Egy női központ, ahol feltöltődik test és lélek

Hamarosan új intézménnyel bővül a budapesti zsidó infrastruktúra. Köves Dvora rebbecen a nők számára álmodott meg egy központot, ahol testben-lélekben megújulhatnak, feltöltődhetnek. Kalderon Cháná Rivkával, a központ vezetőjével beszélgettünk. 

 

– Nagyon régen elköltöztél Magyarországról. Férjhez mentél és lett egy csodálatos kisfiad.

– Igen, hét éve költöztem el Budapestről. 2010-ben – nem szokványos módon, az interneten ismerkedtünk meg Chaimmal, majd, miután eltöltöttünk pár hetet egymás társaságában, elhatároztuk, hogy összekötjük az életünket. Érdekesen indult az ismeretségünk, és a folytatás sem volt zökkenőmentes, ugyanis, amikor elkezdtünk levelezni, nem beszéltem sem angolul, sem héberül. A Google fordító segítségével írtam a leveleket, és autodidakta módon sajátítottam el közben az angol nyelvet. Átgondoltuk a lehetséges alternatívákat, és elhatároztuk, hogy összeházasodunk, a közös életünket pedig Magyarországon folytatjuk majd. Az esküvőnket Izraelben, egy gyönyörű, 1800-as évek­ben épült kis zsinagógában tar­tottuk, mely­nek környezete pont úgy néz ki, mint egy toszkán kis falu, lé­leg­zet­elállító a miliője. Az esküvő után ha­zaköltöztünk, és belekezdtünk a családi életbe. Dolgoztunk, spi­ri­tuálisan fejlődtünk, és közben a há­zasok egyik legnagyobb micváját és álmunkat próbáltuk megvalósítani: szerettük volna, ha gyermekünk szü­letik. Ez nagyon nehéz út volt, ren­geteg csalódással és fájdalommal járt; hit nélkül biztosan nem sikerült volna túllépni ezen a nehéz időszakon, ugyanis hat évig próbálkoztunk mire végül megfogant Yakir.

– Hogyan élted meg lelkileg ezt a rengeteg megpróbáltatást?

– Nehezen. Egyébiránt pozitív személyiség vagyok, és mindig is hit­tem benne, hogy mindennek meg­van a miértje. Tényleg csak nagyon ritkán hagyom el magam, de ilyenkor mindig sokat segítenek a barátok körülöttem. Főleg Dvora (Köves Dvora rebbecen – a szerk.) segítsége erősít meg ezekben a helyzetekben. Mindig számíthattam rá eddig, amikor lelki feltöltődésre volt szükségem.

 

– Mennyiben tértek el az izraeli tapasztalataid az itthoniaktól?

– Az izraeli és magyarországi életről nem lehet párhuzamot vonni, ez olyan, mintha az almát a körtével akarnánk összehasonlítani. Amikor megérkeztem Izraelbe, nagyon nehéz volt minden, mert teljesen más dinamikával működő ország, mint az, amiben mi felnőttünk. Magyarországon nyugodtabb az élet, megfontoltabbak és kimértebbek az emberek, kint pedig rendkívül dinamikusak, temperamentumosak, teljesen más beállítottságúak. Az első időszakban nagyon sokat sírtam – ez számomra is megdöbbentő volt, hiszen általában nem ez jellemző rám, ha nehézségekbe ütközöm, de szinte minden nap harcot kellett vívnom mindenért: akár egy sorbanállásnál vagy pénzfelvételnél. Képzeld el, hogy bemész egy bankba, leülsz az ügyintézőhöz és közben teljesen ismeretlen emberek kiabálnak át a fejed fölött, tolakodnak, és ez számukra teljesen természetes, te meg ott ülsz csendben úgy, hogy a privát szférádba gázolnak. Egy idő után te is felveszed a tempót, ami azzal jár, hogy a saját személyiséged is megváltozik és bár nem értesz vele egyet, csak így tudsz érvényesülni. Ez a kettősség nagyon nehezen szokható csak meg. Ugyanakkor előnyére is válik az embernek az, hogy megtanul harcolni, mert a mai világban szinte csak így lehet célokat elérni, de, természetesen, tudni kell és be is kell tartani a határokat.

