A nagy Báál Sém Tov idejében történt, hogy annak egyik haszidja, reb Naftóli Danzigba (ma: Gdańsk, Lengyelország) utazott, helyesebben tutajozott a Visztulán egy nagy adag fával, ugyanis épületfa-kereskedő volt. Akkoriban Danzig a kereskedelem egyik csomópontja volt, így nagy reményekkel szállt vízre, ám nem csak ő tett így, de még sokan mások is. Látta a nagy konkurenciát, neki is keseredett, hogy a nagy kínálat lenyomja majd az árakat, s végül nemhogy haszonhoz nem fog jutni, de veszteséggel fog csak tudni túladni a nagy gonddal kitermelt rönkjein. 

Ám az Örökkévaló akarata néha kiszámíthatatlan, kis idő múlva reb Naftólinak nagyobb gondja lett az árujánál, hiszen az élete került veszélybe. Sötét fellegek kezdtek gyülekezni, erős szél korbácsolta fel a Visztula vizét. A hullámok a legtöbb tutajt szétzúzták, a rönkök gazdátlanul sodródtak az árral, a kalmárok annak is örültek, ha életüket menteni tudták a háborgó folyóból.

Reb Naftólinak azonban szerencséje volt, mert azon kevés tutajosok közé tartozott, akik a portékájukkal együtt megmenekültek. Így aztán amikor szerencsésen Danzigba ért, a kis kínálat és a nagy kereslet folytán egekbe szökött a fa ára, s szép nyereséget szerzett. Szegény emberből, egyszeriben módos zsidó lett, hálálkodott is az Istennek a szerencsés fordulatért.

A vásár végével kocsit bérelt, és segédjével igyekeztek hazafelé. Jókedvű volt, hisz sok száz aranytallér melegedett mélyen a zsebében. De tudta ezt a segédje is, aki irigykedett a gazdájára, és az a bűnös gondolat fogalmazódott meg a fejében, hogy megöli reb Naftólit, s világgá megy a pénzzel. Gonosz tervét megosztotta a kocsissal is, aki könnyen rábeszélhető volt a szép summáért, egyszeriben meg is rántotta a lovak kantárját, megállította a kocsit, s leparancsolták a haszid kereskedőt.

Reb Naftóliban megfagyott a vér, vége mindennek, megölik, de azért próbált rimánkodni az életéért, hogy azt hagyják meg, a pénzt meg vigyék. „Hogyisne! Hogy majd az első város bíróságán feladjon bennünket” – gondolta a két csatlós. Ezzel odakötözték egy fához, s odalökték neki:

„Fertályóra időt kapsz, hogy imádkozz, ha éppen kedven van hozzá. Egy perccel sem többet!”

Reb Naftóli pedig imádkozott. Először vidujt, vagyis bűnbánó imákat mondott, majd „Ribajnaj sel ajlom… – A Világ Ura…” felkiáltással folytatta fohászát, hogy az Isten, aki már annyi csodát tett, mentse ki ebből a lehetetlen helyzetből, ne is a saját érdemei miatt, mert minden bizonnyal érdemtelen, bűnös ember, ha ide jutott, de gyermekei miatt, akiket még nevelnie és etetnie kellene. Cserébe pedig a megszerzett vagyona negyedét ajánlotta fel, hogy azt családja szegényei között osztja szét, másik negyedét pedig más rászorulóknak adja.

Az Örökkévaló pedig meghallgatja az igaz emberek imáját. A környék földesura éppen éjszakai vadászaton volt hajtóival, amikor felfedezték reb Naftólit. Egy perc múlva a haszid zsidó már szabadon, a két cinkos pedig a kocsihoz kötve állt. A rablókat átadták a bíróságnak, reb Naftóli pedig sértetlenül hazamehetett.

