XXV. A haszidizmus világa

A lubavicsi rebbe

 

Miért szükséges a chászid filozófia tanulmányozása?

A haszidizmus nemcsak életet és melegséget visz a zsidó vallás­gyakorlásba, hanem egyszersmind – eszközként, amely által a zsidó ember összekapcsolódhat az Örökkévalóval – „kóstolót” is ad az eljövendő messiási kor kinyilatkoztatásaiból.

 Kiszlév havának tizenkilencedik napja jelzi az évfordulóját a Ljádi-i Snéor Zálmán rabbi szabadulásának, midőn elengedték a cári börtönből. Snéor Zálmán rabbi – az Álter Rebbe [az „Öreg Rebbe”] néven is ismert – az alapítója a haszidizmus „Chábád” névvel illetett iskolájának, ő a szerzője a Tánjának és a Sulchán áruch Háráv-nak is. A cári kormányzat azért tartóztatta le, mert rágalmazó vádaskodásokkal illeték őt a chászid mozgalom ellenfelei. Széles körű nyomozás után végül felmentették Snéor Zálmán rabbit minden vád alól, és kiszlév 19-én engedték el a fogságból. Azóta is ünneplik a chászidok ezt a napot.

Többet jelent ez a nap, mint pusztán egy ember szabadulását. Az Álter Rebbe állt az élén azoknak, akik a haszidizmust terjesztették, s a letartóztatása veszedelmet jelentett az egész mozgalomnak. A chászid mozgalom akkoriban alig félszáz éves volt, s egy kedvezőtlen ítélet végzetesen befolyásolta volna a mozgalom jövendőjét. Az ő megvádolása tulajdonképpen magának a haszidizmus a vádolása volt, a szabadulása pedig jel, hogy a mozgalom tanításait megújult lelkesedéssel lehet és kell terjeszteni.[1]

 

Két ok, mely a haszidizmus mellett szól

A haszidizmus tanításai elsősorban a Tóra misztikus aspektusaival fog­lalkoznak. A megnyilvánult, láthatóvá lett aspektusok a „Tóra teste”, a ha­szidizmus pedig a „Tóra lelke”,[2] mely a legmagasztosabb és legfen­sé­ge­sebb koncepciókat fejtegeti.

De a zsidó gondolkodásban axiómának számít, hogy a spirituális ma­gas­latok az egymást követő generációkban egyre alacsonyabbak.[3] A Mis­na generációja például spirituális értelemben nagyobb volt, mint a Tal­mudé. Miért van tehát, hogy a haszidizmus, amely a legmagasabb ren­dű eszmékkel foglalkozik, mégis későbbi generációk idején vette kezdetét?

Két okot lehet erre adni:[4]

1. A zsidó ember életének célja, hogy az Örökkévalót szolgálja mindenben, s ezen az úton vezesse be az isteniséget ebbe a spirituálisan üres világba. A zsidó ember a lelke erőit arra fordítja, hogy megküzdjön a spi­rituális sötétséggel. Ahogy a száműzetés kora ment a maga útján, a sötétség is megnőtt.[5] A haszidizmus, mely a „Tóra lelke”, segít feltárnunk a lélek rejtett erőit, s ezek által lesz képes a zsidó ember kötelességeinek meg­felelni még az egyre intenzívebb száműzetés környezetében is.[6] A ha­szi­dizmus tehát éppen azért indult el a későbbi generációk idején, mert akkor volt rá a leginkább szükség.
2. A Tórában mindenhez kellő előkészületek szükségeltetnek. Ma, a mi időnkben egyre közelebb vagyunk a száműzetés korának végéhez, s a jövendő megváltás korának kezdetéhez. A megváltásnak is szüksége van előkészületekre és bevezetésre, s a felkészülésnek hasonlatosnak kell len­nie magához a megváltáshoz. A messiási korban a Tóra titkai mindenki számára nyilvánvalóvá lesznek. A haszidizmus, mely a Tóra titkainak ta­nul­mányozása voltaképpen, imígyen lesz előíze és alkalmas felkészítője a mes­siási kornak.[7] Ezért jelent meg viszonylag későn, a Messiás el­jö­ve­te­lé­nek előestéjén.