Amit sosem sikerült megszoknom, az a háború. 2014-ben alijáztam. Abban az évben kezdődött a háború, amit sokként éltem meg. Ültem otthon csendben, és egyszer csak meghallottam, hogy megszólal a légiriadó szirénája, majd lero­han­tunk a pincébe. Hallottam a dör­géseket, a rakétamegsemmisítő hang­ját, ez végtelenül félelmetes volt. Minden nap rettegésben élni, úgy, hogy sosincs nyugalom, nagyon fárasztó, emiatt is preferálom az itthoni életünket. 

Illetve a másik a közösség, ami nagyon hiányzott. Kint nem volt olyan közösségi életünk, mint itthon van Óbudán, sem sábeszkor, de még az ünnepek alatt sem. Mindenki elmegy a zsinagógába imádkozni és utána nincsen közös kiddus. Ezt is nehéz volt feldolgozni, hogy kisebb esélyem volt a spirituális feltöltődésre, mert nem volt egy rebbecen sem, akivel úgy el tudtam volna beszélgetni, mint Dvorával. Természetesen mind a két országnak megvan a maga pozitívuma, mindig ott kell boldognak lenni, ahol van az ember, a boldogság belülről fakad. Úgy voltam vele, hogy volt egy küldetésünk Izraelben, ezt a küldetést teljesítettük, most van egy küldetésünk Magyarországon, amire az Örökkévaló idevezetett minket, és most szívvel-lélekkel ezen dolgozunk.

– Hogyan jött az ötlet, hogy hazaköltöztök?

– Nem terveztük, hogy hazajövünk, annyira nem, hogy elkezdtünk kint lakásokat nézegetni, hogy az addigi albérletet sajátra cseréljük. Azonban többször zsákutcába futottunk, míg végül megtaláltuk a számunkra ideális lakást. Meg is állapodtunk a tulajdonossal, hogy szeretnénk megvenni az ingatlant, ám ennél meg az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem lakásnak van minősítve, hanem raktárnak. Ennél a pontnál felmerült, hogy ha ennyire nem jönnek itt össze a dolgaink, talán haza is költözhetnénk Magyarországra, és, egy isteni csoda folytán, Dvora éppen ebben az időszakban keresett meg azzal, hogy az újonnan nyíló női centrumnak, a Kosher Fashionnek legyek a vezetője.

Ez egy olyan, nőknek szóló komplexum, ahol lesz mikve, lobbi, kávézó, fodrászat, kozmetika, kóser ruhaszalon és amire még a jövőben igény támad. A járvány végén meg nagyon szeretnénk, ha női közösségi térként is funkcionálna a Galagonya utcai épület. Egyelőre, amíg a komplexum nem készül el, az Óbudai Zsinagóga második emeletén kaptunk helyet; itt lehet megnézni a ruhákat, ékszereket és kiegészítőket, amiket árusítunk. Mindennek nagyon kedvező az ára, érdemes bejönni hozzánk és válogatni. A szalon a pandémia miatt egyelőre nem üzemel minden nap: kedden 13:00–18:00 és szerdán 09:00–15:00 között tartunk nyitva. Telefonon előre egyeztetve – bejelentkezéses alapon – el lehet jönni hozzánk a nyitvatartási időn kívül is. Minden infó megtalálható rólunk a „kosher_fashion” nevű Instagram-oldalunkon. A tervünk az, hogy minél több hölgyet és minél szélesebb korosztályt elérjünk és kiszolgáljunk.

 

„amire egy zsidó nőnek szüksége lehet” Köves Dvora rebbecen, az egész projekt megálmodója, úgy véli, minden nőnek szüksége van egy olyan helyre, ahol fel tud töltődni egy olyan közegben, amelyben a zsidóságát is megélheti: „Azt szeretném, ha egy olyan női centrumot tudnánk megvalósítani, amelyben minden olyan megtalálható, amire egy zsidó nőnek szüksége lehet spirituálisan, fizikai síkon és társasági szinten. Éppen ezért úgy terveztem, hogy a ruha- és parókabolton kívül legyen még kávézó dolgozósarokkal, illetve mikve is – ami a legfontosabb micva egy nő életében. Terveztem még fodrászatot, kozmetikát. A közösségi térben programokat, különböző előadásokat tartunk majd és az évek óta nagy sikerrel futó keddi női tanulócsoportom órái is átkerülnek majd az új létesítménybe.”

 

Tuna Judit írása