Bölcseink azt mondják, hogy mielőtt egy közösség zsinagógát épít vagy tóratekercset vásárol magának, mikvét, rituális fürdőt kell építenie, hogy a közösség tagjai számára biztosított legyen a zsidó családi élet alapja, a házassági tisztaság micvájának gyakorlása. Ettől függetlenül maga a zsinagógaépítés, az imádkozás számára elkülönített tér létrehozása is micva.

 

Augusztus 28-án, a már hagyományosnak számító Sóletfesztivállal indul el az EMIH rendezvénysorozata a Zsinagógák Hete, amelyen egészen szeptember 7-ig, változatos zenei és kulturális programokkal várják az érdeklődőket Budapesten és vidéki helyszíneken.

A zsinagóga önmagában is értéket képvisel: nem csupán a minjenben, tíz férfi közösségében való imádkozás és tóraolvasás számára szolgáló helyszín, hanem általában szent dolgok, szent tevékenységek elvégzésére fenntartott hely, ahol a Sechiná, az isteni Jelenlét lakozik. „Készítsenek nekem szentélyt, hogy közöttük lakozzam” – olvassuk a Tórában (2Mózes 25:8) és bár ez a tórai mondat alapvetően a Szentély építésére vonatkozik, ma, amikor már és még nem áll a Szentély, ebből a mondatból vezetik le bölcseink a zsinagógaépítés micvájának fontosságát. Hogy mennyire fontos és nagy micva ez, kiderül a következő történetből:

Jicchák Meir Rothenberg Alter rabbit úgy is ismerték, hogy a varsói géniusz, mivel rengeteget tanult és nagy tudós és emellett különlegesen jó tanár is volt. Így amikor jesivát alapított, ahol fiúk és fiatalemberek tanulták a Talmudot és a Tóra törvényeit, akkor özönlöttek hozzá a tanítvány-jelöltek. Csakhogy a rabbi kizárólag a legeslegjobb tanítványokat gyűjtötte maga köré.

Jicchák Meir rabbi éjt nappallá téve tanított és tanult, kevéske szabadidejében pedig könyveket kötött, és az ebből származó jövedelméből tartotta el a családját. A jesiva nőttön nőtt, mivel messze földről is érkeztek tanítványok, akik ebben a különleges iskolában akartak tanulni. Már szinte egymás hegyén-hátán ültek a tanítványok a padokkal és asztalokkal sűrűn berendezett teremben, már az előtérben is ültek, a küszöböt is tanítványok foglalták el, ám Jicchák Meir nem akarta kibővíteni a tanházat, mert a költözés túl sok időt vont volna el a tanulástól.

Egy napon a mester így sóhajtott fel, amikor végigtekintett egymás hegyén-hátán tömörülő tanítványai tömegén:

„Bárcsak valaki vállalná, hogy egyetlen nap alatt kibővíti a tanházamat! Azonnal elfogadnám az ajánlatot!”

Volt egy tanítványa, reb Jekel, aki rögtön gondolkozni kezdett, hogyan is üthetné nyélbe ezt a dolgot. És hamarosan már tudta is.

Reb Jekel Varsóba ment és egy bizonyos gazdag építési vállalkozót keresett, Slajmét, aki nem volt ugyan különösebben vallásos, vagy istenfélő, reb Jekelnek mégis tervei voltak vele. Jekel ahogy megtalálta, azonnal ecsetelni kezdte neki a nyomorúságos körülményeket, melyek között a diákok tucatjai éltek és tanultak. Slajme osztott-szorzott, majd színpadias mozdulattal átnyújtotta a számlát Jekelnek. Ő csak egy pillantást vetett a hosszadalmas számításokra, majd bólintott, és azt mondta:

„Rendben van, azonban az Ön által adott időkeretet nem tudjuk elfogadni. Az egész munkát egyetlen nap alatt kell elvégezni.”

Az építési vállalkozó majd hogy le nem esett a székéről meglepetésében. „Senki nem képes egy ekkora munkát egyetlen nap leforgása alatt elvégezni. Ez képtelenség. Egyszerűen lehetetlen” – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

Reb Jekel azonban továbbra sem ingott meg. „Mondja csak, hány éve házas?” Slajme, akit teljesen váratlanul ért a kérdés, gondolkodás nélkül megmondta, hogy tizenkét éve házasok a feleségével. „És gyermekeik vannak-e?” – firtatta tovább Jekel. Slajme lehajtotta a fejét, szeme elhomályosult, és reszkető hangon mondta: „Sajnos, az Örökkévaló mindeddig nem áldott meg minket egyetlen gyermekkel sem.”

„Alkut ajánlok! Maga 24 óra leforgása alatt felújítja és kibővíti a jesivát, a mi csodálatra méltó rabbink, Jicchák Meir, akit a varsói géniusznak is neveznek, megáldja önt és a feleségét, hogy jövő ilyenkorra újszülött fiút tarthassanak a kezükben.”

A vállalkozó tekintetében hirtelen a remény szikrája csillant meg. Azon nyomban kezet ráztak és kijelölték az építkezés napját. A terveket napokon belül pontosították, és hamarosan az építkezéshez szükséges anyagok is megérkeztek a jesivához. Amikor minden készen állt, reb Jekel értesítette Jicchák Meir rabbit, hogy a következő nap lesz az építkezés napja. A munkások kora hajnalban érkeztek, és azonnal nekiláttak, ki-ki a pontosan előre kijelölt feladatának. Falakat bontottak le, téglát raktak, habarcsot kevertek, csempéztek, festettek.

Egy órával a 24 óra lejárta előtt már az új ablakokat tették be a helyükre. Még az utolsó percekben is folyt a munka, hogy a legutolsó simításokat is elvégezzék a megbeszélt idő alatt. Letelt a 24 óra. Ahol egy nappal korábban lehangoló képet nyújtó szobácska volt, ott most szépen berendezett, tágas terem várta a tanulni vágyókat. Jicchák Meir rabbi boldogan járta be új birodalmát, és csodálta annak minden részletét. „Fantasztikus. Egyszerűen fantasztikus” – mondogatta.

Ekkor reb Jekel állt elé, és ezt mondta:

„Rabbi, egyetértek, ez valóban csodálatos munka. De nem készült ám el ingyen. Én ugyanis, a rabbi nevében és utólagos engedelmével, igen nagy árat ígértem érte.” Jicchák Meir rabbi kérdően nézett kedves tanítványára, ő pedig így folytatta: „Azt ígértem Slajménak, hogy a rabbi megáldja őt, hogy egy év múlva fiúgyermeke szülessen.” A rabbi egy pillanatra elgondolkozott, hallgatott egy rövid ideig, majd elmosolyodott, és azt mondta:

„Isten megsegíti őt”.

Slajménak egy évvel később fia született. A brit milán, a körülmetélés alkalmával maga Jicchák Meir rabbi tartotta az ölében az újszülöttet.

Fotó: Wikipédia