A GYALOGMENETEK CSERVENKA ÉS ZOMBOR KÖZÖTT
A korábban tárgyaltak szerint a vérengzés előtt Cservenkáról elindított két 500 fős menet október 8-án estére Zomborba ért. A vérengzés után a bori munkaszolgálatosok szintén két menetben indultak el, szintén Zomborba. Az utóbbi két gyalogmenet körülményei és veszteségi mutatói jelentősen eltértek egymástól. Ebben az esetben a korábban induló menetoszlopában elől haladt a vérengzést végrehajtó sváb SS alakulat és őket követte a muzulmán Waffen-SS alakulat által kísért bori zsidó munkaszolgálatosok mintegy 1.000 fős csoportja. A később indult és Jehova Tanúiból valamint nazarénusokból álló mintegy 150 fős menetoszlopot a bori keret kísérte. A magyar keret tagjainak egyik része gépkocsin és teherautón, míg a másik része gyalog, a kisegyház-tagok kísérete mellett tette meg az utat Zomborig. Ennek a menetnek nem voltak veszteségei és nem szökött meg senki. Erőltetett menetben utolérték a náluk korábban Cservenkáról elindított és feltehetőleg a veprődi éjszaka után elindított csoportot. A magyar keret egyik tagja „kegyelemből” lelőtte az út szélén fekvő, haldokló zsidó munkaszolgálatost.[1] A kisegyház-tagokból álló menet a zombori vasútállomásra ment, ahonnan később marhavagonokban tették meg a további utat Kiskunhalason át Szentkirályszabadjára.
A vérengzést túlélő, kizárólag zsidó munkaszolgálatosokból álló menet tagja volt Pál László is. Így beszélt erről: „Amikor vége lett a kivégzésnek, egy muzulmán SS század kísért minket tovább Bajáig. Az uniformisban lévő muzulmán század 20–30 főből állhatott. Egy főhadnagy volt velük, aki fehér lovon lovagolt. Ő volt a század parancsnoka. Megismertem, úgy hívták, hogy Selim Hadžiselimović. A belgrádi orvosi egyetemen, ahol négy szemesztert végeztem, ő volt az anatómia tanára. Emlékszem, még kollokviumot is csináltam nála. Jó megjelenésű, szarajevói doktor volt. Ő is megismert és azt mondta – természetesen szerbül, – hogy ’mondja meg az embereinek, hogy nem lesz semmi bántódásuk’. Amikor azután jött egy vonat és abból lövöldözni kezdtek ránk, lovával a vonat és közém állt, hogy védjen engem.”[2] A német jelentés szerint 30–50 fős bosnyák egység kísérte a menetet Alija Sentesici vezetésével. A menetelés során a sváb és a bosnyák SS folyamatosan és szisztematikusan gyilkolta a munkaszolgálatosokat. A menet „mozgó vesztőhelyként” működött: Ószivác főterén csakúgy lelőtték a zsidó munkaszolgálatosokat, mint a szántóföldeken és kukoricásokban. A gyilkosságokból a kitelepülő lakosság is kivette részét: a szekerekből előkerülő puskáikkal a férfiak és nők egyaránt tüzet nyitottak. Ugyanez történt Kerény előtt, ahol vasút keresztezi a közutat. Itt a vasúti szerelvényből lőttek rájuk. Az útszakasz legtöbb áldozatot követelő gyilkossága minden bizonnyal a Kerénytől keletre lévő Dzsinics Ádám majorságánál volt. A német katonák itt feltehetőleg mintegy 25 zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg.
[1] Szinger Ádám élettörténete saját elmondása alapján. MJTE Archívuma. 16. o.
[2] Pál László. Személyes közlés. Naharia, 2007. 10. 17.
