Közösen ünnepelték a magyar zsidó szervezetek Izrael megalapításának 75. évfordulóját, illetve a Jeruzsálem-napot a budapesti Szent István parkban május 21-én vasárnap. A MERKAZ – Héber és Izraeli Kulturális Központ Izrael75-nek nevezett rendezvényén az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség (EMIH) is részt vett, különböző standokat állítottak szervezeteiknek melyeknél az érdeklődők bepillantást nyerhettek ezek működésébe, illetve megtudhatták, hogy milyen programokat terveznek az idei nyárra. A CTeen és az AlefKids is jelen volt a Bassman- és a Greenberg-házaspár személyében.

 

Amerikai küldöttek pezsdítik fel a magyarországi zsidó fiatalok életét

Tzemmy és Sophie Bassman, elhozta Amerikát a fiataloknak. Őrületes programokkal várják a tizenéveseket.

 

Az eseményen többek között Glitsenstein Sámuel a ZSILIP Központ rabbija is köszöntötte a résztvevőket.

„Izrael zászlóját nem véletlenül Dávid-csillag ékesíti, ugyanis a zsidóság szerint három dologra van szükség a zsidóság létezéséhez: a zsidó népre, Izraelre és nem utolsó sorban a Tórára. Így minden zsidó bárhol is éljen a világon kapcsolódik ehhez a hármashoz.”

kezdte beszédét Glitsenstein Sámuel.

„A célunk Magyarországon, hogy minden zsidó büszke legyen zsidóságára, hogy ne féljen senki felvállalni származását és senkinek ne okozzon problémát megjelenni egy zsidó rendezvényen”

– tette hozzá a ZSILIP rabbija.

A rabbi beszédét a csütörtök este beköszöntő sávuoti programokkal zárta és mindenkit biztatott, hogy látogasson el egy közeli zsinagógába.

Az Alef Kids sátránál kézműveskedéssel szórakoztatták a gyermekeket, a CTeen egyik vezetője, Tzemmy Bassman pedig segített tfilint rakni és nyereményjátékra is invitálta a fiatalokat. Vallási kérdésekről az EMIH rabbijaitól lehetett kérdezni, melyekben Lévi Greenberg, Tzemmy Bassman, Stell Isaak és Glitsenstein Sámuel segédkezett. 

Bemutatkozott a Camp Balaton tábor is, amely a CTeen és CKids szervezésében július 3-án veszi kezdetét. A nyári táborban a fiataloknak lehetőségük lesz felfedezni önmaguk rejtett értékeit, s ezen keresztül láthatnak majd jobban rá az őket körülölelő világra is. Ebben van segítségükre a balatonőszödi táborhely is, amely több mint egy éve szolgálja az Ukrajnából érkező zsidó menekülteket. A nyár folyamán a táborozóknak lehetőségük nyílik arra, hogy barátságokat kössenek az ukrajnai gyerekekkel, családjaikkal, illetve megismerjék történetüket, miközben belelátnak az életükbe.

 

Óriási buli a Balatonnál, fiataloknak: Camp Balaton

Hatalmas parti várható Balatonőszödön a CTeen és CKids szervezésében július 3-13 között.

 

A kisebbek körében feldobta a hangulatot az ugrálóvár, lufihajtogatás és az arcfestés, az idősebbek láthatóan a Cteen pavilonja körül nyüzsögtek, és természetesen senki sem hagyta ki a Semes Pékség finomságait sem.

„Nagyon szeretem ezeket a programokat, ilyenkor azokkal az ismerőseimmel is találkozhatok, akikkel egyébként soha nem tudunk összefutni. Ráadásul amíg mi, szülők beszélgetünk, addig a gyerekeket lekötik a jobbnál jobb programok. Jó volt a zene, a hangulat és végre az idő is kegyes volt hozzánk, szuper napsütés volt.”

– foglalta össze egy résztvevő, aki hosszú évek óta látogatja a minden évben megrendezett összejövetelt. 

A rendezvényen részt vett, illetve bejelentette leköszönését Roman Polonsky a Szochnut regionális vezetője, az őt váltó Eran Berkovich és dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök is.

 

Fotó: Répás Krisztina

Megszakítás