szőtt tervről, és továbbra is saját ügyeivel törődik, anélkül hogy bármit tenne a veszély elhárítása érdekében, áthágja a Biblia előírását: „…ne maradj tétlen felebarátod vérénél!”
• Rabbi Jósuá azt mondta: „A gonosz tekintet (a féltékenység), a rosszra való hajlam (a bujaság) és az embergyűlölet idegen az embertől. Mi az embergyűlölet? Ha valaki azt mondja: Szeretem a bölcseket, de gyűlölöm a tanítványokat; szeretem a tanítványokat, de gyűlölöm a köznépet.”  

Az adakozás törvényei

• A cedáká – ami szó szerint „tisztességességet” jelent, de általában az adakozás megnevezésére használják – Ábrahám ősatyánk leszármazottainak jellemzője, mert le van írva: „Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének… cselekedjenek igazságot [cedáká] és jogot…” (1Mózes 18:19.) Az adakozás több, mint az áldozat, mert az is le van írva: „Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlását inkább szereti az Örökkévaló az áldozatnál.” (Példabeszédek 21:3.) Izrael számára csak a cedáká gyakorlása hozhat megváltást, mert le van írva az is: „Sion ítélettel váltatik meg, megtérői igazság által.” (Ézsaiás 1:27.)
• Bibliai előírás adományt adni a szegénynek, hiszen az is le van írva: „Ha lesz közötted szűkölködő, testvéreid egyike… meg kell nyitnod kezedet számára…” (5Mózes 15:7-8.); és „…támogasd őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy élhessen melletted…” (3Mózes 25:35.)
• Ha valaki egy szegény embert kéregetni lát, de elfordítja a fejét, áthágja a „…ne keményítsd meg szívedet, és ne zárd be kezedet szűkölködő testvéred elől…” bibliai parancsolatát (5Mózes 15:7.).
• A keresztény szegényenek ugyanúgy ételt és ruhát kell adni, mint Izrael szegényeinek.
• Mindenkinek lehetőségeihez képest kell cedákát adnia. Még a szegénynek is adnia kell – aki maga is rászorul a cedákára, vagy állami segélyből él -, ha csak kicsit is. Ez a kicsi nagyobb a nagynál, amit egy gazdag adott. De a ha a szegénynek magának sem elég, amije van, nem kell adnia, mert az önfenntartás fontosabb, mint mások fenntartása.
• Mekkora cedákát adjon az ember? A közepes adomány az évi jövedelem egytizede. Napjainkban sok helyütt levonják az adót a fizetésből, ezért a nettó jövedelemmel kell számolnunk.
• Aki könyörületes, az iránt mások is könyörületesek, hiszen le van írva: „Az Örökkévaló… adjon neked irgalmat, és könyörüljön rajtad, és sokasítson meg téged…” (5Mózes 13:18.)
• Aki adományt ad apjának és anyjának, ha azoknak szükségük van erre a segítségre, az szintén a cedáká micváját teljesíti. A házunkban élő szegények segítése példát mutathat a városnak; városunk szegényeinek segítése példát mutathat egy másik városnak, a Szentföld szegényeinek segítése pedig példát mutathat a diaszpórának.
• Tilos üres kézzel elfordulni a szegénytől, ha csak egy pár fillért is tudunk neki adni. Akinek valóban nincs semmije, legalább néhány vigasztaló szót mondjon a szegénynek.
• A cedákát jó szívvel és együttérzéssel kell adni. Aki gorombán ad, bosszús képpel, az maga csökkenti adományának értékét, még ha hatalmas összeget adott is, és megsérti a Tóra parancsolatát: „…és ne legyen irigy a szíved, mikor adsz neki…” (5Mózes 15:10.)
• Tilos a szegénynek dühösen szemrehányást tenni, vagy akár csak emelt hangon szólni hozzá, mert szíve már amúgy is megtört, lelke nyomorék. „Jaj annak, aki megalázza a szegényt!” 

