Miközben a magyar törvényhozás numerus clausus-t szavazott meg és egyre erősödött a mindennapokat átszövő antiszemita propaganda, 1927-ben, mondhatni, szinte az egész világ meglepetésére rabbikat hívtak a magyar felsőházba. A téma globálisan is érdekfeszítő, de most a hitközségek szintjén járjuk kicsit körbe a jelöléseket, választásokat, majd a kizárást, melyek nem voltak vitáktól és intrikáktól mentesek.
Az országgyűlés csúcsa
A mohácsi csatát követően kialakult a felső- vagy másképpen főrendi tábla, melyben az ország elitje, a – katolikus – főpapság és a főurak tömörültek. A tagok száma ekkoriban meghaladta a 750 főt is. 1867-től főrendiház lett a neve, viszont a kornak megfelelő átalakítása csak 1885-ben történt meg, miközben a létszáma egy részről csökkent, míg más szempontok alapján bővült; az 1890-es években a tagok száma 360 fő körül mozgott.
1918. november 18-án a felsőházi üléseket berekesztették, így a gyakorlatban ugyan nem szűnt meg, de teljesen szünetelt a működése, egészen 1926. november 15-ig, amikor felsőház néven megkezdte működését az országgyűlés krémjének szervezete.1
„Ökölnyi betűkkel…”
Az országgyűlés csúcsának újjászervezésével felmerült a kérdés, hogy mi legyen az izraelita felekezet képviseletével, melyet egyébként már 1885-ben támogatott a képviselő-testület, de végül a főrendiház leszavazta – viszont, Tisza Kálmán (1830–1902) miniszter egy titkos megállapodás értelmében két zsidó származású embert, dr. Hirschler Ignác (1823–1891) szemészorvost és Sváb Károly (1828–1911) országgyűlési képviselőt, földbirtokost, így is a főrendek közé juttatott, akiket aztán még többen követtek, igaz, ők hivatalosan nem a zsidókat képviselték.2
Az „izraelita” 1895 óta volt bevett felekezet, így elméletben legalább akkortól kezdve, a hitközségeknek is jutott hely a felsőházban, de csak elméletben. Az elv gyakorlatba ültetésének lehetőségéről csak 1925-ben kezdődtek újra a tárgyalások, így például arról is, hogy egy vagy két taggal képviselhetné magát a hazai zsidóság.3 A rabbik felsőházba kerüléséről állítólag Sándor Pál (szül.: Schlesinger; 1860–1936) országgyűlési képviselő győzte meg gróf Bethlen István (1874–1946) miniszterelnököt az alábbi megjegyzésével:
„Tudod-e, kegyelmes uram, hogy mit jelent, ha Magyarország, mely eddig csak arról volt híres, hogy numerus clausus hazája volt, egyszerre csak arról lesz nevezetes, hogy rabbit delegál a felsőházba? […] akkor ez holnap ökölnyi betűkkel fog megjelenni a külföldi világsajtóban, és különösen Amerikában, mert ez azt fogja jelenteni, hogy a rabbik felsőházi tagságával Magyarország példát mutatott a liberális törvényhozásnak.”4
kormányzó felesége társaságában
Két rabbi megy a felsőházba
1926 késő őszén végre döntés született: a felsőházba két rabbi delegálható, az egyik a hazai orthodox, míg a másik a neológ és status quo ante irányzatok tagjait fogja képviselni. Az első elképzelés szerint a tagokat csak rabbik választották volna, ám végül belátták, hogy a felsőházi rabbik nem csak a rabbikat, hanem az összes magyar zsidót képviselik, így az elektoroknak is vegyes összetételűnek kell lennie.5
A két rabbi tehát a hazai zsidókat képviselte, de rajtuk kívül továbbra is több befolyásos zsidó származású ember volt tagja a felsőháznak: az újjászervezett felsőházban az első dr. Glücksthal Samu (1864–1937) ügyvéd lett, aki egyébként a hitközségi életben sem volt ismeretlen, például az ő kezében összpontosult a fővárosi zsidó iskoláinak legfelsőbb vezetése is.6
A jelöltek
A felsőházba jelölt rabbik nevét már egy jó ideje rebesgették, de hivatalos jelölésük csak egy nappal a választások előtt, 1927. január 5-én, egy szerdai napon történt meg. Az orthodoxia jelöltjei Grosz J. József (1870–1940) budai, Reich Jáákov Koppel (1838–1929) budapesti, Rosenbaum Mózes (1864–1942) kisvárdai és Strasser Salamon (1863–1952) debreceni főrabbik voltak;7 közülük utóbbi hármat jelölték, mely jelölés inkább formális volt, mert az orthodoxiában – a jelöltek is egymás között – egyetértettek abban, hogy az irányzat aggastyán tudósát, Reich főrabbit válasszák meg.
