Eva Braun személye körül a mai napig legendák és pletykák keringenek, köztük az is, hogy Hitler felesége zsidó származású lehetett.

A történelem véres diktátorának, Hitlernek a magánéletét mindig is rejtélyek lengték körül, így nem meglepő, hogy szeretője, majd néhány órára felesége, Eva Braun is a szóbeszédek tárgya lett. Sokan tényként kezelik zsidó származását, pedig a bizonyítékok korántsem egyértelműek. De mit is tudhatunk?

Miért gondolják sokan, hogy Eva Braun zsidó származású?

A történelem egyik legdémonibb alakjáról, a véreskezű náci diktátorról, Hitlerről a felbukkanásától kezdve többször próbálták bebizonyítani, hogy zsidó származású. Hogy miért, az erősen kérdéses. Talán csak szenzációhajhászatból, esetleg könnyebb volt egy öngyűlölő embernek látni.

Akárhogyan is, ha Hitlerről időről időre írtak feltételezett zsidó származása kapcsán, akkor kicsit sem meglepő, hogy szeretőjéről, néhány óráig feleségéről, Eva Braunról is jelentek meg efféle hírek.

Utóbbi talán azért sem annyira különös, mert Eva Braun neve meglehetősen zsidó csengésű.

A Braun viszonylag széles körben elterjedt vezetéknév volt magyarországi zsidó családoknál. Ráadásul az Éva utónév is tórai eredetű, az első nő neve, melynek eredeti, héber alakja: Chavá.

Ezért aztán ha hazánkban megkérdezünk valakit, hogy Eva Braun zsidó volt-e, nagy eséllyel azt fogja felelni, hogy igen.

De akkor Eva Braun zsidó volt vagy sem?

Félretéve a különböző szenzációvadász forrásokat, érdemes felidézni a Chicago és környéke magyar nyelvű amerikai hetilap 1983. május 14-ei számában közölt cikkét, melynek a következő, megdöbbentő címet adták:

„Hitler Argentínában – Éva Braun pedig egy izraeli rabbi felesége?”

A bulvárosnak tűnő cikket két szakemberrel igyekeztek hitelesnek beállítani. Dr. Hugo Durking arizonai történésztől idézték, hogy „Számos bizonyíték van arra, hogy Adolf Hitler és Eva Braun sohasem lett öngyilkos a berlini bunkerben. Sok jelentés érkezett arról, hogy Hitler ma is él. Argentínában tartózkodik, külsejét teljesen megváltoztatta és sikeres üzletember. 

Eva Braun nyomait is sikerült követnünk és bármilyen fantasztikusan hangzik is, értesüléseink szerint Eva jelenleg Izraelben él, már régen ortodox zsidó lett és majdnem két évtizede egy Tel Aviv-i rabbi felesége.” 

Jóllehet, ez nem Eva Braun – egyesek által – feltételezett zsidó származását erősíti meg, hanem még abszurdabb módon azt állítja, hogy egy ortodox rebecen lett.

Ugyan ebben a cikkben Reidar F. Sognnaes Los Angeles-i szájsebész professzor azt állította, hogy a náci fogorvosok és tisztek átverték az oroszokat, amikor „szakvéleményt” adtak a bunkerben talált hullák maradványairól. Sognnaes szerint a női maradványok nem Eva Brauntól származtak, ugyanis a fogazat nem azonos a náci diktátor feleségével. (Fontos megjegyezni, hogy ezeket az anomáliákat Eva Braun angol nyelvű Wikipédia oldala is rögzíti.)

Zsidó DNS, node kié? Vagy az övé, vagy nem…

Mintegy tíz évvel ezelőtt, 2014-ben a londoni Daily Mail kavarta fel újból a port Eva Braun származása körül. Azt írták, hogy egy DNS teszt arról árulkodik, hogy a náci diktátor neje askenázi zsidó szekvenciákat is hordoz. 

A DNS vizsgálatok jellemzően pontosak, a kérdés viszont az, hogy a hajszál, melyen a tesztet elvégezték, az valóban Eva Brauné volt-e vagy sem.

A hajkefét még Paul Baer amerikai hírszerző hozta magával Bergenhofból, Hitler bajorországi villájából. Ez, a hajszálakkal tűzdelt fésű aztán több kézen keresztül jutott el a tesztelőkhöz. Az akkor még élő Braun rokonok viszont megtagadták a mintaadást. A kérdés tehát továbbra is fennáll: ha a kefe Eva Brauné is volt, vajon az azon lévő hajszálak is?

Ugyanakkor, még ha esetleg tényleg Eva Braun hajszálairól csinálták a tesztet, szinte kizárt, hogy ő tudott volna zsidó felmenőről. A hászkálá, vagyis a zsidó felvilágosodás hatására számos németországi zsidó tért keresztény hitre még a 19. század elején. (Gondoljunk csak a hászkálá atyjának, Moses Mendelssohn utódaira, akik egytől-egyig katolikusok lettek.) Talán egy ilyen ük- vagy szépapja lehetett neki, de persze ez is csak találgatás…

 

Források: „Hitler Argentínában – Éva Braun pedig egy izraeli rabbi felesége?”, Chicago és környéke, 1983. 78. évf. 20. szám, 6. old.; „Zsidó származású lehetett Adolf Hitler felesége – Árulkodik a hajszál DNS-e”, Új Szó, 2014. 67. évf. 81. szám, 24. old.

Borítókép: Bridgeman Images via AFP.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.