Az adakozásnak nyolc fokozata van:

• A nyolcadik és legalacsonyabb fokozat, ha kelletlenül adakozunk.
• A hetedik fokozat, ha a kelleténél kevesebbet adunk, de legalább jó szívvel.
• A hatodik, ha a szegény kifejezett kérésére adunk.
• Az ötödik, ha úgy adunk alamizsnát, hogy a szegény nem kérte.
• A negyedik fokozat a közvetett adományozás. Aki kap, az tudja, ki az adományozó, de az adományozó nem tudja, kinek adott.
• A harmadik fokozatban az adományozó tudja, kinek adott, de aki kapott, az nem tudja, kitől kapta az adományt.
• A második legmagasabb fokozat, amikor sem a megajándékozott nem tudja, ki volt az adományozó, sem az adományozó nem tudja, kinek adott. A jótékonysági alapítványok ezt a célt szolgálják. A közösségi alapítványok, amelyeket tisztviselők kezelnek, szintén ebbe a kategóriába tartoznak.
• Az adakozás legmagasabb foka, ha akkor segítünk valakin, amikor még nem szegényedett el; például ha nem sértő módon felajánlunk neki egy tekintélyes adományt vagy kölcsönt, vagy munkához, esetleg üzlethez segítjük, hogy ne kelljen mások segítségére szorulnia.

• Ha lehetővé tesszük egy bölcsnek vagy tudósnak, hogy munkáját végezze, és ezalatt biztosítjuk a megélhetését, az felér a világ minden kincsével. Ha a tudósnak van vagyona, elvállalhatjuk a kezelését, hogy felszabadítsuk energiáját a Tóra tanulmányozására.
• Nagy érdem másokat cedáká adására buzdítani, sőt nagyobb, mint maga az adás. Az ilyenekről szól az Írás: „Akik sokakat az igazságra vezetnek, miként a csillagok, mindörökké…” (Dániel 12:3.)
• A felajánlott cedákát azonnal oda kell adni. Aki késlekedik, bár rögtön is odaadhatná, az megsérti a Biblia előírását: „Ha fogadalmat teszel az Örökkévalónak, a te Istenednek, ne halogasd azt megfizetni…” (5Mózes 23:22.) De ha a felajánláskor előre megmondta, hogy mikor fogja odaadni, akkor ki kell várni a határidőt.

A cedáká fenti szabályai az adományozó kötelezettségeivel foglalkoznak. Íme, néhány szabály azoknak, akik kapják a cedákát:

• Arra kell törekednünk, hogy ne terheljünk másokat, és ne függjünk jóindulatuktól. Még a híres tudósok és köztiszteletben álló emberek is találnak kétkezi munkát, ha a szükség úgy hozza. Inkább vállaljuk a legalantasabb munkát, semhogy mások jótékonykodására szoruljunk. Ez a bölcsek tanítása, akik példát is mutattak ebben.
• Aki azonban nem tud megélni, ha nem fogad el cedákát, az habozás nélkül fogadja el. Aki büszkeségből visszautasítja a cedákát, az öngyilkoshoz hasonlít, és bánatában áthágja a törvényt.
• Vallási kötelesség (micvá) pénzt kölcsönözni a szegénynek, mert le van írva: „Ha pénzt adsz kölcsön az én népem közül valakinek…” (2Mózes 22:24.) Bár az Írás azt mondja: „Ha…”, a bölcsek úgy tekintették, mintha az állna ott: „Midőn…”, ez ugyanis nem megengedő, hanem felhívó szabály.
• A szegénynek pénzt kölcsönözni nagyobb micvá, mint cedákát adni annak, aki kér. Az utóbbi már rákényszerült, hogy kérjen, az előbbi még nem süllyedt idáig. A gazdagnak adott kölcsön is micvá. A hasznos tanács vagy útmutatás sem értéktelen.
• Tilos visszakövetelni a kölcsönt, ha tudjuk, hogy az adósnak még nincs miből visszafizetnie. A Tóra azt mondja: „…Ne légy vele szemben mint hitelező…” (2Mózes 22:24.) Hasonlóképpen tilos az adósnak halogatnia a visszafizetést, ha van miből megadnia tartozását, mert le van írva: „Ne mondd a te felebarátodnak: Menj el, azután gyere vissza…” (Példabeszédek 2:28.) Aki más tulajdonát – akár kölcsöntartozás, akár más adósság formájában – magánál tartja, halogatja kiadását, és azt mondja: „Menj el, azután gyere vissza…”, megsérti ezt a parancsolatot: „Ne fosztogasd felebarátodat…” (3Mózes 19:13.)  