 

Védekező jellegű, vagy pozitív ismérvű érvelés

A két fentebb megadott érvelés között van egy fontos különbség. Az első amolyan védekező jellegű megokolás: szükséges felruházni a zsidó embert a megfelelő erővel, hogy ellenálljon a száműzetésnek. Arra a kül­de­tésre összpontosít ez a válasz, amelynek célja a spirituális sötétség legyőzése. A haszidizmus a lélek rejtett erőforrásait mozgósítja, s imígyen segít a zsidó embernek ebben a feladatában. A második ok pozitívabb. A haszidizmus fő hangsúlya nem a védekezés, hanem az eszköz jellege, hogy általa az Örökkévalóval egyesülhet az ember. A messiási kor „előízeként” azonban nem a spirituális sötétség elleni harcon van a fő hangsúly, mert a messiási korban nem lesz spirituális sötétség, amint meg van írva: „Eltávolítom a tisztátalanság lelkét erről a földről.”[8] A hangsúly a ha­szi­diz­musban nem a lélek erőinek mozgósítása mint segítség az életben, hanem a zsidó lélek mint önmagáért való cél – az egység a lélek és az Örökkévaló legbelső lényege közt. A haszidizmus, „a Tóra lelke” egyesíti az embert az Örökkévalóval. Így szolgáltatja a messiási kor előízét, kóstolóját, amikor a zsidó ember istenszolgálata már nem a spirituális sötétség elleni harc lesz, hanem hogy egyre magasabbra emelkedjék az Örökkévaló megismerésében

 

Szén és gyöngy

A két ok közötti különbséget az Előző Rebbe egy példabeszéddel a következőképp világította meg: „A gyöngy a tenger mélyéről származik. A szén, amelyből meleg és fény lesz, a föld mélyéből. A szén kitermeléséhez szükséges egy mérnök, aki megmondja, hogy ki hol bányásszon. A munkások rábízhatják magukat az ő szakértelmére, de csak ha követik az utasításokat, pontosan. De míg a szakértelmére rábízhatják magukat, az oxigénellátására már nem, hanem minden munkáshoz külön-külön kell eljusson az oxigén, különben meghal. A gyöngyhalászoknál is hasonló a helyzet, mindenkinek külön-külön kell az oxigén.”[9]

A haszidizmus a szénhez a föld mélyében rejlő szénhez is hasonlítható, és a tenger mélyén rejlő igazgyöngyhöz is. Az első ok, amit korábban megadtunk a haszidizmus kései, a mi korunkban való indulásához, a szenes hasonlathoz kapcsolható, a második ok pedig a gyöngyöshöz. Vegyük ezt a példabeszédet szemügyre közelebbről.

A szén, ahogy az Előző Rebbe mondja: „meleget és fényt ad”. A meleg és a fény nem mennyiségi tényező, nem ad hozzá a tárgyhoz. A hatása minőségi: ugyanaz a tárgy, ami azelőtt élettelen volt, most meleg és életteli. A haszidizmus nem ad hozzá a Tórához. A 613 parancsolatot a haszidizmus indulása előtt is megtartották, mindegyiket. De mikor a világ spirituális értelemben sötétté és hideggé lett, a haszidizmus adta a fényt és meleget, új életet adva a micvák teljesítésének. A zsidó lélek belső erőforrásainak mozgósításával a haszidizmus új életet lehelt és örömet[10] a Tóra és a micvák beteljesítésébe. És fényt bocsátva rá, megmutatta, hogyan kell a zsidó embernek az Örökkévalót szolgálnia hétköznapi lehetőségein túl is, határain túllépve.

A zsidó embernek azonban tudnia kell, hogyan használja a haszidizmust, hogyan adjon meleget és fényt a tulajdon istenszolgálatához. Az Előző Rebbe, Joszéf Jichák rabbi szavaival: „Kell lennie egy mérnöknek, aki megmondja a munkásoknak, hol és hogyan bányásszanak.” A szén – a haszidizmus – ott van, kész arra, hogy meleget és fényt adjon. A mérnök megmondja a munkásoknak, hogyan bányásszák ki, s ez a mérnök minden generációnak a maga Rebbéje. És, figyelmeztet az Előző Rebbe: „A munkások rábízhatják magukat a mérnök szaktudására, de csak akkor, ha pontosan követik az előírásait.”

 

Ki-ki magának lélegezzék!

A chászid ember nem bízhatja azonban teljes terhét a Rebbére. „Mert míg rábízhatják magukat a mérnök tudására, az oxigénellátására már nem. Minden munkásnak külön-külön van szüksége oxigénre.” A Rebbe megtaníthatja, hogyan érjük el a szénréteget, de a chászidnak kell eljutnia oda, és ezért szüksége van a saját oxigénellátására.[11] És az ember nem kapja meg a szükséges fényt és meleget a haszidizmustól, ha csak meg nem tanulja a haszidizmust. A Rebbe meg tudja tanítani, hogyan kell életet lehelni az ember istenszolgálatába, de a chászidnak kell lélegeznie önmagáért.

