1945. január 18-án szabadult fel a Dohány utca, mai Kertész utca, Király utca, Csányi utca, Rumbach Sebestyén utca, Madách Imre út, Madách Imre tér és Károly körút által határolt budapesti gettó, ahol több mint 70 ezer embert zsúfoltak össze a terület 1944. december 10-én történt lezárásakor. A gettó ugyan csak rövid ideig működött, ám az embertelen körülmények, a zsúfoltság, az élelmiszerhiány, valamint a gyakori nyilas razziák sok életet követeltek. A gettó felszabadulását követően több ezer temetetlen holttestet találtak a területen.

 

 

Holokauszttúlélők és megmentőik visszaemlékezései is gazdagítják a programot, amelyet az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség szervez a budapesti gettó felszabadulásának 77. évfordulóján.

Az EMIH január 17-én, 18 órakor a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműnél várja az érdeklődőket, majd az újlipótvárosi Zsilip Közösségi Központban, Köves Slomó vezető rabbi beszélget Szinetár Miklós filmrendező, holokauszttúlélővel a vészkorszakról.

Az évforduló alkalmából elindul az interneten az emlekezes77 nevű oldal is, melyen január 17-én 18 órától 77 órán keresztül, óránként újabb, túlélőkkel, megmentőkkel készített interjú lesz elérhető. A felvételek – köztük a Zsilip Központban levetítésre kerülő, Szinetár Miklós-interjú is – annak a gyűjteménynek a részét képezik, melyet a Sorsok Háza fejlesztésére létrehozott, Magyar Holokauszt Kutatási és Oktatási Központ (MHKOK) megbízásából készített Surányi András filmrendező és stábja. A részletes program a megemlékezés Facebook-oldalán érhető el.

Az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség a korábbi években közös gyertyagyújtásra hívta az emlékezőket a Budapesti Gettó Emlékfalhoz, amelyet 2014-ben, a gettó felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából állított a Dohány utcában Erzsébetváros önkormányzata és az EMIH. A járványhelyzet miatt a szervezet tavaly egy interneten közvetített, 76 órás műsorfolyammal készült. Idén pedig a Cipők a Duna-parton holokauszt-emlékműhöz hívja a hitközség a megemlékezőket.

„Január 18-a évek óta nemcsak a budapesti gettó felszabadulásának emléknapja, ilyenkor hajtunk fejet a magyar zsidóság több százezer áldozatának emléke előtt is. Sajnos már egyre kevesebben vannak közöttünk, akik megélték a vészkorszakot, így a mi felelősségünk, hogy az emlékek és a tanulságok a jövő nemzedékei számára is fennmaradjanak. Ezért is fontosak ezek a programok, amikor a túlélőkkel együtt emlékezhetünk ” – mondja Köves Slomó vezető rabbi.

 

 

Megszakítás