A rágalomra, bosszúállásra és hamisságra vonatkozó törvények

• Aki tiltakozás nélkül hallgatja a pletykát. Ez erkölcsileg még a pletykálkodónál is alacsonyabb szinten áll. Ha nem hallgatott volna, a másik nem okozott volna kárt.
• Aki becsmérlő megjegyzéseket tesz, vagy továbbadja a gonosz pletykát, még ha nem gyűlölködve, csak könnyedén, „heccből” teszi is, a rossznyelvűség kategóriájába tartozó bűnt követ el.

Aki dicsérget valakit az illető ellenségei előtt, ezzel akadékoskodásra, kritizálásra ösztökéli őket, tehát nem használ, hanem árt a másiknak. Négyféle ember érdemtelen az Isteni Jelenlét számára – vagyis az ilyenek között Isten nincs jelen -: a lusta, a talpnyaló, a hazug és a rossznyelvű.

Tilos bosszút állni. A Tóra azt parancsolja: „Ne légy bosszúálló!” (3Mózes 19:18.) Bölcseink azt tanácsolják, hogy „akiben bosszúvágy él, az próbálja meg saját jó tulajdonságait tovább csiszolni. Így állj bosszút – mondják -, mert ellenséged biztosan meginog magasztos erényeid és jó neved hírétől. Viszont ha gonosztettekkel állsz bosszút, örömet okozol ellenségednek, mert szégyenbe hoztad magad, ezáltal ő diadalmaskodott rajtad.”

Tilos haragot tartani, mert ez is a Tóra parancsának megszegése: „…Ne tarts haragot…” (3Mózes 19:18.).

Tilos valakit, akármilyen nyelven is, káromolni.

Tilos másnak szóban ártani: megsérteni, szívfájdalmat, lelki kínt okozni neki. A szóbeli ártás nagyobb bűn, mint ha anyagi kárt okoznánk valakinek, mert az utóbbit kompenzálni lehet, az előbbit nem; az utóbbi egy ember vagyona elleni bűn, az utóbbival maga az ember az, aki ellen vétkezünk. A Tóra azt mondja: „Ne szorongassátok egyik a másikat, és féld Istenedet…” (3Mózes 25:17.)

„Szóbeli ártás” minden állítás, ami másnak szenvedést vagy fájdalmat okozhat: minden megjegyzés, ami feltépi a lelki sebeket, felszínre hozza a rossz emlékeket, sértő vagy megszégyenítő.

Tilos mást sértő szándékkal a csúfnevén szólítani, még ha az illető megszokta is ezt a nevet.

Tilos akár gyermeket, akár felnőttet szóban vagy tettel megalázni. Egymás közt sem, mások előtt pedig különösen nem szabad sértő módon megszólítani vagy zavarba hozni. Az ilyen cselekedetre mondják: „Aki mást nyilvánosan megaláz, olyan, mintha vért ontott volna”, és „Aki mást nyilvánosan szégyenbe hoz vagy nevetségessé tesz, az nem érdemelte meg, hogy a világra jöjjön.”

Tilos más „gondolatait ellopni”, vagyis becsapni, még nem anyagi ügyekben is. Íme, néhány példa: Az ember ne győzködje barátját, hogy egyenek együtt – így akarván „próbára” barátságukat -, ha tisztában van vele, hogy az illető nem tudja vagy nem akarja elfogadni meghívását. Ne ajánljunk fel adományt, ha előre tudjuk, hogy nem fogják elfogadni. Még a nem zsidónak is tilos nem kóser húst eladni, ha abban a hiszemben van, hogy kóser húst vásárol.

Az ember szíve és szája legyen egyöntetű. Nem szabad emígy beszélni, amúgy gondolkodni: ez képmutatás. Abból, hogy „…igaz hin legyen nálatok…” (3Mózes 19:36.), a bölcsek ezt a tanulságot vonták le: az ember „igenje” legyen „igen”, „nemje” pedig „nem”, azaz legyen ura a szavának. Meg kell tartania szavát, még ha nem eskü vagy ígéret formájában hangzott is el. Aki nem tartja meg, tisztességtelen, és a bölcsek szellemét sérti meg ezzel.