A neológok, illetve status quo hitközségek jelöltjei dr. Bernstein Béla (1868–1944) nyíregyházi status quo ante főrabbi, dr. Fischer Gyula (1877–1944) és dr. Hevesi Simon (1863–1943) Dohány utcai főrabbik és dr. Lőw Immánuel (1854–1944) szegedi főrabbi volt. A négy közül a legszélesebb támogatói tábort Hevesi rabbi tudhatta maga mögött: röviddel a választások előtt dr. Buday-Goldberger Leó (1878–1945) feleségével adott díszvacsorát, ahol Sándor Pál is megjelent sok más befolyásos alak mellett, és mindegyikük abbéli reményét fejezte ki, hogy pár nap múlva Hevesit ültethetik a felsőházba, „kiben a magyarság és zsidóság tökéletes harmóniában olvad össze”.8 Hevesi népszerűsége pedig nem csak hitközségi berkekben hódított, hanem jóval azon túl; Csernoch János (1852–1927) esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás például azt mondta dr. Spiegel Ármin (1883–1945) esztergomi főrabbinak, hogy „el sem tudja képzelni, hogy más lehessen a zsidóság felsőházi képviselője, mint Hevesi Simon.”9
Váratlan fordulat a jelölések körül
Szerda délelőtt, az orthodoxia jelölése a várakozásoknak megfelelően lezajlott a Dob utcai hitközségi székházban, viszont váratlan dolog történt a másik két irányzat jelölésén a Szalay utcában, az ügyvédi kamara székházának kibérelt dísztermében.
A 13 tagból álló jelölőbizottság nyolc tagja az utolsó pillanatban kiszavazta Hevesit a jelöltek közül. Hevesi rabbi „kizárására” pontos magyarázat nem született, egyesek szerint attól féltek, hogy ha Hevesi neve a szavazólapra kerül, akkor verhetetlen ellenfele lesz a neológia jelöltjeinek, és ezzel kellemetlen helyzetbe hozták volna a rangidős Lőw rabbit – mások szerint semmilyen kellemetlen helyzet nem állt volna fel, hiszen Sándor képviselő a rabbik felsőházi tagságát Hevesi személyére találták ki…10
Amikor elterjedt a kizárás híre, tömegek vonultak a Síp utcai székházhoz, hogy kifejezzék felháborodásukat. A hitközség elöljárósága rendkívüli értekezletet tartott, ahol sokan éles szavakkal bírálták a jelölőbizottság eljárását. Megkezdődtek a kombinációk, hogy kik buktatták el a favoritot. Sokféle teória keringett, de szinte biztos, hogy Hevesi ellen szavazott dr. Mezey Ferenc (szül.: Grünfeld; 1860–1927) az Országos Iroda elnökhelyettese, a jelölőbizottság elnöke, aki másokat is Hevesi ellen agitált. Bernstein rabbi a nyilvánosság előtt kérte ki magának, hogy Hevesi ellen szavazott volna. A méltatlan eljárás miatt több elektor bejelentette, hogy másnap távol marad az urnától – őket Vészi József (szül.: Weiss; 1858–1940) egykori országgyűlési képviselő – magát „Hevesi emberének” valló – kérte, hogy menjenek el szavazni, mert az egész magyar zsidóság szégyene lenne, ha csak 20-30 érvényes szavazat érkezne a kongresszusi zsidók részéről.11
Zajos szavazás a kamarában
„– Éljen Hevesi Simon! – Gyalázat, amit Hevesivel tettek! – Elütöttek minket a szavazástól! – Miért gáncsolta el a jelölőbizottság Hevesi Simont? – Ki szerkesztette meg a választási utasítást, hogy ezzel Hevesit elüssék?” – felkiáltásokkal kezdődött meg a csütörtök reggeli szavazás a kamarai díszteremben és végig feszült hangulatban folyt a hat órai zárásig.
