Korántsem a zsidó állam politikai erők közötti belső vitákat aknázta ki a Hamász palesztin terrorszervezet, amikor 2023. október 7-én 1 200-nál is több ártatlan izraelit – köztük számos nőt és gyermeket – gyilkoltak le páratlanul kegyetlen módon, s egyúttal több, mint 200 helyi lakost túszul ejtettek, s elhurcoltak a vezetésük alatt működő Gázai-övezetbe – erről beszélt Amichai Chikli, Izrael diaszpóraügyi minisztere vasárnap este az újlipótvárosi Zsilip zsinagóga zsúfolásig megtelt imatermében Megyeri Jonatán rabbi, a Neokohn főszerkesztőjének kérdéseire válaszolva. A rendezvényt megtisztelt jelenlétével Yacov Hadas-Handelsman Izrael Állam budapesti nagykövete is.

A tavalyi szimchát Tóra ünnepén elkövetett vérengzést már egy esztendeje tervezték a terroristák, ami azt is bizonyítja, hogy a tömeggyilkosságnak semmi köze nem volt az izraeli belpolitikai eseményekhez.

Már e céllal 1982-ben azzal a hozták létre a Hamászt, hogy küldetését teljesítve Izraelt és a teljes zsidóságot elpusztítsa. Az időpontot egyébként korábbra tervezték — ismertette Chikli.

Szó esett Irán szerepéről az Izrael elleni támadások, illetve a terroristák felfeyverzésében is. A miniszter ennek kapcsán utalt arra, hogy az 1979-ben lezajlott iráni forradalomig a perzsa állam és a nép, valamint Izrael kapcsolata harmonikus volt, ami akkor akkor megszakadt. Ezt követően, az 1980 és 1986 közötti Irán és Irak közötti háború tovább rontotta a helyzetet, ugyanis ez az iszlám két ágának csatája volt, a siíta Irán és a szunnita Irak között. A háború időszakában létrejött egy vallási ernyőszervezet, amely befolyását kiterjesztette Szíriára, Libanonra, Gázára, valamint a Vörös-tenger vidékének arab országaira.

Ezek egyetemlegesen Izraelt tekintették ellenségüknek, s Irán ehhez komoly támogatást nyújtott, hogy ezek államok fegyverhez jussanak.

Irán agresszív terveinek megfékezéséhez nagy mértékben hozzájárult az – emlékeztetett a miniszter, hogy Donald Trump amerikai elnök szankciókat kezdeményezett a perzsa állam ellen, befagyasztották a külföldön vezetett bankszámláikat, s ezek a lépések hatékonynak bizonyultak. Azonban nagy mértékben megváltozott a helyzet, mióta Joe Biden lett az Egyesült Államok elnöke.

Az amerikai hadsereg kivonult Afganisztánból, s ezzel megerősítette Irán pozícióit a közel-keleti térségben.

Nyíltan segélyezték a Gázai-övezetet, s ezáltal a Hamász-terroristákat is.

A miniszter megemlítette, hogy a kormányzó amerikai Demokrata Pártban számosan akadnak olyanok, akik a Hámász nyílt támogatói.

Egy kérdés kapcsán Amichai Chikli úgy vélekedett, hogy a Libanonban található Hezbollah félkatonai terrorszervezet erejét sokan túlbecsülik, ugyanakkor a miniszter elengedhetetlen látja, hogy

a gázai övezetben aratott győzelmet követően az izraeli hadsereg megnyissa a Hezbollah teljes elszigetelését szolgáló északi frontot.

Emlékeztetett rá, hogy a jelenlegi Izraelt ért támadások megtorlásaként eddig 230 Hezbollah-terrorista vesztette életét. Az ENSZ 1701-es, 2006-ban született határozatára emlékeztetve a miniszter kiemelte, hogy a világszervezet a harcok beszüntetésére szólította fel a szemben álló feleket.

Szó esett az este folyamán arról is, hogy a nemzetközi közvélemény egy része a Hámász-propagandáját visszhangozza. Amichai Chikli szerint azonban

Izrael számára nem az számít, hogy szeretik-e, hanem az, hogy megnyerje az ellene indított háborúkat.

Ez vonatkozik a Netanjahu-kormány elleni bírálatokra: miért nem tesznek mindent azért, hogy a Hámász fogságában lévő 132 fogoly szabadon bocsátásáért miért nem tesz meg mindent Izrael. Az amerikai kormány ugyan mindent latba vet, hogy a túszok kiszabadítása érdekében Izrael függessze fel a terroristák, a Hámász megsemmisítésére irányuló számításait, azonban Izrael csak akkor tartja reálisnak a harcok leállítását, ha megnyithatja az egyiptomi határ melletti ráfáhi frontot.

Erre nem néhány hét, hanem csak több hónap múlva kerülhet sor. Az amerikai nép többsége, nem csak a konzervatívok  jelenlegi kormánya óvatos magatartásával szemben Izrael támogatója. Európában ugyanez mondható el Magyarországról is, Dél-Amerikában, pedig Argentínáról. Ezzel szemben például a spanyol kormány az antiszemitizmus nyílt támogatója.

A magyar-izraeli kapcsolatokat példaértékűnek tartja Amichai Chikli, ez az oka annak, hogy számos más európai országgal szemben a zsidóság biztonságos körülmények között élheti meg a hitét. Végül szót ejtett a Chábád, a hászidizmus egyik ágának sikeréről, amely képes a konzervatív, mély vallásosságot követő ideológiáját, a minden zsidó számára való nyitottsággal párosítani.

 

 
Megszakítás