Az az ember, aki azt mondja barátjának, hogy adományban akarja őt részesíteni, aztán nem ad neki semmit, nem tisztességes. Ez akkor is így van, ha valaki szó szerint vett egy kósza ígéretet, és azt hitte, hogy kapni fog valamit.

Aki szegény embernek ígért akár kis, akár nagy adományt – függetlenül attól, hogyan hozta az illető tudomására, hogy meg fogja kapni -, nem vonhatja vissza ígéretét. A szegény embernek tett kijelentés olyan, mint a fogadalom, amiről a Tóra azt tanítja, hogy „ami elhagyta a szádat, ahhoz tartsd magad”.

Ez a vers: „…igazat szól az ő szívében…” (Zsoltárok 15:2.) magasrendű etikai erényre tanít. Minden, embertársainkkal kapcsolatos ügyben teljesítenünk kell azt is, amit csak gondolatban határoztunk el. Ha valaki elhatározza, hogy jótékonysági alapítványt tesz, köteles ezt megtenni akkor is, ha egy szót sem szólt róla senkinek.  

A munkára és a fizetségre vonatkozó törvények

• Tórai parancsolat írja elő, hogy a bérmunkásnak a megbeszélt időben meg kell kapnia fizetségét. Aki megtagadja, áthágja a bibliai előírást: „Aznap add meg bérét, és ne menjen le fölötte a nap…” (5Mózes 24:15.) Ez az éjszakai munkásra vonatkozik. Napszámos esetében: „…ne hagyd éjjelen át béresszolgádnak munkadíját magadnál reggelig…” (3Mózes 19:13.)
• Ha valakit egy hétre, egy hónapra vagy egy évre fogadtunk fel, akkor is legfeljebb egy éjszakára tarthatjuk vissza bérét a munka befejezése vagy a korábban megbeszélt fizetési határidő után. Ha a bérmunkást törvény kötelezi az általa akár gondatlanságból is okozott kár megtérítésére, micvá – sőt ez esetben erkölcsi kötelesség – eltekinteni a törvény (lifnim misurát hádin) szó szerinti értelmezésétől, mert le van írva: „…így jársz a jóság útján…” (Példabeszédek 2:20.) Micvá kifizetni azt a munkát is, amelynek során az alkalmazott – ha az illető szegény ember – kárt okozott. Így követhetjük az Örökkévalót tisztességesen és igaz módra.
• Ahogyan a munkaadó nem lophatja el vagy tarthatja vissza alkalmazottjának bérét, az alkalmazott sem lustálkodhat vagy húzhatja az időt, hanem lelkiismeretesen el kell végeznie munkáját. Ezért az éjszakai munkás nem vállalhat munkája befejeztével napszámot, vagyis nem fáraszthatja ki magát annyira, hogy ne tudja rendes munkáját elvégezni.  

Az állatok szeretete

• A Tóra tiltja minden élő teremtmény kínzását. Mindenki köteles minden élőlényt, még a gazdátlant (hefkert) is megóvni a szenvedéstől.
• Ha egy állat szenvedést vagy bánatot okoz az embernek, vagy ha hasznosításával értéket hozunk létre – például orvosi kutatások céljára – szabad leölni. Megengedi a Tóra az állat étkezési célra történő levágását is.
• A sportvadászat mint a judaizmus szellemi normáinak áthágása megvetendő tevékenységnek számít – különösen, ha nem haszon céljából űzik -, mert szükségszerűen tartalmazza az állatokkal szembeni kegyetlenség elemét.
• Aki állatok etetéséért felelős, annak tilos ennie, míg azoknak nem adott. Ez a tanulság abból a Tóra-szakaszból ered, amely leírja, hogy az állatok etetése elsőbbséget élvez az ember étkezésével szemben: „És adok füvet meződön barmod számára, és enni fogsz, és jól fogsz lakni…” (5Mózes 11:15.) Az ivásnál az embernek van elsőbbsége, mert az ember nehezebben tűri a szomjúságot, mint az éhséget. Ennek is az Írásokban találjuk meg az alapját:  „Igyál, és tevéidnek is adok inni.” (1Mózes 24:14.)
• Az állatszeretet kötelessége és az állatkínzás tilalma számos Tóra-szakaszban megtalálható. „Ne kösd be az ökör száját, mikor nyomtat!” (5Mózes 25:4.) „Ne szánts ökörrel és szamárral együtt!” (5Mózes 22:10.) Az anya madár érzelmeinek kímélésére „…ne vedd el az anyát a fiókákkal együtt; el kell bocsátanod az anyát…” (5Mózes 22:6-7.) A szombat törvényei pihenőt rendelnek az állatok számára is. A kóser vágás előírásai szerint a legkisebb fájdalmat okozva, villámgyorsan kell vágni. A Biblia így summázza ezt: „Az igaz ember óvja jószágának életét…” (Példabeszédek 12:10.)  