A kongresszusiak végül 157 szavazatot adtak le: 115 voksot kapott Lőw rabbi, 17-et Fischer rabbi, 11-et Bernstein rabbi, 14 pedig érvénytelen volt, miután üres lappal szavaztak. Az eredményeket fél nyolckor közölték.12
Békés egyetértés a Dob utcai székházban
Míg a neológoktól és a status quóktól volt hangos a Szalay utca, addig az orthodoxoknál meglehetős egyetértésben telt a nap a Dob utcai díszteremben. A szavazás előtt Strasser rabbi meleg hangú beszédben kérte a megjelenteket, hogy akik rá gondoltak, szavazzanak Reich rabbira, ezután pedig Rosenbaum rabbi jelentette ki, hogy jó szívvel venné, ha a többség Reich rabbi mellett nyilatkozna meg. Az urnák már négykor lezárultak és ötkor az eredményeket is kihirdették: a leadott 162 szavazatból 127-et kapott Reich rabbi, 28-at Rosenbaum rabbi, 5-öt Strasser rabbi, 2 pedig érvénytelen volt.13
Miért hajlik a fény felé a növény?
Január 19-én Szegeden az újzsinagógában történt mandátumátadó ünnepség után a székház dísztermében Lőw rabbi mások mellett az alábbiakat mondta el megválasztásával kapcsolatban:
„A közvélemény akarata előtt meg kell hajolni, ha annyian mondják, hogy én törvényhozó vagyok, még magam is elhiszem. Sokan nem tudják, hogy miért hajlik a növény a világosság felé, vagy ha tudják, hát nem jól tudják. Nem azért hajlik, mert szereti a világosságot, hanem azért, mert a növény árnyékban lévő sejtjei visszafejlődnek és ez okozza az elhajlást. A virág tehát nem a világosság felé hajlik, hanem elhajlik a sötétségtől. Így van valahogy ezzel a választással is. A voksok felém fordultak, amiben tagadhatatlanul van a korteseknek is valami érdemük, de a legnagyobb érdem mégis az ellenfélé, amiért ügyetlen volt. Éppen ezért nem szabad triumfálni. Nem történt más, csak az, hogy most nekünk ütött be, máskor majd másnak üt be. A magyar zsidóságnak azonban igen nagy érdeke fűződik ahhoz, hogy békesség legyen táborában.”14
Gyógyír a kényes Hevesi-ügyre
Hevesi kizárása váratlan csapásként érte nemcsak az ambicionált főrabbit, de a hitközség nagyobb részét is – „a fővárosi zsidók elégtétellel tartoznak Hevesinek” vallották.15 Kompenzációképpen január 9-én életbe léptettek még egy 1921-ben elfogadott rabbisági statútumot a „vezető főrabbi” címről,16 melyet február 20-án a hitközségi közgyűlés 202 szavazattal (8 ellenében) Hevesinek adott. Megválasztási okiratában az alábbiak szerepeltek:
„Önt, Főtisztelendő Főrabbi Úr, a pesti izr. hitközség Főtisztelendő Rabbiságának Vezető Főrabbijává (Áb béth din) nevezte ki. […] Nem új munkakör az, amelyet a hitközség ezen kinevezéssel Főtisztelendőséged személyére ruház, inkább csak forma szerinti megerősítése annak a ténynek, amelyet felekezetünk minden gyermeke tud: hogy eddig is minden vallástársadalmi, kulturális és karitatív zsidó felekezeti mozgalomnak az élén ott láttuk Főtisztelendőséged fennkölt személyét. […] Hitközségünk Főtisztelendőségedben látta és látja azt az egyéniséget, aki mindazokat a tulajdonságokat egyesíti magában, amelyek felekezetünk reprezentációjához a mai súlyos időkben szükségesek.”17
Lemondott korelnökség
A felsőház korelnöke a kilencvenedik évében járó Reich főrabbi lett, aki influenzára hivatkozva lemondott az első felsőházi ülés megnyitásáról. A főrabbi kényszerű távolmaradásának hírét Korein Dezső (1870–1944) fővárosi bizottsági tag közvetítette Wlassics Gyula (1852–1937) bárónak, a felsőház elnökének. Wlassics sajnálkozását fejezte ki és mielőbbi felgyógyulást kívánt a korelnöknek.18
