Új lendületet kapott az Alef Kids, mivel Chájá és Lévi Greenberg fogja irányítani és vezetni a fiatalokat megszólító szervezetet. A nemrégiben Magyarországra költözött rabbiházaspár nemcsak a tőlük megszokott dinamikát és kreativitást adja hozzá az Alef Kids életérzéshez, de rendkívüli tapasztalatukat és sajátos oktatási programjukat is. Az első vasárnapi iskola szeptember 18-án veszi kezdetét, illetve új programok is kerültek a repertoárba. Az egyik vezetővel, Chaya Greenberggel beszélgettünk arról, hogy mi várható az Alef Kids életében.
 
Chájá New Yorkban született, azonban Montrealban nőtt fel. Mindig fontos szerepet töltött be az életében a Chábád és a közösség, ezáltal volt lehetősége bejárni a világot, miközben ifjúsági vezető és táborvezető is volt az éppen aktuális helyszínen. Lévi Alaszkából származik, szülei a Rebbe első alaszkai küldöttei voltak.
 
Milyen programokat/csoportokat szerveztek?
 
Állandó programjaink között lesz vasárnapi iskola, ahová szeretettel várjuk már három éves kortól a gyermekeket, lesznek nyelvórák: héber, angol és spanyol, kéthetente Ckids klub, havi két játékos sábesz, továbbá bár és bát micva klub is. Utóbbi vezetői Lévi Greenberg és Chaya Radziner lesznek. 
Nem állandó programok között szereplenek a különböző ünnepi programok és az Alef Kids sábátonok. 
 
Hol és mikor lesznek a programok és hány éves kortól lehet csatlakozni?
 
A nyelvórák heti bontásban lesznek hétfőn és csütörtökön, az első óra november harmadikán lesz megtartva a Zsilipben. Öt éves kor az alsó korhatár és tizenhárom a felső. Egy tanóra 1500 forintba fog kerülni, de ha valaki kiváltja az éves Alef Kids tagságot amelynek ára negyvenezer forint, akkor „díjmentesen” veheti igénybe ezt a szolgáltatást.
A vasárnapi iskola nevéből adódóan minden vasárnap lesz szintén a Zsilipben, az első óra szeptember 18-án lesz, a felkészítők meg előre egyeztetett időpontban. A kéthetente megrendezett Ckids novemberben indul, részletes tájékoztatást erről az Alef Kids honlapján lehet találni. A sábeszi programok helyszíne fog csak változni, minden hónap utolsó szombatján az Óbudai zsinagógában, illetve minden hónap első szombatján meg a Zsilipben kerül megrendezésre. 
 
Milyen módszerrel tanítanak majd a tanárok?
 
Az Alef Kids barátságos és lendületes környezetben várja a gyerekeket, akik izgalmas módon fedezhetik fel zsidó identitásukat. Emellett az Alef Kids büszke arra, hogy egyedülálló megközelítéssel, a pozitív értékekre neveli a fiatalokat, illetve fontos számunkra, hogy a gyerekek több érzékszervét is bevonjuk, mivel a gyakorlati oktatás hívei vagyunk a foglalkozásokon. Az általunk szervezett programokon a gyerekek megszeretik a tapasztalati úton történő tanulást, mely szemléletmód a mindennapi életének szerves részévé válik. A gyermekeket csak úgy lehet eredményesen tanítani, ha nem veszik okításnak az órákat. Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy figyelmüket játékosan nyerjük el. Egy izgalmas és interaktív tanmenetet állítottunk össze, amely ismerteti a gazdag zsidó hagyományokat is. A tanárok tudják, hogy minden gyermek egy külön egyéniség, mindenkinek más a tanulási stílusa, más és más képességekkel rendelkeznek. Ezt szem előtt tartva adják majd le az órákat. A Vasárnapi iskola tanterve igazodik a különböző korosztályokhoz, gyakorlatközpontú tananyaga segítségével széles körűen ismerteti meg a gazdag zsidó hagyományokat, ünnepeket és kultúrát a gyermekekkel, amellett, hogy héberül és angolul is tanulnak majd a madricháktól. 
 
