Egy rabbi tanulsága 10 forintért
Miért a Szigeten nyílik meg a lélek?

Már hat nap eltelt és egyre másra csak az eddigi kérdéseken töröm a fejem. Mit tegyen az, aki nem biztos benne, hogy a férje szereti? Mit kezdjen az építkezési vállalkozó a folyamatosan bajt kereső szomszédokkal? Miért pénzéhesek a zsidók? Milyen témájú novellába kezdjen az ifjú író? Órákon keresztül próbálom belehelyezni magamat az egymást követő, velem szembeülő – néha kissé tipszis – ismeretlenek helyébe.

Fáradt vagyok, a hangomat már rég elhagytam, gyakorlatilag már én se hallom magamat. Mögöttem üvölt a „zsidó diszkó”, és a „tánparketten” rendületlenül tapossák a poros – idén inkább mocsaras földet – a legkülönfélébb szigetlakók és látogatók.

Egy perc szünetem van.

Magam mögé tekintek sátrunk előterébe, és nem tudom levenni a szememet a Hava nögilárateljes extázisban táncoló, filozófiahallgató Johnnyról, aki nem csak a Szigeten, hanem még Jeruzsálemben (idén nyáron ott is találkoztam vele) is mindig mezítláb jár, és évek óta visszatérő vendége sátrunknak. Most éppen egy arab sálas ifjúval versenyeznek, hogy ki tud extrémebb mozdulatokat kihozni a zenére. Mögöttük a lányok ropják egy külön körben – persze sokkal fegyelmezettebben, mint az ide-oda ugráló fiúk.

Azon töprengek, hogy közel tíz év tízforintos tanácsadás után mi az én tanulságom a Szigetből? A Bál Sém Tov tanítása szerint mindennek megvan a maga tanulsága.

Mivel megyek én innen haza? Olyan vagyok, mint azok, akik tíz forintért azt kérdezik: „Rabbi mi abban kérünk tanácsot, hogy miben kérjünk tanácsot.”

Egyszer csak megszakad töprengésem, mert egy újabb paciens ül le velem szemben. Rövid fohászt emelek Istenhez, hogy ne azzal kezdje kérdéseit, hogy minek kérünk 10 forintot a tanácsért… „Mond rabbi, te mit szólsz egy olyan zsidóhoz, aki teljesen zsidó, de semmit nem tart, és nem is érdekli a vallás?” – Eszembe jut Miklós, akivel tegnap délután beszélgettem. Ő abban kért tanácsot, hogy hol tudná pótolni azt, amit szülei elmulasztottak nyolc napos korában. Hamar kiderült, hogy másik régi bánata, hogy a „Velence kalmárjában” fölfedezett szíjakat ő nem tudja fel tenni… Ebben is rögvest segítségére lettem. – „Szóval rabbi te mérges vagy rám, ha nem vagyok vallásos?” – Riaszt fel ismét töprengésemből kliensem.

Mérges? Miért lennék mérges, inkább sajnállak, hogy kimaradsz valami fantasztikusból, ami legalább annyira a tiéd, mint az enyém. Ha tetszik, ha nem a te személyiségedet, jellemedet, értékrendedet is meghatározza az, ahogyan őseink évezredeken át gondoltak, éreztek, tanultak és elmélkedtek. Ha megismered a zsidóságot, akkor saját magadat fogod jobban megismerni. A Tóra passzusaiban, a Talmudban, a zsidó misztika és filozófia gondolataiban saját magadat fogod felfedezni, rátalálsz önmagadra. Ha ezt nem teszed meg, akkor tudat alatt marad valami, amit a tudatosba tudnál emelni. Nem akarom én feltétlenül, hogy vallásos legyél… Csak ha tudod, hogy ki volt Petőfi, miért ne tudnád, hogy ki volt Rabbi Akiva…

„Rabbi, hogyan lehetnék gazdag?” – Jön a következő paciens kérdése. „Dolgozz sokat!” – próbálom kurtán összefoglalni. Hamar kiderül, hogy az illető tanácskérő munkanélküli. Na jó, de valójában miért is akar ő gazdag lenni? Végül közösen megállapodunk abban, hogy ha élete elsődleges célja a gazdagság, akkor sohasem lesz gazdag, mert bizony a Talmud is megmondja, hogy „az akinek száz pénze van, az kétszázat akar, az akinek pedig kétszáz az négyszázra vágyik”. A gazdagság relatív fogalom. Ha önmagáért cél, akkor sohasem elégít ki, mert mindig még többet akarunk majd, de ha eszköz valami magasztosabb felé, akkor lehet hogy kevesebbel is gazdagnak érezzük magunkat…

Az órámra tekintek, már majdnem éjfél van. Már ott áll a következő kérdező. Intek, hogy csak foglaljon helyet. Egy pillanatra magam mögé tekintek és most már egy izraeli zászlót lobogtatva hórázik a sátor előtt a tömeg. Mellettem ritmusra mozgatja testét az izraeli Jair, aki teljesen felajzva megjegyzi, hogy ilyen jó hangulatot még Izraelben sem látott.

