Elul a visszatekintés, a számvetés és a megtérés hónapja

Tegnap, szombaton és ma, vasárnap van a zsidó év utolsó hónapja, elul ros chodese, vagyis újholdja. (Mivel a megelőző, áv hónap 30 napos volt, annak a legutolsó és elul legelső napja is újhold.) Elul az az időszak, amikor felkészülünk a félelmetes napokra: ros hásánára, a tíz bűnbánó napra és jom kipurra.

Szfárádi zsidók a szombatokat kivéve az egész hónapban, askenázi zsidók csak a hónap utolsó napjaiban szlichotot (szlicheszt), azaz bűnbánó imákat mondanak hajnalonként a zsinagógában, még a reggeli imát megelőzően. Elul hónap újholdjának második napjától fogva az askenáz zsidók a 27. zsoltárt mondják el minden nap, egészen a szukot ünnepét lezáró hosáná rábáig. „Dávidtól. Az Örökkévaló a fényem és a megváltóm”- így kezdődik ez a zsoltár, mely arról beszél, hogyan védi meg Isten az ő gyermekeit. Reggelente sófárt, vagyis kosszarvból készített, jellegzetes hangú kürtöt fújnak a zsinagógákban, és egyes közösségekben a megszokottak mellett különlegesen erre a néhány hétre az imarendbe illesztett zsoltárokat is mondanak.

A sófárról részletesen itt olvashatnak. Most azt mutatjuk be Olvasóinknak, hogy mi áll az egész hónapos sófárfújás hátterében. Mózes először sziván hónapban ment fel a Szináj-hegyre, hogy ott az Örökkévalótól átvegye a két kőtáblát. Negyven nap és negyven éjjel maradt a hegyen, és amikor lejött, azt találta, hogy népe aranyborjút alkotott és azt imádja az Örökkévaló helyett. Ekkor, támuz hónap 17-én, összetörte a kőtáblákat, majd másnap, a hónap 18-án újra felment a hegyre. Mózes ismét negyven napon és negyven éjjelen át maradt a Szináj-hegyen, imádkozva az Örökkévalóhoz, hogy bocsássa meg a bűnt, melyet a zsidók elkövettek ellene. Ennek a második negyven napnak az utolsó napja volt áv hó 29. napja, vagyis erev ros chodes elul. Elul hónap újholdjának első napját megelőző nap. Ezen a napon bocsátotta meg Isten az aranyborjú bűnét és parancsolta meg Mózesnek, hogy harmadszor is menjen fel a hegyre másnap, ros chodes elulkor, hogy átadhassa neki a második két kőtáblát. Ebből tudjuk, hogy Mózes harmadszor éppen ezen a napon, elul hónap újholdján ment fel a Szináj-hegyre, és ismét negyven napon és negyven éjen keresztül tartózkodott ott. Amikor harmadszor lejött, a második két kőtáblával, az éppen jom kipur napja volt.

Amikor Mózes másodszor is felment a Szináj-hegyre, a hegy lábánál, a táborban maradt zsidók megfújták a sófárt. Ennek az volt az oka, hogy amikor Mózes első alkalommal ment fel, a zsidók rosszul számolták a napokat és az éjszakákat. Amikor az ő számításaik szerint már le kellett volna telnie a negyven napnak, Mózes még nem jött le a hegyről, és ekkor, csalódottságukban követték el az aranyborjú bűnét. Most azonban a sófárfúvással megjelölték a maguk számára a napot, hogy biztosítsák, ezúttal nem tévednek. Ez az egyik magyarázata annak, hogy egész elul hónapban megfújják a sófárt reggelente (kivéve szombaton, hiszen zeneszerszámot tilos használnunk a hetedik napon). A sófárfújás emlékeztet arra, hogy Izrael népe a sivatagban elkövette az aranyborjú bűnét, ám utána megtért, az Örökkévaló pedig megbocsátott a népének, és visszatért közéjük az isteni jelenlét. Ezek a gondolatok, melyeket a sófár támaszt bennünk, segítenek abban, hogy szívünkkel és lelkünkkel az Örökkévaló felé forduljunk, és ne csak tudjuk, hanem gyakoroljuk is a tesuvá, vagyis a megtérés igen fontos parancsolatát.

zsido.com

 

 

  • Küldés emailben