A magyar filmgyártás hajnalán két ambiciózus, zsidó vállalkozó, egy színházi ember és egy gyógyszergyáros olyan álmot dédelgetett Budapesten, amely megelőzte korát.
1911-ben Budapest még csak ismerkedett a mozgókép varázsával, amikor két kivételes tehetségű és rendkívüli üzleti érzékkel rendelkező pesti zsidó elhatározta: magyar filmeket készítenek a hazai közönségnek.
Üvegpalota a magyar filmgyártás szolgálatában
A Hunnia Biográf Társaság 1911 júniusában alakult meg. A cég tulajdonosai, Faludi Miklós és Erényi Béla nem kis léptékben gondolkodtak: a Pannónia és a Sziget utca sarkán egy hatalmas, 50 méter hosszú és 25 méter széles üvegcsarnokot építtettek, amely akkoriban Budapest egyik legmodernebb filmes műtermének számított.
Az alapítók pontosan tudták, hogy a mozgókép nem egyszerű mutatvány, hanem a jövő tömegkultúrája lehet. Párizsból szerződtették Monsieur Simone operatőrt, aki már 15 éves szakmai tapasztalattal rendelkezett. Az első próbafelvételek során több ezer méter filmet exponáltak, miközben a napfényes és higanygőzlámpás felvételezés technikai lehetőségeit tesztelték.
Faludi Miklós és Erényi Béla
Faludi Miklós, vagyis születési nevén Waltersdorf Miklós Mózes nemcsak színházi vezető volt, hanem művelt, több nyelven beszélő kulturális szervező is. Franciaországi és angliai tapasztalatai után a Népszínházban, majd évtizedeken át a Vígszínházban dolgozott dramaturgként és művészeti vezetőként. Fordítóként és drámaíróként is ismerték.
Társa, Erényi Béla egészen más világból érkezett. A nagyváradi születésű gyógyszerész sikeres üzletemberré vált: a Diana gyógyszertár és a híres Diana sósborszesz révén komoly vagyont szerzett. Gyógyszergyárat működtetett, kozmetikai és vegyipari termékeket gyártott, sőt szállodatulajdonos is volt. A filmiparba barátja, Faludi Miklós hívta be, és Erényi tőkéje nélkül a Hunnia valószínűleg soha nem jöhetett volna létre.
A Vígszínház sztárjai a kamera előtt
Faludi Miklós révén a Hunnia közvetlen kapcsolatban állt a korszak legfontosabb színházi műhelyével, a Vígszínházzal. A cél az volt, hogy a kor legismertebb magyar színészei jelenjenek meg a vásznon.
A vállalat emellett irodalmi ambíciókat is dédelgetett. Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Lengyel Menyhért és más neves szerzők műveinek megfilmesítésére készültek. Ez akkoriban rendkívül modern elképzelésnek számított: a Hunnia a magyar filmgyártást egyenrangú művészeti ággá akarta emelni.
1912 áprilisában tartották az első nyilvános tesztvetítést szakmai közönség számára. A vállalkozás ekkor úgy tűnt, jó úton halad afelé, hogy valódi filmipart teremtsen Magyarországon.
Rövid életű álom
A grandiózus tervek azonban végül nem váltak valóra. A Hunnia 1911-ben mindössze egy, 1912-ben pedig tizenhét rövid, egy-két felvonásos filmet készített, főként vígjátékokat és bohózatokat. Olyan címek születtek ekkor, mint az Egy csók története, a Vidám sportkép, a Jehova vagy a Gyerünk nyaralni!.
A stúdió legnagyobb vállalkozása az 1913-ban elkezdett Küzdelem a boldogságért című dráma lett volna, amelyet ezer méter hosszúságúra, vagyis valódi nagyjátékfilmnek terveztek. A produkció azonban félbemaradt, és ez gyakorlatilag megpecsételte a cég sorsát.
Erényi Béla 1913 februárjában kilépett a vállalkozásból, Faludi Miklós pedig egyedül próbálta fenntartani a céget. A Hunnia Biográf Társaság végül hivatalosan 1915 októberében szűnt meg.
S mi lett a legendás műteremmel?
A modern üvegstúdió azonban még évekig fontos szerepet játszott a magyar film történetében. Több filmgyártó vállalat is használta, köztük a Kino-Riport, később a Projectograph, majd 1917-től a Phönix filmgyár.
A műterem végzete egy tragikus tűzeset lett: az 1922-ben a környéken pusztító lángok után az épületet már nem használták többé. Két évvel később a vasállványzatot, a téglákat és az építőelemeket bontási anyagként árusították ki.
A borítókép illusztráció. Fotó: Fortepan / Marics Zoltán.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.