Az efféle tanulásnak alaposnak kell lennie, és nem felületesnek, az embernek igyekeznie kell valóban megértenie a tanításokat. Minden nap kell tanulni, nem csak olykor-olykor, mert a haszidizmus az a bizonyos oxigénellátás, és a lélegzést sem lehet egy napig abbahagyni, s azután másnap újrakezdeni. Ha valakinek az oxigénellátása úgy működik, mint kell – ha tanulja a haszidizmust minden áldott nap, megfelelően –, akkor az beragyogja fénnyel és átmelegíti az istenszolgálatát egész nap. A haszidizmusnak ezt a felfogását reprezentálja a szénhasonlat. Nagyban különbözik attól a koncepciótól, amit a gyöngy jelez. A szén a földben található, a gyöngy a tengerben. A föld és a tenger közti különbség látható a földi és a vízi élőlények közti különbségben.[12] A halnak a tengerben kell lennie, mert különben meghal,[13] a tenger az élete. A szárazföldi állatok is függenek az élőhelyüktől, de a föld mint életfeltétel sokkal kevésbé nyilvánvaló, mint a halak esetében a tenger közvetlen életfeltétel volta.

Így áll a földdel és a tengerrel is, minden csak azért létezik, mert az Örökkévaló erőt adott neki a létezésre. De ez az isteniség nem minden esetben nyilvánvaló. A „tenger” a spirituális világok jelképe, ahol az isteniség nyilvánvaló, és ezért ezen világok teremtményei szüntelenül átérzik annak szükségét, hogy összekapcsolva maradjanak az Örökkévalóval, életük forrásával. Ha nem, és ezt át is élik, megszűnnének létezni. Ezeket a világokat mondjuk „rejtett világnak”, mert a teremtményeik nem érzik magukat független létezőknek. A létezésük „rejtve” van a forrásukban, ahogyan a hal is rejtve marad a tengerben, és függ tőle.

A „föld” az olyan világokat jelképezi, melyek nem érzik át az isteni erőt, amely őket teremtette. Nem fedezik fel, nem élik át, hogy a létük a létük forrásától függ. Ezeket a világokat mondják „megnyilvánult világnak”, mert a teremtményei függetlennek érzik magukat, létezésük nincsen rejtve.

 

„Föld” és „tenger” a haszidizmusban

A szén a földben és a gyöngy a tengerben két aspektusát jelképezi a haszidizmus tanulásának. A szén által jelképezett tanulási forma fényt és életet ad az ember istenszolgálatának (amint fentebb kifejtettük). De nem változtatja meg gyökeresen a személyiséget. És bár a haszidizmus tanulása által a zsidó ember teljesebben meríti ki a lélek erőit, és az Örökkévalót így már lelkesülten, s normál képességein túlterjedő tehetséggel képes szolgálni, az Örökkévaló és ő két külön lény maradnak, mert változatlanul független lény. A haszidizmusnak ez a dimenziója ezért hát csak egy réteg a „földből”, mert az ilyen tanulás után az ember még változatlanul a „megnyilvánultság”[14] állapotában van, s a léte még nem rejtőzik az isteniség mélyén.

Itt jön a képbe a haszidizmus magasabb dimenziója, amit a „tenger” jelképez. A zsidó embernek el kell merülnie feje búbjáig az élet forrásában, az isteniségben, egészen odáig, hogy „eltűnik” benne. Nincsen már független saját létezés.

Ebbe a dimenzióba úgy lehet eljutni, ha az ember a haszidizmust bőségesen tanulmányozza, nem pedig csak mértékkel. Szemben a Tóra megnyilvánult aspektusainak tanulmányozásával, amely nem vezet mindenképpen el az isteniség fel- és elismeréséhez,[15] a haszidizmus az Örökkévaló megismerése. Ha a zsidó ember teljesen elmerül a Tóra forrásában – a haszidizmusban –, akkor elmerül az isteniségben, és át is érzi azt. Ez az állapot hasonlatos a messiási korhoz, amikor „a föld teljes lesz az Úr ismeretével, miként a vizek elfedik a tengert”.[16]

Az, hogy a haszidizmus meleget és életet sugároz az ember istenszolgálatába, abba, ahogyan a Tórát és a parancsolatokat teljesíti, mert enélkül a száműzetés sötétsége esetleg úrrá lenne a zsidó ember védekező képességein. Az Előző Rebbe szavaival: „Élettelenné lenne.” Ezért hasonlítják a szénhez, amely fényt és meleget ad, az élethez szükséges dolgokat. A haszidizmus másodlagos következménye, amikor a zsidó ember, ha teljesen elmerül a haszidizmusban, lelkét az Örökkévalóval egyesíti, nem olyan létfeltétel, mint az első. Ezért hasonlítják a gyöngyhöz, ami nem az élet feltétele, hanem „luxus”. Az Előző Rebbe ezért tárgyalja ebben a példabeszédben a szenet hosszabban, mint a gyöngyöt.

