Stella Levi a Michael Frank által írt Száz szombat című könyvben mesél az égei-tengeri sziget nácik által lerombolt szfárádi zsidó közösségének különleges hagyományairól, írja a TOI. Levi a rodoszi Juderiában, vagyis a kicsi, de annál élénkebb zsidónegyedben nőtt fel. A közösség azonban már a múlté: túlélte a perzsákat, a görögöket, a rómaiakat, Itáliát, Bizáncot, lovagokat és templomosokat, törököket és olaszokat, ám a nácik végül elpusztították. A németek 1943 szeptemberében szállták meg a szigetet, majd a következő év júliusában ötven, török állampolgársággal rendelkező zsidó lakos kivételével Rodosz egész zsidó népességét, 1650 embert deportáltak: először egy görög gyűjtőtáborba, majd egyenesen Auschwitzba. A holokausztot csupán 151 rodoszi zsidó élte túl. A 99 éves Levi az egyetlen, aki közülük még életben van.
Stella Levi szülei, Jehuda és Mirjám hét gyermeküket nevelték a zsúfolt Juderiában, ahol mindenki mindenkiről mindent tudott. Stella volt a család legifjabb tagja, testvérei közül többen már Amerikában vagy Belga Kongóban próbáltak szerencsét, mire ő nagyobbacska lett. Két, még otthon élő nővérével együtt először olasz nyelvű zsidó, majd katolikus lányiskolába járt. A hagyományok fontos szerepet töltöttek be a család életében. Az összetartó közösségben csodálatosak voltak a szombatok és az ünnepnapok, ilyenkor még azok a gazdag zsidók is a Juderiában tartózkodtak, akik már kiköltöztek onnan. A zsidó hagyomány az élet része volt, akkor is, ha nem volt mögötte istenhit:
„Mindenki elment a zsinagógába… és elkötelezett maradt a szegények segítése és a gyermekek oktatása iránt… Ragaszkodtak a hagyományokhoz, elsősorban a zsidó ünnepekhez, de ezt láttuk az étel, a zene, a mondások, a babonák és a hagyományok tekintetében is. Péntekenként például ételt vagy pénzt adtak a szegényeknek. De nem kizárólag a zsidó szegényeknek”.
Rettegtek a Mázál („szerencse”) nevű koporsókészítőtől. Stella apai nagymamája, Mazaltov Halfon csak akkor hagyta el otthonát, ha a zsinagógába vagy a fürdőbe ment, esetleg a ház előtti padon üldögélt. Anyai nagymamája, Szárá vele szemben a zsidónegyed bölcs füvesasszonya volt, állandóan úton, növényeivel, sóval, kövekkel és „zsidó szentek állítólagos szentföldi hamvaival” gyógyítva testi és lelki bajokat.
A német megszállás derékba törte a fiatal Stella nagyszabású terveit. Szüleivel és egy, még Rodoszon élő nővérével, Renée-vel együtt Auschwitzba deportálták. A szülőket meggyilkolták, ám a két lány túlélte Auschwitzot, néhány munkatábort és egy halálmenetet. Stella a háborút követően először Európában próbált új életet kezdeni, majd az Egyesült Államokba emigrált. Férjhez ment, ám három éven belül elvált és fiukat nagyrészt elvált férje nevelte. New Yorkban megtalálta a függetlenségét és önmagát és jó kapcsolatot tartott fenn az Egyesült Államokban élő testvéreivel. Úgy véli, ha a Juderia fenn is maradt volna úgy, ahogy gyerekkorában megismerte, akkor sem az lenne az ő világa.
Fotó: Artemis Alcalay as part of the “Greek Jews Holocaust Survivors” project, Rhodes, 19 July 2015,