Ünnepi sorozatunkban érdekes hanukiákat mutatunk be a világ különböző tájairól. Első részünkben a haszidizmus atyja, a nagy Báál Sém Tov hanukiáját ismerhetjük meg.

A Talmudban (Sábát 22a.) felmerül a hanukai lámpás elhelyezésének kérdése. Rabba azt mondja, hogy a legjobb, hogyha a bejárati ajtónál helyezzük el a lámpást, így téve a csodát nyilvánossá. A Talmud Ráv Smuél véleménye szerint pontosít, miszerint a bejárati ajtó bal oldalánál kell elhelyezzük a hanukiát, ezáltal az ember két micva között léphet be az otthonába, hiszen a jobb oldalon a mezüze függ.

Ebből a megállapításból alakult ki, a hanukai lámpások egyik fő formai típusa, a hátlapjánál fogva felakasztható, pad vagy szék alakú hanukia. Fő jellemzőjük tehát, hogy ajtófélfára, illetve falra függeszthetők, és két főbb részből állnak: az egymás mellé rendezett mécsestartók (főképp olajtartók) sorából és a háttámlából, mely elsősorban a síklapi felfüggesztést szolgálja, másodsorban pedig ez a helye a különböző díszítéseknek, mint véseteknek és domborműveknek, esetleg kisebb szobroknak.

A legtöbb, ebbe a típusba tartozó hanukia már úgynevezett cseppfogó tálcával is rendelkezik, mely a rácseppenő olaj vagy viasz megőrzésére szolgál, hogy az ünnep után a „maradékot” még fel lehessen használni (Sulchán Áruch 677:4.), – ennek a gyakorlata abból az időből ered, amikor a viaszgyertya, pláne az olívaolaj drága volt, ezért az emberek nem engedhették meg maguknak az ilyennemű pazarlást sem.

A diaszpórai lét és a sötét középkor lassanként a falak közé szorította az hanukai csoda hirdetését, így az ajtófélfára/falra akasztható formából kifejlődtek az első asztalra helyezhető, tehát lábakkal ellátott hanukiák is, melyek így akár már az ablakban is használhatóvá váltak.

Ennek a típusnak egy különleges változata az úgynevezett Báál Sém Tov-féle (Jiszráél ben Eliezer, 1698–1760), vagy nevének rövidítéséből: a „BeST”-hanukia. Bár a forma a haszidizmus atyja óta létezik, az elnevezés csupán 1939 után terjedt el, Mordechai Narkiss (1898–1957), a Bezalel Nemzeti Múzeum (mai utódja a jeruzsálemi Izrael Múzeum) első igazgatójának cikke nyomán.

Narkiss cikkből kiderült, hogy a hanukia, mely egy haszid rebbe leszármazottjának ajándékozása útján került a múzeum birtokába ugyan nem lehetett Báál Sém Tové, hiszen a tárgyat készítő Abraham Reiner (aktív: 1851–1880 között) ötvösmester majd’ egy századdal később élt. Ugyanakkor mivel a hanukia formája megegyezett számos másik, szintén Galíciából és Kelet-Európából származó lámpással, ezért nagyon is valószínű, hogy azok az eredeti Báál Sém Tov hanukia másolatai lehetnek, a speciális forma ekkortól kezdve viseli a haszidizmus atyjának nevét.

És mi jellemzi a „BeST”-chanukiákat? A pad-formáján kívül számos visszatérő díszítőeleme van. Ilyenek például a galambok, mely madarak a haszid legendák szerint a Sechiná, vagyis az Isteni jelenlét szimbólumai. A hátlap középső kicsúcsosodásaként a záróelem jellemzően egy korona, mely a Tóra koronájának („keter Torá”) jelképe. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a hanukai koronák kinézete reflektál a többségi társadalomra: az adott uralkodók fejdíszének kinézetét követik, időnként megjelennek a címerállatok is, sőt egyes esetekben még az uralkodó képmását is megörökítették. Meghatározó a szőlőinda motívuma, a szőlőkacsok egymásba fonódása, mely megtöri a hanukiák tömör jellegét és légies hatást kölcsönöznek a daraboknak.

A Báál Sém Tov-féle hanukiák minden esetben olajtartókkal vannak felszerelve, melyek rendszerint kisebb korsókat formáznak. A hátsó panel két oldalán van egy-egy levehető gyertyatartó-kar, egyik – jellemzően a bal oldali – a klasszikus sámesz, a második pedig egy külön fényforrás, melyet a micvá fényekkel ellentétben lehet használni különböző tevékenységekre. Ritkábban a bal oldali gyertyatartó-kar helyén egy karhoz erősített olajkorsócska is kapcsolódhat, ilyen esetben mindig ez a korsónyi olaj van utoljára meggyújtva.

A hagyomány úgy tartja, hogy a Báál Sém Tov, minden évben már kiszlév hónap elején a chéderből maga köré gyűjtötte a gyermekeket, hogy közösen készítsen velük hanukiákat, melyekhez kést, fűrészt és egyéb fém, esetleg fa darabokat felhasználtak. Sokszor használták a kinyújtott nyelvű oroszlán motívumát is. Báál Sém Tov egyik hanukai tanítása szerint azért van a hanukai gyertyagyújtás áldásában a gyertya szó egyes számban (…lechádlik nér chanuká), annak ellenére, hogy a második naptól több, mint egy gyertyát gyújtunk, mert az összes mécsesnek egy közös alapja van, ezért is fontos, hogy azok egy szintben legyenek.

 

 

Cseh Viktor

 

A vallási szövegeken túli források:

 

Buxbaum, Yitzhak, The Light and Fire of the Baal Shem Tov. New York and London: Bloomsbury Academic, 2005.

 

Muchawsky-Schnapper, Ester, A World Apart Next Door, Glimpses into the Life of Hasidic Jews. Jerusalem: The Israel Museum, 2012.