  • A legkisebbek egy rendkívüli program – a superjew – keretein belül élhetik meg zsidóságukat. Mindannyiunkban lakozik egy szupererő, ami képes megvilágítani és pozitívan átalakítani a világot. Egyedülálló lehetőségeinket úgy érjük el, hogy a Tórát használjuk iránymutatóként, amely segít a helyes döntések meghozatalában. Az Alef Kids célja, hogy a gyerekekben erős kötődést alakítson ki a zsidó örökségük iránt, amelyet majd felnőttkorukban is magukkal visznek.
  • A 7-9 és 10-11 éves korosztály számára a „bringing it home” tantervet vezetjük be, amely tulajdonképpen a judaizmus életre keltése tapasztalati és interaktív tanulással. A foglalkozások különböző tanulási módszerekre épülnek és így minden gyermek megtalálhatja azt, amiből a legtöbbet magáénak érezhet: színjátszás, kézműveskedés, interaktív munkafüzetek, stop-motion animáció. A tantárgyak életre kelnek, közben a diákok megismerkednek a zsidó ünnepekkel, az empátiával, a tisztelettel és a tisztességgel, más életkészségek és zsidó értékek mellett.
  • A Cteen klub egyedi kirándulásokat szervez majd, hívnak vendégelőadókat és természetesen még sok mást kínál a tiniknek. A résztvevőknek lehetőségük lesz arra, hogy tapasztalatokat szerezzenek ahhoz, hogy esetleg madricha és/vagy vezető váljon belőlük közösségünkben.
  • A BMC-nek a 12-14 éves korosztály a célközönsége, a fiataloknak lehetőségük lesz felkészülni a bár/bát micvájukra, és megismerkedhetnek a judaizmus életszemléletével és a felnőtté válással, hogy ennek megfelelően tudjanak felkészülni életük e fontos szakaszára. Megtanulják, hogyan lehetnek értékes tagjai a társadalomnak, és arra ösztönözzük őket, hogy büszkék legyenek örökségükre és saját magukra is.

  • Bónusz: idén egy speciális hébertanulási programot is elindítunk, mind a héber olvasásban kezdők, mind a haladóbbak megtanulhatják a héber ábécét, illetve héberül olvasni, a saját szintjükről kiindulva.
Kik fognak tanítani az Alef Kids nyelviskolájában?
 
Rajtam és férjemen, Lévin kívül – aki a szervezésért és a tanításért is felel-, két különleges lány érkezik az Államokból, akik Magyarországon töltenek egy évet, és segítenek az Alef Kids programok koordinálásában, tanításában és irányításában. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy bővüljünk és növekedjünk, hogy folyamatosan új lehetőségeket adjunk minden magyarországi zsidó gyermeknek. 
 
Hogyan lehet regisztrálni a programokra?
 
Először ki kell tölteni egy általános regisztrációs űrlapot az Alef Kids weboldalán, utána meg ki kell választani a tetszőleges programokat és azokra is külön-külön le kell adni a jelentkezési űrlapot.
 
Mennyibe kerülnek a programok?
 
Két lehetőség van a fizetésre: meg lehet vásárolni az éves tagságot, aminek díja negyvenezer forint, ezért az összegért az Alef Kids szinte összes programján költségtérítés-mentesen lehet részt venni. A másik lehetőség az alkalmankénti fizetés, ebben az esetben 1000-1500 forint között vannak az árak tanóránként.
 
Program  Itt lesznek a programok megtartva Életkor
Vasárnapi iskola  ZSILIP 3-18
Nyelviskola ZSILIP 5-13
Kids Klub Óbudai zsinagóga 6-13
Ünnepi programok Óbudai zsinagóga 3-13
Ünnepi programok ZSILIP 3-13
Sábeszi program ZSILIP 3-13
Sábeszi program Óbudai zsinagóga 3-13
 
 

Az Alef Kids szervezete korábban Hurwitz Dvora rebecen sikeres vezetése alatt működött, illetve az is neki köszönhető, hogy több tucat gyermek talált vissza a zsidóság útjára és maradt azóta is értékes tagja a közösségnek. Dvora minden esetben a zsidó szokások játékos elsajátítását, a gyermekek fejlődését és a jó hangulatot helyezte előtérbe, és ezt a szemléletet viszi majd tovább a Greenberg házaspár is. Sok sikert kívánunk nekik ehhez! .

Megszakítás