Január 30-án jelenik meg a „Magyar hadviselt zsidók aranyalbuma”. A több mint 500 oldalas művet 1941-ben jelentették meg, az erősödő antiszemita hangulat ellensúlyozására. A könyv első fele a kitüntettettek és a hadvezetésben résztvevők ismertetését tartalmazza, majd korabeli adatok alapján ismerteti a zsidók valós részvételi arányát az I. világháborúban.
Katonai elhivatottságról olyan közösségek tagjai esetében beszélhetünk, akik saját nemzetállamok területén élnek. Mint például a zsidóság ókori hazájában, vagy a XX. század közepétől Izrael Államban. A két időpont között a zsidó katonák léte kérdéses lett, hiszen országuk virtuálissá vált, inkább csak imáikban és kollektív emlékezetükben élt, ők maguk diaszpórákban, szórványokban, néha gettókban tengődtek hazájuktól távol a nagyvilágban. Hosszú évszázadokon át sok helyen fegyvert sem viselhettek, ahol pedig katonai szolgálatara kötelezték őket, vagy egyszerűen csak kedvük támadt a katonai hivatáshoz, akkor számukra idegen hadseregekbe kellett beállniuk, ahol bármikor előfordulhatott, hogy a frontvonal másik oldaláról más zsidókkal találták szembe magukat.
Az ókori zsidó harcosokról a Biblia és más források elismeréssel beszélnek. A Makkabeusok a hellén szeleukida dinasztiához tartozó Antiochus IV, Epiphanész ellen folytattak nemzeti felszabadító harcot, majd a hasmoneus királyi dinasztiát megalapítva függetlenséget vívtak ki Izrael földjén i.e. 164 és 63. között. A zsidó-római háborúk sorozatai leginkább Flavius elbeszéléseiből, illetve a Bar Kochba felkelésről váltak ismertté. 
.jpg)
Mivel a középkorban a zsidóság elveszítette fegyverviselési jogát, így képtelenné vált saját maga és közössége személy és vagyonbiztonságának megvédésére. Az állam védelmére lettek utalva, így könnyűvé vált őket vagyonuktól megfosztani és otthonaikból elűzni. A pogromok, zsidóüldözések mindennaposakká váltak.
Azokban az országokban, ahol nem katonáskodhattak, renegátnak tekintették a zsidókat, és a katonai szolgálat megváltásaként hadiadókat vetettek ki rájuk. Ahol bevonulhattak, főként a gyalogsághoz osztották be őket, azt állítva, hogy a zsidók félnek a lótól. Katonai szolgálathoz való hozzáállásukat rossznak minősítették, és a kóser étkezés, a szombattartás és egyéb kötöttségek miatt az 1700-as évektől külön zsidó egységek felállítását fontolgatták.
Az első áttörés
A monarchia területén 1788-ig csak kisegítő feladatokat (sáncépítés, tűzoltás, fuvarozás) bíztak rájuk, illetve beszállítók lehettek, mígnem 1788. június 4-én bevezették a zsidók általános hadkötelezettségét. Il. József uralkodó e felvilágosult rendeletével megelőzte a többi európai államot. A reformbarát zsidók örömmel üdvözölték az új törvényt. Lehetőséget láttak benne, hogy bizonyítsák képességeiket, és további lépést tegyenek a teljes jogegyenlőség felé, hiszen a katonai szolgálat lehetősége mindig korrelált az állampolgári jogok bővülésével. .jpg)
Az 1848-49-es szabadságharcban jelentős számban, 300 ezren vettek részt zsidók, mindkét oldalon, ami azzal volt magyarázható, hogy a küzdelemben való részvétel reményt adott a teljes polgári egyenjogúságra. Kossuth szerint "kétségtelen, a zsidók túl számarányukhoz vettek részt a honvédség dicsőséges küzdelmében", amiért egyébként utóbb nagy részüket büntetésből besorozták az osztrák hadseregbe.
Az 1867-es kiegyezést követően két alaptörvény befolyásolta döntő módon az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő zsidóság életét. Az egyik, az államilag elismert vallásfelekezetek egyenlő jogállásának a kimondása volt, míg a másik a véderőtörvény, az általános hadkötelezettség elvét fektette le. E törvények hatására, mind nagyobb százalékarányban tűntek fel a hadsereg soraiban az izraelita vallású, zsidó származású hivatásos katonák, akik magyar anyanyelvűnek vallották magukat.
Kiemelkedő pályafutások
Hiába volt külön rovata az Egyelőségben a zsidó hősi halottaknak, az „úri középosztály” és a katolikus Habsburgok eleinte nem állhatták a zsidókat. Mária Terézia még azt is tervbe vette, hogy erőszakkal telepíti ki őket Bécsből. Utódai azonban, különösen I. Ferenc József, szembesülve a monarchia népeinek egyre erősödő – a dinasztia uralmát fenyegető – nacionalizmusával, a 19. század végén már „birodalom fenntartó” elemnek tekintette, és pártfogásába vette őket. A császár már az 1880-as években fellépett a katonák körében fellépő antiszemitizmus ellen.
Ellentétben Németországgal, a közös osztrák-magyar hadseregben, bár korlátozott létszámban, de lehettek tisztek a zsidó katonákból, sőt, néhányat közülük tábornoki rangra is emeltek. Az első világháború végéig, 1918-ig a Magyar Honvédség kötelékében több mint tíz zsidó ért el tábornoki rendfokozatot.
