Ünnepi sorozatunkban érdekes hanukiákat mutatunk be a világ különböző tájairól. A negyedik részben a Magyarországon kevésbé ismert észak-afriaki hanuka lámpásokat ismerhetünk meg általánosságban és egy különlegesebb marokkói darabot is bemutatunk.

Az első írásunkban, a Báál Sém Tov-féle hanukiánál részleteztük a pad alakú hanukiák jellemzőit, most pedig, ennek a formának a zárásaképpen az ajtófélfára vagy falra akasztható, egzotikus észak-afrikai (mágrebi) hanukiákkal jelentkezünk.

Ezeknek az észak-afrikai hanukiáknak közös jellemzőjük az arabeszk, a végeláthatatlan hosszúságúnak tűnő, egymásba fonódó vonalvésetek minden felületet betöltő burjánzása. Mint ahogy európai, askenáz rokondarabokon tapasztalhatók az építészeti metaforák, úgy a mágrebieknél is, ahol az elsődleges vonalat a világörökség részét képező, sapanyolországi Alhambra palota jelenti, mely meghatározta az iszlám világ esztétikáját. Ezeken a hanukiákon nem hat, hanem ötágú csillagokat látunk félholdakkal, pont milyenek a mecsetek tetejét ékesítik. Szintén jellemzők a lekerekített formák, melyek a kupolákat, árkádokat és a mecsetekben a Mekka irányát jelző mirhábokat utánozza.

Ezek közül kiemelkedik egy Marokkóban készült hanukia, mely tárgy több szempontból is különleges. Érdekes egyrészt az anyaghasználat, mivel Észak-Afrikában jellemzően sárgarézből készítettek hanukiákat, melyet időnként üveggel kombináltak, ez azonban ezüstből készült. A nemesfémhasználat valószínűleg abból ered, hogy a Lindo lámpáshoz hasonlóan ez is egy esküvői ajándék lehetett.

 A figuralitásban úttörő marokkói ezüst hanukia

Ami mégis unikálissá teszi ezt a hanukiát az a figuralitás. Amíg az askenáz zsidók már évszázadokkal korábban levetkőzték a „Ne csinálj magadnak faragott képet, sem bármely alakját annak, mi az égben van, fenn és ami a földön van, alant és ami a vízben van, a föld alatt.” (2Mózes 20:4.) tórai tiltást az ember- és állatábrázolásokban gazdag keresztény kultúrkörben (– itt muszáj megjegyezni, hogy valójában már az ókori zsidók körében is megjelent a figuralitás, gondoljuk csak például az i. e. 244 körül épült Dura-Europus zsinagóga szekkóira, vagy az i. sz. 3–4. századi Hamat Tiberias zsinagóga mozaikjára, ahol még a görög napisten is szerepeltetve van). Addig az anikonikus iszlám világban élő szefárd és mizráchi zsidók még a 19. század végén, a 20. század elején is csupán a legfinomabb formában kezdtek „lázadni” a geometrikus formák kizárólagossága ellen.

Első ránézésre szinte belevesznek az arabeszkek, a növényi indák szövevényeibe a zoomorf formák: a hátlapra erősített háromdimenziós hal- és madárábrázolás. Az állatábrázolásban szépen keveredik az iszlám és a zsidó kultúra jelképrendszere: az iszlámban a madarak, főleg, ha párban vannak, a szerelmet szimbolizálják, míg a halak a gazdagságot és szapora gyermekáldást jelképezik a zsidóságban. Hogy az ötvösmester ezeket a szimbólumokat választotta, szintén egy esküvőhöz kötik a tárgyat. Egyes vélemények szerint az olajtartók akasztós részeinek alakjában már az antropomorfizmus is felfedezhető. Ha ez így is van, akkor is nehezen összemérhető az európai hanukiákkal, melyek többször akár még kisebb szobrokat is magukba foglaltak.

 Egy tipikus észak-afrikai sárgaréz hanukia

Meglehetősen gondos kidolgozásúak az olajtartályok, melyek mindegyike leszedhető, ezáltal jól tisztítható, ráadásul még mozgatható kis fedővel is ellátták őket, melynek köszönhetően a kanócok kevésbé mozdulnak el, mint a terület hasonló hanukiái esetében. Ennél a tárgynál a sámesznek is ugyanolyan olajtartója van, mint a micva-mécsesekének, és bár ez is levehető, valószínű, hogy egy külön viaszgyertyával gyújthatták meg az ünnepi lángokat, legvégül a sámeszt, mely itt elsősorban azt a fényt szolgálhatta, melyet használni lehet különböző tevékenységekre, ahogy a Kicur Sulchán Áruchban áll: „Micvaköteles égésük idejéig, azaz félóráig tilos élvezni, bármire használni fényüket, azért szokták a samost (a szolgagyertyát), amellyel a mécseket meggyújtották, melléjük tenni, hogy azután, ha használni kellene a világosságukat, a szolga fényénél végezzék, ezért is kell ezt a többi mécsnél valamivel magasabbra tenni, hogy arról is felismerhető legyen, hogy nem tartozik a köteles számú mécsek közé.” (K. S. Á. 139:14.)

Cseh Viktor

Források:

Berger, Maurice et al., Masterworks of the Jewish Museum. New York: The Jewish Museum, 2004. 134. o.

Berman, Nancy M. – Reikes Fox, Vicki, The Art of Hanukkah. New York: Universe, 2016. 54–55. o.

Braunstein, Susan, Five centuries of Hanukkah lamps from the Jewish Museum: A Catalogue Raisonné. New Haven and London: Yale University Press, 2004. 158. o.