Az igazság törvényei

• „…idegent ne sanyargass, hiszen ti ismeritek az idegennek lelkületét, mert ti is idegenek voltatok Egyiptom országában…” (2Mózes 23:9.) Aki rosszul bánik az idegennel, vagy megcsalja őt – akár anyagilag, akár szavakkal -, három különböző törvényt szeg meg.
• A Tóra nagy felelősséget ró ránk a betértekkel való bánásmód terén. Kétszeresen parancsolja meg, hogy szeressünk mindenkit, aki az Isteni Jelenlét szárnyai alá helyezi magát. Egyfelől mert az illető felebarátunk – „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (3Mózes 19:18.) -, másfelől mert idegen – „És szeresd az idegent…” (5Mózes 10:19.).
• Tilos mást megtámadni. Aki mást fizikailag bántalmaz, megszegi a Tóra parancsolatát: „…hogyha a bűnös verést érdemel, fektesse le a bíró, és veressen rá … [de] nem többet…” (5Mózes 25:2-3.) Ennek az az értelme, hogy a törvényesen kiszabott, igazságos botbüntetést kivéve jogtalan dolog mást megütni. Aki ütésre emeli kezét, még ha nem üt is, bűnös. De a támadás áldozata vagy más megtámadásának tanúja, ha másképp nem tud segíteni, megütheti a támadót.
• Régen, amikor a becsületes mérést szabályozó törvények, a fondorlatos üzleti praktikákat és az uzsorát tiltó törvények még ismeretlenek voltak a nyugati országokban, a zsidó közösségeknek már voltak erre vonatkozó törvényeik. Ezek a szabályozások a Tóra alapján állnak: „Ne legyen nálad tarsolyodban kétféle súly, nagy meg kicsiny. Teljes és igazságos súlyod legyen, teljes és igazságos mértéked legyen…” (5Mózes 25:13., 15.) Ezért írja elő a Talmud (Bábá Bátrá 88a.), hogy „a kereskedőnek kétszer egy héten meg kell tisztítania mérlegét, hetente egyszer a súlyait, a mutatót pedig minden mérés után”, hogy a rá tapadt maradékok ne befolyásolják a mérést. A különböző kereskedelmi praktikák is tilosak a Talmud szerint.
• „…vesztegetést ne végy el, mert a vesztegetés megvakítja az éleslátókat, és elferdíti az igazak érveit…” (2Mózes 23:8.) „…igazsággal ítéld meg embertársadat…” (3Mózes 19:15.) Ez az előírás mindenkit kötelez arra, hogy érdemei szerint ítélje meg embertársát, és kételkedhessék bűnösségében, különösen a kifogástalan előéletű személyek esetében. Még ha kétségkívül bűnös is, enyhítő körülményeket kell keresni számára.
• Ha látjuk, hogy más a bűn felé vezető útra tévedt, vallási kötelességünk felvilágosítani az illetőt, hogy hamis úton jár, és visszatéríteni a helyes irányba. A Tóra is így beszél: „…fedd meg embertársadat…” (3Mózes 19:17.) Nem mondhatjuk, hogy „Semmi közöm hozzá!”. Akár személyes ügyben, akár vallási ügyben meg kell rónunk mást, vonjuk félre, és barátságos, kedves szavakkal hozzuk tudomására, hogy rosszallásunk csak hasznára válhat.
• Aki megakadályozhatná a helytelen cselekedeteket, de nem teszi, az megszegi ezt a parancsolatot. De csak akkor, ha oka van azt hinni, hogy hallgatni fognak rá. Ha tudja, hogy szavai süket fülekre találnának, akkor nem szabad megfeddnie embertársát.
• Aki biztos benne, hogy nem fognak odafigyelni intelmeire – mivel vallási kötelessége (micvája), hogy ahhoz beszéljen, aki hallgat rá -, kötelessége (szintén micvá számára) nem szólni ahhoz, aki biztosan nem hallgat rá. „Ne fedd meg a csúfolódót, mert meggyűlöl téged; de fedd meg a bölcset, az szeretni fog téged.” (Példabeszédek 9:8.)

