Az áldott emlékű lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi több alkalommal is felhívta a figyelmet arra, hogy a támuz 17. és áv 9. között megtartott, a Szentélyekre emlékező három gyászhétben kiemelkedően fontos az adakozás és a tóratanulás, elsősorban pedig a Szentély megépítésével kapcsolatos szakaszok tanulmányozása.
A hagyomány szerint maga az Örökkévaló jelentette ki Jechezkél prófétának, hogy a száműzetés idejében is tanulmányozni kell a Szentély építésével kapcsolatos micvákat, mivel az alapos tanulás Isten szemében olyan, mintha fel is építették volna a Szentélyt. A bölcsek hozzáteszik: amelyik nemzedékben nem épül újjá a Szentély, az olyan, mintha abban a nemzedékben rombolták volna le a Szentélyt.
A tanulás célja azonban nem a gyász kifejezése és elmélyítése, sokkal inkább a Szentély iránti vágyakozás felkeltése, mert ez az, ami elvezethet a micvák minél pontosabb betartásához és a harmadik Szentély felépüléséhez. Hisszük ás várjuk ugyanis, hogy elérkezik a zsidó nép megváltója és Jeruzsálemben felépül a harmadik és örök időkig álló Szentély.
A Rebbe javaslatának megfelelően most induló sorozatunkban a három gyászhét alatt azt a három épületet mutatjuk be, amely ezt az örök Szentélyt megelőzte: a pusztai sátorszentélyt, azaz a miskánt, valamint az első és a második jeruzsálemi Szentélyt.
„És készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam”
– rendeli el a sivatagi szentély, a Miskán felépítését az Örökkévaló Mózesnek (2Mózes 25:8.), majd részletes leírást ad annak létrehozásához. A Miskán egyik legkülönösebb jellemzője az volt, hogy – a későbbi, jeruzsálemi Szentéllyel ellentétben – nem kötődött egy bizonyos földrajzi helyhez, hanem könnyen szétszedhető-összerakható, elsősorban fából, állatbőrökből és szőttesekből álló szerkezetének köszönhetően együtt vándorolt a sivatagban bolyongó zsidókkal. Amikor Izrael népe letáborozott valahol, a Hajlék őrzésével és működtetésével megbízott Lévi törzs tagjai felállították a tábor közepén és használatba vették. A továbbindulás előtt azután darabjaira szedték, a berendezési tárgyakat (a frigyládát, az oltárokat, az arany menórát, a színkenyerek asztalát stb.) előkészítették a szállításra, és magukkal cipelték a következő táborhelyig.
A Rebbe arról beszélt ezzel kapcsolatban, hogy egy zsidó számára nincs olyan, hogy valahol csupán átutazik. Az élet minden pillanatának jelentősége van, minden egyes perc önmagában véve örök, mivel az Örökkévaló vezetett minket meghatározott céllal időben és térben az adott pontra.
A Tóra így magyarázza a sátorszentély megépítésének szükségességét:
És találkozom ott Izrael fiaival és megszenteltetik dicsőségem által. És megszentelem a gyülekezés sátorát és az oltárt; Áront és fiait megszentelem, hogy papjaimmá legyenek. És lakni fogok, Izrael közepette és leszek az ő Istenük, és megtudják, hogy én vagyok az Örökkévaló, az ő Istenük, aki kivezettem őket Egyiptom országából, hogy lakozzam közöttük: Én az Örökkévaló, az ő Istenük. (2Mózes 29:43-45)
A Tóra sok fejezeten át foglalkozik a pusztai Hajlék, a Miskán elkészítésével, innen is látható, hogy milyen nagy e szakrális tér jelentősége a zsidó hagyományban. A Miskán, ahogy fentebb jeleztük, hordozható Szentély volt, spirituális központ a sivatag közepén, mely alkalmas volt az áldozatok bemutatására, és arra is, hogy az Örökkévaló Mózessel kommunikáljon. Ez volt az a hely, ahol Isten a legközelebb volt a népéhez.
A sátorszentély egy terjedelmes, 50×25 méteres udvarból állt, középpontjában egy nagy méretű oltárral az állatáldozatok számára, valamint egy nagy rézből készült kéz- és lábmosó medencével és a tulajdonképpeni Szentéllyel. A Hajlék maga 15×5 méteres volt, oldalai és teteje fából, állatbőrökből és festett gyapjúból készültek. Külső helyiségében állt az arany menóra, az arany füstölőoltár és a színkenyér asztala, a belső kamrában, a szentek szentjében (kodes hákodásim) volt a frigyláda, benne a kőtáblákkal, tetején a kerubokkal.
Míg a világegyetemet Isten hozta létre az emberek számára, addig a pusztai Szentélyt emberek készítették az Örökkévaló részére, hogy legyen egy meghatározott helye a hatalmas univerzumban.
Érdekes ebből a szempontból a Rebbe egy magyarázata (Likutéj szichot, VI. kötet, Smot hetiszakasz), mely az adott földrajzi hely szentségéről szól: a pusztai Hajlék magában hordozta az Örökkévalótól eredő szentséget, és a hely, amelyen állt, csak addig volt szent, ameddig éppen ott állomásoztak a zsidók és ott állt a Miskán. Ahogy továbbindultak, megszűnt a hely szentsége.
Ugyanez vonatkozik egyébként a Szináj-hegyre is, mely csupán addig volt szent és érinthetetlen, amíg az Örökkévaló átadta ott a Tórát, mára még annak a hagyománya is elveszett, hogy valójában melyik kiemelkedés is a Szináj-hegy. A jeruzsálemi Szentély (Bét Hámikdás) helye ezzel szemben a mai napig szent, pedig kétezer éve nem áll ott az épület. A kettő közti különbség abban rejlik, hogy az elsőt ideiglenes, a másodikat viszont állandó lakhelynek szánta Isten. A sátorszentély szentsége felülről, Istentől érkezett, a jeruzsálemi Szentély szentsége pedig a zsidók áldozatai által. Ez fejeződik ki az anyagukban is: míg a Miskán bőrökből, fából és fémből, vagyis élő és élettelen anyagokból egyaránt készült – képviselve azt a fokozatosságot, ahogy Isten szentsége leszáll a földre -, addig a Bét Hámikdás kizárólag kőből épült, a teljesen élettelen anyaggal hangsúlyozva, hogy a hely szentsége nem Fentről ered, hanem az ember istenszolgálata révén jön létre.
A Miskán különleges teret képezett, melynek nagyon is fizikai határai végtelen belső spirituális teret fogtak körül. A sivatagi hajlék Izrael földjének meghódítása után is még évszázadokig használatban maradt, egészen Slomó (Salamon) király jeruzsálemi kőszentélyének felavatásáig. A leghosszabb ideig, 369 éven át Silóban működött. Ez a helyszín megtekinthető a modern Siló település melletti régészeti parkban. A jeruzsálemi Szentély felépítését követően a Miskán darabjait a föld alá rejtették, és ezek a hagyomány szerint a mai napig épségben vannak.