Amint szerény otthonába ért, számadást készített. A pénz negyedét, vagyis háromszáz aranyat rögtön szét is osztott rokonai között, egy másik háromszáz arannyal teli erszényt pedig félretett, s írt a nagy Báál Sém Tovnak, hogy felajánlaná adománynak. Ám a haszidok atyja nem fogadta el az összeget, s úgy felelt, hogy egyelőre tartsa meg a pénzt, fektesse be, forgassa meg, szaporítsa azt, s majd ha eljön az idő, írni fog neki. Reb Naftóli pedig tudomásul vette a rebbe parancsát, s így is tett, mindig külön kezelve azt a pénzt a „sajátjától”.

322 éve, ezen a napon született a hászidizmus megalapítója

A mai nap, cháj elul – elul hónap 18. napja (ebben az évben szeptember 7.), a hászid kalendárium egyik legjelentősebb ünnepnapja. Ezen a napon született 1698-ban a hászidizmus alapítója, Jiszráel ben Eliézer rabbi, közismert nevén a Báál Sém Tov, majd később, 1745-ben az ő „szellemi unokája” a chábád hászidizmus alapítója, a ljádi Sneur Zálmán rabbi, … Olvass tovább

Egy másik stetlben élt egy reb Zórach nevű tanult haszid. Éjjelt nappallá téve tanulmányozta a nagy fóliánsokat, hogy valósággal feloldódott a Tóra birodalmában. Csak két tanulás között ült vállára a gond, nem is az által, hogy ilyenkor meglepte a maró éhség, hiszen mit foglalkozott ő a test szükségleteivel, pláne örömeivel, de volt egy leánya, Eszter… Mi lesz vele? Ideje volna már férjhez adni, dehát nem tud hozományt adni neki, még kengyeléje sincs a szerencsétlennek, a legszerényebb esküvőt sem tudná kifizetni…

Ezekkel a nehéz gondolatokkal imádkozott reb Zórach, amikor egyszer csak egy ismeretlen haszid, a Báál Sém egy bizalmasa toppant be a bészmidrásba és egy levelet adott át tudós haszidnak. A levélben pedig a következő állt:

„Parancsolom neked, hogy jegyezd el a lányodat, Esztert, reb Zánvel Mélech fiával, Jánkeléval. Azonnal indulj, és ígérj a lányoddal ezer arany hozományt, majd történjen meg az eljegyzés!”

Ezer arany! Reb Zórach igencsak megijedt, hiszen még egy aranya sem volt, nemhogy ezer. De a rebbe parancsát nem lehet csak úgy ignorálni, úgyhogy felszedelődzködött és indult reb Zánvel Mélech-hez, kinél megkötötték az eljegyzést.

Eddig rendben is volt a dolog, ám reb Zánvel hamarosan írt neki, hogy úgy szokás, hogy a hozományt egy megbízható embernél letétbe helyezik, hogy aztán kitűzhessék az esküvő napját. Reb Naftóli erre írt a rebbének, hogy sürgeti őt a mechütenje, de a pénzből még egy fillérje sincs. A Báál Sém megüzente neki, hogy „im jérce háSém”, az Örökkévaló kegyelméből sziván hó 1-jére nála lesz a pénz, akkorra jöjjön el hozzá, aztán üzent reb Naftólinak is, hogy eljött az ideje az Örökkévalónak tett ígéretének a rendezésére, s ros chodes szivánra hozzon el neki ezer aranyat.

Ijár hónap végén a két haszid, nem tudva egymásról elindult a Báál Sém Tov házába, hogy sziván első napjára odaérjenek. Előbb reb Zórach érkezett meg, ki leszegett fejjel ült és várakozott, majd reb Naftóli nyitott be:

„Rebbe itt az ezer arany, kérem adja oda, akinek legjobban szüksége van rá!”

A kereskedő letette az asztalra a kövér erszénynyi aranyat, majd elköszönt és távozott. Reb Zórach pedig dermedten nézte a jelenetet. Ki lehetett ez a férfi? Tán maga Élije nóvi? Élijáhu próféta? A részleteket sosem tudta meg, de az esküvőt még sávuot előtt megülték, az ő szeretett Esztere megházasodhatott. Áldott legyen az Örökkévaló!

Klein Henrik 1929-es elmesélése alapján.