A kor viszont többet vélt látni a főrabbi távolmaradásában, hogy kényes ügy lett volna egy szakállas, pajeszos zsidónak megnyitni a felsőházat. Az antiszemita sajtó egyenesen arról cikkezett, hogy vajon mennyi aranyat alkudhatott ki Reich főrabbi a távolmaradásáért – az abszurdumon az értelmiség, mint például Wlassics, csak nevetett.19
Reich főrabbi helyére
Reich főrabbi halálával megüresedett főrendházi helyet pótolnia kellett az orthodoxiának. Betöltésére a minisztérium a hitközség elnökét, Frankl Adolfot (1859–1936) kívánta, és mivel a törvényi keretek megkövetelték, úgy 1929. november 6-án a budapesti orthodox rabbinátus tagjává választotta Franklt, aki rendelkezett rabbioklevéllel.20
A választásokat 1930. január 7-én, kedden tizenegy és délután három óra között bonyolították le: összesen 175 voksot adtak le, amiből 153-at Frankl Adolf, 11-et a debreceni, 10-et a kisvárdai főrabbi kapott, egy szavazat pedig érvénytelen volt. Az újonnan megválasztott főrendházi tag így üdvözölte az elektorokat:
„Közel 25 év előtt, amikor a magyar orthodoxia azon bizalmával kitüntetett, hogy az Iroda elnökévé választott, programomban kifejtettem, hogy »Felekezetem érdekében a jót, a helyest, az igazat, az üdvöst, mindig keresni fogom; hogy megtalálom-e, azért felelősséget nem vállalhatok. De mögöttem áll egy hatalmas tényező, amely az általam keresett út megtalálásához segítségem lehet, ez a közösség érdeme és a közösség imája. Ugyanezt fejthetem ki most is, amidőn felekezetem e magas méltósággal kitüntetett. Kérem tehát mindannyijukat Uraim, de főképp a főtisztelendő főrabbi urakat, fohászkodjanak az Egek Urához, hogy az ő végtelen kegyét, amelyhez az orthodox közérdek fűződik, meg ne vonja tőlem.«”21
Elsőbbség a felsőházi liftben
1934-ben történt a felsőházban, hogy Frankl rabbi és Andrássy Géza (1856–1938) gróf a lift előtti folyosón összetalálkoztak, a felvonó éles csengéssel jelezte érkeztét, mire a gróf udvariasan – a rabbit idősebbnek gondolván – elé mutatott: „Parancsoljon beszállni, bátyámuram!”, de ezt Frankl elhárította, mondván, a kegyelmes úr a rangidős. Erre a meghökkent Andrássy megkérdezte, hogy hány éves Frankl, majd megkapva a választ a gróf széles gesztussal mutatott újra a lift felé és szellemesen hozzátette: „Akkor parancsolj előre fáradni, öcsémuram. Egyébként is, »ecclesia praecedit«, az egyház jár elől.”22
A felsőház többet nem kér a zsidókból
1940. október 11-ével a zsidók felsőházi tagsága törvényileg szűnt meg. Az indoklás arra épült, hogy a magyar zsidók felsőházi képviseletének nincs történelmi gyökere, ezzel végképp annullálva az 1895-ös recepciós törvényt, melyet már 1920 óta csorbított a magyar kormány. Az indoklás mellett – cinikusan – figyelemre méltónak tartották, hogy az orthodoxiának Frankl Adolf halála óta nem is volt képviselete a felsőházban, mely bár igaz volt, a zsidók kizárását mégsem befolyásolta. Pláne, hogy az orthodoxia Frankl halála óta tárgyalt a kormánnyal a képviselet módosításának ügyében, melyre érdemi válasz csak 1940 májusában érkezett, de az egész október 11-én tárgytalanná vált.23 Lőw rabbi pedig csendben a háttérbe vonult.
