Egyedi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta Weisz Erik, azaz ismert nevén, Harry Houdini, a világhírű szabadulóművész születésének 150. évfordulója alkalmából.

A bélyegblokk keretrajzán Harry Houdini egyik filmbéli alakítása elevenedik meg. (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Houdini, a világ egyik legismertebb embere, „a bilincstörők királya” Magyarországon sosem lépett fel, itt csupán a fényképekről és filmkockákról ismerhették. A legtöbben azt sem tudták, hogy „földi”, jóllehet repesgették, hogy a főváros szülöttje, míg mások nagyváradinak vélték, de ezekre a legtöbben legyintettek a korban, hiszen úgy voltak ezzel, hogy „minden híres ember magyar szülött”…

Az amerikai híreszteléssel szemben, Houdini magyar volt

Miután Houdini 1926-ban lerázta magáról az élet bilincsét is, s Bernard Drachman  rabbi búcsúszavai mellett eltemették a Queens-i Machpelah zsidó temetőben, akkor életrajzi írások sokasága jelent meg az illuzionistáról, melyben rendre azt közölték, hogy a magyar származású művész New Yorkban látta meg a napvilágot.

Az amerikai híresztelés szeget ütött a két évvel korábban alapított Magyar Amatőr Mágusok Egyesület tagjainak fejében, s kutatást indítottak. Keresésüket pedig hamarosan eredmény is koronázta, ugyanis a Pesti Izraelita Hitközség 1874. évi születési anyakönyvében megtalálták Houdini, vagyis

Weisz Erik bejegyzését, hogy ő a mai hetedik kerület szívében látta meg a napvilágot, a nagykanizsai származású Weisz Mayer Sámuel rabbi és Steiner Cecília háztartásbeli gyermekeként.

Houdini édesanyjával és feleségével

A család azután vándorolt ki az Egyesült Államokba, amikor az ügyvédi foglalkozást törvényileg is a foglalkozás diplomájához kötötték, ami viszont Weisz rabbinak nem volt, holott abból élt, hogy jogi tanácsokat adott az őt felkereső zsidók ügyes-bajos dolgaiban.

Így aztán a kis Weisz gyerek családjával együtt még kisgyermekként hagyta hátra a pesti utcákat, ahová már csak egyszer tért vissza: 1902-ben, amikor európai turnéjára magával vitte komoly honvággyal küzdő édesanyját is. A rajongásig szeretett mamát azzal lepte meg, hogy két bécsi fellépése között Budapestre vitte, a Rákosárok (ma: Csengery) utca 1. szám alá, ahol egykor éltek, majd a Royal Szállóba, ahol a rég nem látott rokonok és barátok várták őket.

 

Életének többi része legenda.

Houdini síremléke a Queens-i Machpelah zsidó temetőben
Forrás: „Houdini, a nagy büvész Budapesten született”, Amerikai Magyar Népszava, 1933. 34. évf. 16. szám, 4. old.
Megszakítás