Közülük a legkiemelkedőbb személyiség Hazai Samu volt, aki 1851. december 26-án Kohn Sámuel néven született Rimaszombaton. 1873-ban vonult be a Ludovika Akadémiára, ahol hamarosan kitűnt átlagon felüli képességeivel. 1910-ben a Khuen-Héderváry-kormány honvédelmi minisztere lett. Nevéhez kiváló jogszabályok, egész sora fűződik, melyekért 1912-ben Ferenc József bárói rangra emelte, majd 1916-ban vezérezredessé léptette elő. 1917-ig volt honvédelmi miniszter, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének utánpótlási főnöke lett. Clausewitz munkáit is ő fordította le magyarra. 1927-től a felsőház tagja lett, és 1938-ban, nyolcvanhét éves korában halt meg.
Ám az antiszemita agitáció az első világháború alatt is folytatódott. Politikai okokból igyekeztek kicsinyíteni a zsidó katonák bátorságát, helytállását, holott a zsidók az össznépességhez viszonyított számarányuknak megfelelően estek el, illetve sebesültek meg a Monarchia frontjain. Veszteségek esetén mégis a zsidóságot tették meg bűnbakká. .jpg)
Az 1935 szeptemberében hozott nürnbergi törvények megfosztották a zsidó embereket minden joguktól. A második világháborúban a férfiakat már eleve munkaszolgálatra kötelezték.
Az önvédelem formái
A zsidó regiment az orosz polgárháborúban 1919 februárjától gyalogos ezredet alkotott Grigory Semyonov alakulatának részeként, mely a Transzbajkál régióban működött. A 20. század elejétől az orosz zsidók számos politikai mozgalomban aktivizálták magukat. Sokan forradalmi csoportokhoz csatlakoztak, mint az Esszerek, Mensevikek és Bolsevikok, mások az ellenforradalmárok felé fordultak. Számos zsidó harcolt együtt a partizánokkal..jpg)
A Zsidó Katonai Egységet Lengyelország 1939-es elfoglalása után a lengyel hadsereg korábbi tisztjeiből alakították meg. A földalatti ellenállás szervezeteiben harcoltak Varsó környékén, a varsói gettó-lázadás idején. Nagy-Britanniában a Zsidó Gyalogsági Brigád a Brit Hadsereg katonai egysége volt, 1944-ben alapították. Több mint 30 ezer palesztinai zsidó katona szolgált a Brit Hadseregben. Létezett egy speciális hírszerző csoport is, melynek tagjait a Brit Palesztin Mandátum területéről, németül beszélő zsidó önkéntesekből szervezték.
Németországban a zsidóknak, akik a német társadalomban nőttek fel, természetes volt, hogy németként részt vegyenek a harcokban. 1935 után azt is remélték, hogy ezáltal ismét a társadalom tagjaivá válhatnak. , néhányan pedig családi hagyományt folytattak, amikor katonának álltak. Így történhetett meg, hogy – egy a közelmúltban napvilágot látott tanulmány, szerint – zsidó katonák a Wermachtban, sőt az SS-ben is szolgáltak. Úgy tűnt, ezzel sikerül elodázni rokonaik deportálását, de a háború végén derült ki, sokan épp akkor veszítették el hozzátartozóikat, amikor harcoltak.
Sok német zsidó tekintette magát asszimilált németnek. A zsidók megsemmisítésének méreteiről a katonák többsége nem tudott. Csak a háború végén kerültek nyilvánosságra a tömeggyilkosságok adatai, csak ekkortól vált olyan nehézzé együtt élni a történtekkel. Volt, aki a háború után azonnal az Izraeli Védelmi Erőkhöz csatlakozott, és folytatta katonai karrierjét, mások morális kifogások kidolgozásával hallgattatták el lelkiismeretüket.
Ismét saját hazában
A Zsidó Ellenállási Mozgalom földalatti csoportja 1945 és 46 között működött és a brit fennhatóság ellen szerveztek támadásokat. A Hagana (héberül: "Védelem", ההגנה) zsidó félkatonai szervezet volt 1920 és 1948 között. Elődje az 1907-ben alapított Ha-Shomer zsidó bevándorlók kis csoportja, akik éves fizetésért őrizték a zsidó telepeket. Maga a név is őrt jelent. 
A katonai hivatásnak Izrael mellett az Egyesült Államokban is igen nagy becsülete van. Amerikai zsidók már a II világháborúban is részt vettek, mégis, küzdeniük kell a sztereotípiákkal, miszerint a diaszpóra zsidóságának katonái hiányában vannak a patriotizmusnak és a szülőföldjük iránti hűségnek.
Hogyan egyeztetik össze a két lojalitást? Honlapjuk, a Jews in green szerint Veteránok Napján az amerikai zsidó katonák előtt tisztelegnek, míg Yom Ha’atzmaut, napján ugyanezt teszik az izraeli harcosok dicsőségére. Ezzel jelzik, hogy nemcsak a zsidó népért, de az egész világért felelősséget éreznek.
Izrael Állam megalakulása óta már két generáció tagjai harcoltak katonaként amerikai háborúkban. Mára az iraki és afganisztáni veteránok száma meghaladja a második világháború és Korea veteránjainak számát. Utóbbiakat épp a közelmúltban tüntette ki az Egyesült Államok Védelmi Osztálya. Egyikük, Michael Blain szerint túlélők százai, talán ezrei szolgáltak a koreai háborúban. Többségük – ő maga is – ekkor még nem is volt amerikai állampolgár, és alig beszéltek angolul. Volt olyan is, akinek hajója mindössze hat hónappal a háború kitörése előtt érkezett az amerikai partokhoz. Nem lehetett könnyű az egyik háborút épp csak túlélve, rögtön egy másikba csöppenni.