Cseh Viktor írása
1 A felsőház (ki)alakulásáról bővebben: Püski Levente, A magyar felsőház története (Budapest: Napvilág Kiadó, 2000); 2 dr. M–y, „Sváb Károly és dr. Hirschler Ignácz”, Egyenlőség (1885), 4. évf. 24. szám, 1–2. o.; 3 „Mi lesz a zsidóság felsőházi képviseletével?”, Egyenlőség (1925), 44. évf. 19. szám, 2–3. o.; 4 Szabolcsi Lajos, Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei (1881–1931). Emlékezések, dokumentumok (Hungaria Judaica 5.) (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993), 384–385. o.; 5 „Két rabbi az uj felsőházban”, Egyenlőség (1926), 45. évf. 43. szám, 1–2. o.; 6 „A harmadik zsidó főrend”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 3. szám, 1. o. A további zsidó főrendeket felsorolva lásd: Komoróczy Géza, A zsidók története Magyarországon, vol. 2. (Pozsony: Kalligram, 2012), 448–449. o.; 7 „Mi történik a felsőházi választáson”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 1. szám, 9. o.; 8 „A zsidó felsőházi tagok választása – A választási mozgalom e heti krónikája”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 1. szám, 4. o.; 9 „A hercegprimás nyilatkozata Hevesi Simon felsőházi tagságáról”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 1. szám, 1. o.; 10 „A Hevesi-ügy”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 2. szám, 1–2. o.; 11 „A Hevesi-ügy izgalmai – Kik szavaztak Hevesi mellett és kik ellene?”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 2. szám, 5–6. o.; 12 „Lőw Immánuel a kongresszusi zsidók felsőházi képviselője”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 2. szám, 4. o.; 13 „Reich Koppel az orthodoxia felsőházi képviselője”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 2. szám, 3. o.; 14 „Lőw Immánuel és Reich Koppel felsőházi tagok nyilatkozatai”, Egyenlőság (1927), 46. évf. 4. szám, 2. o.; 15 „A pesti vezető főrabbi”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 8. szám, 7. o.; 16 „Hevesi Simon, a pesti izr. Hitközség vezető főrabbija”, Egyenlőség (1926), 46. évf. 3. szám, 2. o.; 17 „Hirek – Hevesi Simon dr. megválasztási okirata”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 9. szám, 15. o.; 18 „Miért mondott le Reich Koppel főrabbi a felsőházi korelnökségről?”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 5. szám, 2. o.; 19 Molnár Jenő, „Milyen dalra tanitották Wlassics Gyula bárót a nagykanizsai zsidó elemiben?”, Egyenlőség (1927), 46. évf. 7. szám, 4. o.; 20 Nagyváradon Landesberg Jichák Áron (1804–1879) rabbi, Pozsonyban pedig Sévet Szofér (1842–1906) rabbi jesivájában szerezte meg Talmud-tudását; 21 „Frankl Adolf az ortodoxia felsőházi képviselője”, Zsidó Ujság (1930), 6. évf. 2. szám, 1–2. o.; 22 „Frankl Adolf a felsőházban”, Zsidó Ujság (1936), 12. évf. 38. szám, 9. o.; 23 „A magyar zsidóság felsőházi képviseletének megszüntetése”, Orthodox Zsidó Ujság (1940), 2. évf. 42–43. szám, 3. o.
Megjelent: Egység Magazin 29. évfolyam 118. szám – 2019. május 2.