A most 97 éves holokauszt-túlélő, Helena Weinstock Weinrauch az elmúlt 75 évben mindig ugyanazt a kék színű kötött ruhadarabot veszi fel pészah alkalmából, amit az első széderén hordott. Hogy miért? Erről szól a JTA írása.
Az 1940-es évekből származó csinos felsőrész puha anyagból készült, az ujja hosszú, a nyakkivágása V alakú. A pulóvert az asszony barátnője, Ann Rothman készítette, aki kötési tudományának köszönhetően élte túl a vészkorszakot. A łódźi gettó rabjaként náci tisztek feleségei számára készített el mindent, amit csak kívántak.
„Anna ismert lett a gettóban. Olyan csodálatosan tudott kötni, hogy ő kötötte a német feleségek kabátját. Mindenki tudta, hogy Anna bármit elkészít, legyen az kötött szoknya, blúz, bármi, ő megköti”
– mesélte Weinrauch. Barátságuk hosszú évei alatt számtalan ruhadarabot kötött neki is, ezeket a kicsi, törékeny megjelenésű, ám határozott fellépésű asszony a mai napig szeretettel őrzi.
A világítóan kék pulóvert szinte rituális tárgyként tartja számon, és ha kérdezik felőle, csak ennyit mond: „ez a pészahi pulóverem”.
Mintha mindenkinek lenne egy erre a célra elkülönített felsőrésze. És valóban, az asszony szerint mindenkinek kellene egy pészahi felsőrész.
Az ő szemében ez a ruhadarab az emlékezést és a szabadságot jelenti.
A kézzel készült darabok Jodi Eichler-Levine, a zsidó kézművességet kutató etnográfus szerint valóban különleges erőt hordoznak és képesek arra, hogy mintegy talizmánként a biztonságot és a kitartást jelképezzék viselőik számára. Véleménye szerint a kézművesség a nép egyik megtartó ereje, és maga a készítés folyamata az, ami átsegíti az embereket a különösen nehéz időszakokon.
Weinrauch élete a kitartásról szól. Túlélte a Gestapo három napon át tartó vallatását, három koncentrációs tábort, az Auschwitztól Bergen-Belsenig tartó halálmenetet és azt az elképzelhetetlen éhezést, amelybe sokan mások belehaltak. Szülei, nővére és családjának 16 másik tagja esett a gyilkos erőszak áldozatául. Ő azonban életben maradt, és szeretettel és szépséggel átitatott életet épített maga köré.
A háború utáni hónapokat a zsidó menekültek ezreit befogadó Svédországban töltötte testi gyógyulással:
„A svédek visszaállították az emberiségbe vetett hitemet. Soha nem felejtem el az emberségüket”
– mondta. Hálából egy kórházban önkénteskedett, majd 1947-ben lehetősége nyílt arra, hogy Amerikába vándoroljon. Ott lett a későbbi sikeres vállalkozó, Joseph Weinrauch felesége. A korábbi évek traumáiból kifolyólag számos terhességet veszítettek el, végül az orvosok szigorú ágynyugalmat rendeltek el számára és ekkor tanult meg kötni, mert úgy érezte, hogy „megbolondul az ágyhoz kötve”. Végül egy lányuk született, aki fiatalon mellrák áldozata lett. Férjét mélyen lesújtotta az eset, depresszióba esett, később meg is halt. Az asszony ismét egyedül maradt. 2013-ban, 88 évesen fedezte fel magának a táncot mint önkifejezési formát és örömforrást. Ruhatára gyönyörűen csillogó estélyikből áll, otthonának falát báltermi estek képei díszítik.
„Ameddig járni tudok, táncolni is fogok”
– írta önéletrajzi könyvében.
A kék pulóver egész életében elkísérte az asszonyt. Egy, a kötést szenvedélyes szeretettel űző nő pedig elkészíttette a kötésmintát egy chicagói divattervezővel, aki kötött ruhadarabokat tervez. A mintát Dájénunak nevezték el a pészahi széder egyik jól ismert daláról. A pulóver megvásárolható, a vásárlással pedig a KAVOD nevű, holokauszt-túlélőket segítő szervezetet is támogatják.
A kék pulóver nem az egyetlen ikonikus kötött ruhadarab, amely viselője számára a túlélést szimbolizálja. Oldalunkon korábban már írtunk arról a zöld pulóverről, melyet egy kislány viselt több mint egy éven át a csatornában bujkálva. A ruhadarabot néhány évvel ezelőtt, akárcsak Weinrauch kék pulóverjét, kötni szerető emberek százai készítették el újra, tisztelegve a holokauszt áldozatai előtt.