A középút

• Maimonides írja: „Nem szabad az embernek, aki így szól: elhagyom a féltékenység, bujaság és dicsőségvágy helytelen útját… a másik szélsőséges útra lépnie, és elmennie addig, hogy elutasítja az élvezetes ételeket, nem eszik húst, nem iszik bort, nem házasodik meg, nem költözik kényelmes házba, nem hord szép ruhákat, hanem rongyokba öltözik … ez is helytelen út, és tilos rajta járni. Aki ilyen úton jár, bűnös… ezért rendelkeztek úgy bölcseink, hogy az ember csak azt tagadhatja meg magától, aminek élvezetét a Tóra megtiltja, de nem tartózkodhat olyasmitől, amit a Tóra megenged. … És mindezekről a dolgokról mondta Salamon király: Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen; miért pusztulnál bele?” (Prédikátor 7:16.)
• A legjobb és legegyenesebb út, amelyet az embernek követnie kell, a középút, amelyen minden jellemvonása a megfelelő mértékben bontakozik ki. Aki a középutat választja, bölcs ember.
• Semmi okunk szégyenkezésre, ha embertársaink kigúnyolnak, mert imádjuk az Egyetlen Istent – áldassék -, és teljesítjük parancsolatait. Semmiképpen ne válaszoljunk az ilyen gúnyolódásra szemtelenül és hetykén, nehogy a pimaszkodás bűnébe essünk.
• „Ne állj a rosszat akaró többség mellé, és ne vallj peres ügyben a többséggel tartva, nehogy elferdítsd az igazságot!” (2Mózes 23:2.) Bár ez a bibliai törvény a bíráskodási gyakorlat szövegkörnyezetébe van ágyazva, erkölcsi jelentősége túlmutat azon. A rabbik szintén levontak egy tanulságot a fenti szakaszból: a héber szöveg utolsó három szavát – ácháréj rábim l’hátot – úgy értelmezték, hogy ha nem „igazságtalan” a többség véleménye, akkor követendő. Meg kell tartóztatnunk magunkat mindentől, ami betegséget okoz. Le van írva: „Vigyázzatok tehát magatokra…” (5Mózes 4:15.), és „Csak vigyázz magadra, és őrizd lelkedet gondosan…” (5Mózes 4:9.) Ezért az italozás, a dohányzás, a kábítószer-élvezet és az egészségre ártalmas ételek fogyasztása háláchikus szempontból tilos.
• Jom Kippurkor sem kap feloldozást az emberek közötti viszonyt szabályozó törvény megszegője, míg a sértett felet ki nem békítette, és az meg nem bocsátott. Az, akitől bocsánatot kértek, köteles teljes szívéből megbocsátani. Nem reagálhat kegyetlenséggel, mert az nem zsidó dolog. A rossz gyűlölete és az igaz szeretete, a kegyetlenség gyűlölete és a könyörületesség szeretete egyformán nagy erény. De nem elég tartózkodnunk a rossztól, és elítélnünk a kegyetlenséget. Gyakorolnunk is kell a jóságot és könyörületességet, mert le van írva: „Kerüld a rosszat [első lépés], és cselekedjél jót [második lépés]” (Zsoltárok 34:15., 37:27.)