A következő kérdező egy lány, aki elárulja, hogy nagy dilemmában van. Vőlegénye egy görög fiú. Nagyon szereti, de úgy érzi nem tudja elhagyni Magyarországot. Nehéz Korfura költöznie, ahol barátja otthon van, ő pedig idegen. Neki mindene ott van, ő viszont teljesen gyökértelen. Ismerem a problémát, hiszen az én feleségem is izraeli, neki is nehéz volt egy idegen országban, olyan helyen ahol a férje otthonosan mozog. Különösen azért nehéz ez, mert egy friss házasságban, amúgy is időbe telik, amíg megszokjuk egymást és az új helyzetet, nem tesz jót ha erre még rátesszük egy lapáttal. Nem az a gond, hogy idegen helyre költözik, hanem az hogy a másiknak az nem idegen. Nem ugyanazon a szinten fogják megélni az új helyzetet. Mi lenne – vetem fel – ha egy olyan helyre költöznétek, ami mindkettőtöknek új…

Hevenu sálom áléchem – hallatszik a zene mögülem, és akár én is mondhatnám ugyanezt a következő paciensnek, aki a tízest már ott szorongatja a markában. „Mond rabbi te mit szólsz ahhoz az elméletet, hogy a zsidók uralkodnak a világon?” – Hangzik az alapos önálló gondolkodásra valló kérdés. „Bár csak úgy lenne” – Gondolom magamban, és eszembe jut a kis anekdota Grünről, aki a 40-es években szívesebben olvasott antiszemita lapokat, mint normál sajtót, mert azokban legalább optimistább képet festettek a zsidókról: „Ők uralják a világot. Kezükben tartják a sajtót, a bankokat stb.”. Hogy mit gondolok arról az elméletről, hogy a zsidók uralják a világot, körülbelül ugyanazt, mint arról az elgondolásról, hogy a szőkék és a fekete szeműek törnek mindenütt hatalomra, belőlük is tendenciálisan sok van a hataloméhesek között. Persze tapasztalatból tudom, hogy az ilyen fiúkat nem lehet egy ilyen egyszerű eszmefuttatással lekezelni, hiszen ők már „nagyon sokat gondolkodtak erről” és a „talmudban is ezt olvasták”. Igen tudom, hogy ez egy hosszabb beszélgetés lesz. Félóra után én még mindig úgy érzem, hogy nem nagyon jutottunk előre, de egyszer csak megjön az égi segítség, megszólal beszélgetőtársam telefonja. Sajnos mennie kell. Még ajánl egyet a söréből, és utána megköszöni a beszélgetést, megjegyzi hogy nem is gondolta volna hogy egy zsidóval ilyen jól ellehet beszélgetni… Hát igen lehet, hogy én se gondoltam volna…

Már éjfél is elmúlt. Mehetnékem van. De egyszer csak két fiatal lány ül le a velem szembe levő székbe. „Rabbi, nagyon nagy problémánk van. Zsidók vagyunk.” – De még mennyire nagy probléma, gondolom magamban – „Mármint nem az a probléma, hogy azok vagyunk, hanem hogy nem tudunk róla semmit. Halottuk, hogy van ilyen „Talmud Tóra”, és tanulni szeretnénk.” Áh! Ha csak ez a gond, ezt hamar meg lehet oldani. Kezükbe nyomok egy szabadegyetemes szórólapot, és megbeszéljük hogy fognak járni.

Ahogy éjjel egy körül pakoljuk a többiekkel a hangfalakat, megint csak azon jár az eszem, hogy mi az én tanulságom ebből az egészből. Talán az, hogy nem csak a Szigeten kéne ennyire nyitottnak lennünk, vagy az hogy mindenki keres valamit. Lehet, hogy az a tanulság, hogy mi zsidók is emberek vagyunk, és nem kéne ezt a zsidótémát állandóan a szőnyeg alatt kezelni. Vagy az, hogy egy kis löchájim után mindenki egész emberséges, és valahol mélyen mindannyiunkban ott van az a szikra… Nem tudom, de az biztos hogy idén sem tanulság nélkül fejezem be a Szigetet.

Köves Slomó

Megjelent: Egység Magazin 17. évfolyam 62. szám – 2014. augusztus 4.