A közel-keleti békefolyamat ügyében egymástól gyökeresen eltérő véleményt hangoztatott az izraeli államfő és a miniszterelnök azon a megemlékezésen, amelyet a 18 éve meggyilkolt Jichák Rabin miniszterelnök tiszteletére rendeztek.

Simon Peresz államfő kijelentette, hogy téved és illúziók áldozatává válhat az, aki úgy véli, hogy a jelenlegi helyzet fennmaradhat a palesztinokkal. Peresz szerint Rabin megértette ezt.

A békefolyamatot Rabinnal közösen kezdeményező jelenlegi elnök szerint csakis a kétállami megoldás biztosíthatja a jövőben Izrael demokratikus jellegét. Beszédében megbocsáthatatlannak nevezte a Rabin ellen elkövetett merényletet, és hangsúlyozta: a meggyilkolt politikus realista módon tudta, hogy hosszú a békéhez vezető út, de felismerte, hogy Izrael számára történelmi szükségszerűség a béke elérése palesztin szomszédaival, és aláírta a békeegyezményt Jordániával. „A békét az ellenséggel kötik”- idézte egykori harcostársát.

Benjámin Netanjahu kormányfő ezzel szemben úgy látta, hogy „Rabin olajágat akart, de a szeme előtt a kard is ott volt.”

Az államfőt követően beszélő Netanjahu válaszában elutasította Peresz szavait. „Az államfőnek igaza van, hogy az ellenséggel kötik a békét, de békét akaró ellenséggel. Olyan ellenséggel, amelyik nem akar békét és le akar törölni bennünket a térképről, nem lehet cél a békekötés” – jelentette ki a miniszterelnök.

A különös „szópárbaj” a meggyilkolt kormányfő emlékére Jeruzsálemben, a Herzl-hegyi temetőben rendezett hivatalos megemlékezésen zajlott Rabin családja és a legfőbb állami méltóságok jelenlétében.

Az egykori izraeli miniszterelnököt 1995. november 4-én Tel-Avivban egy békenagygyűlés után egy jobboldali szélsőséges fiatal lőtte agyon.

Breuerpress International

Megszakítás