A szép és a rettenetes múlt felidézéséről, és az újjászületésről szólt az a megemlékezés, amelyet pénteken délelőtt tartottak az óbudai zsinagógánál a Holokauszt 70. évfordulójához illeszkedő Óbudai Kövek rendezvény-sorozat keretében.

Ez alkalomból nyílt meg Vámos Róbert fotóművész Az óbudai zsinagóga – egy közösség újjászületése című szabadtéri kiállítása az imaház előtt.

Pilinszky János: Egy KZ-láger falára és Ravensbrücki passió című versét mondta el bevezetésképpen Feldmájer Benjámin tanuló, majd Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija szólt az egybegyűltekhez. Felidézte, hogy a Tórában kétszer jelenik meg a Tízparancsolat, és abban a „hetedik napról” való megemlékezés először „emlékezz meg”, másodszor „őrizd meg” formában íródott le.  Annak az emlékezésnek van értelme, ami megőrzésre irányul és cselekvésre ösztönöz. Llyen például az, hogy tanulni kell a múlt hibáiból, megérteni, hogy miként történhetett a Soá tragédiája, amely máig felejthetetlen sebeket okozott. Ezek a tanulságok nemcsak a zsidók, hanem az egész társadalom számára nagyon fontosak – hangsúlyozta Köves Slomó.
A rabbi az ösztönző emlékezésnek nevezte annak feltárását is, hogy mi volt a pusztulás előtti időszakban, és erre hozta példának az óbudai zsinagóga helyreállítását, és a zsidó hitélet újjászületését. „A legfontosabb feladatunk a hiányt kitölteni, és visszahozni azt, ami elpusztult. A sötétséget csak fénnyel lehet elűzni, akár egyetlen gyertya fényével” – mondta  utalva arra, hogy az évtizedekig tv-stúdióként használt zsinagógában 2010 óta újra meggyújtják a gyertyákat, újra hallatszanak az imák, a tanulás, a Tóra hangjai.

Köves Slomó egy történetet is mesélt arról, hogy egy jó vagy egy rossz szóval emberek életét lehet más irányba terelni. Elmondta, hogy a zsinagóga felújítása idején felhívta őt New York-ból egy idős ember, aki magát „rossz zsidónak” nevezte, mert a bár-micvója óta, amit Óbudán kapott, nem jár zsinagógába. Ez a férfi elmondta, hogy elvesztette szüleit a Holokauszt idején, nagybátyja nevelte, és az 50-es évek elején egyszer találkozott a zsinagóga öreg rabbijával, aki imádkozni hívta. Éppen a Ros Hasáná, a zsidó újév következett. A fiúnak azonban útját állta a templomszolga, és „templomjegy” vételére akarta őt kötelezni. Ennyi kellett a szegény, árva fiúnak, hogy elvegyék a hitét. Egy jó szó viszont cselekvésre, önmagunk építésére szolgálhat – mondta végezetül az EMIH vezető rabbija.

Kerényi Grácia lágerverseiből idézett a fiatal tanuló. A Holokauszt-túlélő, 1985-ben elhunyt költő-műfordítót a közelmúltban nyilvánították posztumusz Óbuda díszpolgárává.

Bús Balázs, Óbuda polgármestere az óbudai zsidóság városépítő szerepét méltatta. Külön kiemelte a Goldberger-családnak az 1848-49-es szabadságharcnak nyújtott támogatását, majd iparteremtő munkáját, és  megemlékezett Goldberger Leóról, aki 1945 májusában a mauthauseni koncentrációs tábor felszabadulása után néhány nappal halt meg. Szégyennek nevezte a nácizmussal való kollaborációt, de egyúttal megemlékezett azokról, akik Óbudán is sokak életét mentették meg, kiemelve Kiss Mihály szalézi szerzetest. „Én is érzek felelősséget azért, hogy az óbudai hatóságok nem szálltak szembe a megszállókkal” – mondta a polgármester, és felhívta a figyelmet arra, hogy az óbudai zsidó hitközség virágzó életében akkor állt be végleges törés, amikor az 1939-es választásokon nyilas-keresztes képviselője lett Óbudának. A megemlékezés-sorozat jelentőségét Bús Balázs a helyi közösségek erősítésében, valamint a „tabuk nélküli párbeszédben” láttatta.

A kiállítás megnyitása előtt az egybegyűltek Köves Slomó vezetésével közös imára, a halottakra emlékező kádis elmondására vonultak vissza a zsinagógába.

Forrás:
nepszava.hu