Ugyanakkor ez a megállapítás az ő korára igaz, amikor a Messiás eljövetele nem volt még annyira közeli, mint ma, s ezért a felkészülés sem volt olyan sürgető szükség. Az ő idejében a legfontosabb az volt, hogy a zsidó nép ne essen prédául a száműzetés egyre sűrűsödő sötétségének. A haszidizmus mint a zsidóság Tóra iránti elkötelezettségének megújítása fontosabb volt akkoriban, mint a haszidizmus öncélként (az Örökkévaló megismerése). A szén létszükséglet, a gyöngy luxuscikk.

 

Igazgyöngy az esküvőre

A gyöngy azonban nem luxuscikk, ha valaki a király elé készül, udvarában megállni. A fejedelem tisztelete többet kíván a hétköznapi ruhánál, ékesség is kell, gyöngy is kell.

A Messiás igen hamarosan eljön. A száműzetés sötétségének vége lesz, és elkezdődik az igaz és teljes megváltás. A megváltás, mondják bölcseink, „esküvő” a zsidó nép és az Örökkévaló, a királyok királya között, amikor eggyé lesznek.[17] S az esküvő előkészületeket igényel – gyöngyöket, melyek a menyasszonyt ékesítik. Meg kell tehát tanulnunk a haszidizmust, éspedig bőségesen.

A Zohár szerint a zsidók a száműzetésben olyanok, mint a menyasszony, aki a cserzővarga műhelyében lakik.[18] Nagy szerelmében az Örökkévaló, a vőlegény, kész eltekinteni a borzasztó szagtól – a száműzetés szagától –, és belépni oda. De attól az még a száműzetés. Most, hogy a száműzetés rohamosan közeledik a végéhez, fel kell készülnünk a megváltásra. Mehetünk-e az esküvőre olyan ruhában, ami egy cserzővarga műhelyéhez megfelelő? Szükségünk lesz a gyöngyökre.

Azzal, ha betöltjük a világot a haszidizmus tanulásával, „miként a vizek elárasztják a tengert”, siettetjük az esküvőt az Örökkévaló és a zsidó nép között.[19] Igen hamarosan egyesülni fognak, az Örökkévaló és a zsidó nép, az igazi és teljes megváltásban.

[1] Torát sálom 112. oldal.

[2] Zohár 3:152a.

[3] Sábát 112b.; Jeruzsálemi Talmud, Dömáj 1:3.

[4] Lásd még Likuté szichot XV., 281–288. oldal.

[5] Lásd Szotá 49a.

[6] Kuntresz Éc háChájim, 13. fej., 42. oldal.

[7] Hasonlóan ahhoz az utasításhoz, hogy a szombat előestéjén meg kell ízlelni a szombatra készült ételeket. (Sulchán áruch Háráv, Orách chájim 250:8). A Messiás eljövetele előtti utolsó generációk a szombat „előestéje”, annak a korszaknak az előestéje, mely „mindenestül szombat lesz”, azaz a messiási koré. Ezért adatott mostanra a mesiássi kor „kóstolója”, azaz a haszidizmus.

[8] Zechárjá 13:2.

[9] Széfer hászichot 5705, 50. oldal.

[10] Lásd Tánjá, 26. fej.

[11] Szemben azokkal, akik szerint elég, ha az ember teljességgel a cádikra támaszkodik. Ők ezt a verset: „a cádik pedig hite által él”, úgy értik: „a cádik pedig hite által éltet” – azaz hite által teszi követőit élővé. A Chábád ugyanakkor úgy tanítja, hogy min­den­kinek magának van szüksége saját „oxigénellátásra”, a maga isten­szol­gá­la­tá­hoz. Lásd Likuté diburim I, 282.

[12] Lásd Likuté Torá, Pársát Cáv, 14b., a téma bőséges tárgyalásához.

[13] Ávodá zárá 3b.; Bráchot 61b.

[14] Lásd Tánjá, 35. fej.

[15] Lásd Kuntret Éc háChájim, 11. fej., 38. oldal; lásd Rán, Nödarim 81b.; BaCH kom­men­tárja, Tur, Orach Chájim, 4. fej.

[16] Jesájáhu 11:9.

[17] Smot rábá 15:31.

[18] Zohár 3:115b.

[19] Ahogy a Báál Sém Tovnak megígértetett: „A mester [Messiás] eljön, amikor a te forrásaid elárasztják a külvilágot” (a Keter Sém Tov eleje).