Szálláshelyekkel, adománygyűjtésekkel és jótékonysági koncerttel is próbálnak segíteni a hazájukból menekülni kényszerült embereken a debreceni és a nyíregyházi zsidó hitközségek. Olyan, ukrán határhoz közeli közösségeket kérdeztünk a válságkezelésről és a segítségnyújtásról, amelyeknél tavaly személyesen is járhattunk – írja a Bennem Élő Eredet.

„Éppen a bevándorlási hivatalban segítek tolmácsolni a Szochnutnak egy Budapesten ragadt 16 fős orosz csoport miatt. Mindeközben a családom egy része ezekben a pillanatokban is ukrán pincékben kénytelen menedéket lelni…” – mondta telefonon a Kárpátaljáról származó Teszter Nelli, aki a nyíregyházi rabbi-jelölt, Kurucz Ákos felesége.

Tesztertől — akit érthetően megviseltek az orosz invázió fejleményei — megtudtuk, hogy napok óta dolgoznak különféle segélyező akciókon az Ukrajnából menekülni kényszerülő emberek számára. Közösségük kántora, Csatlós Tamás már berendezett Nyíregyházán egy nagy termet, ahol 50 fő számára próbálják megoldani az átmeneti szállást.

Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség támogatásáról biztosítja az ukrajnai zsidóságot

Támogatásáról biztosította az ukrajnai zsidó közösséget az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség. Köves Slomó vezető rabbi az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökének, Meir Stamblernek felajánlotta a magyar zsidó közösség segítségét, Mendel Wilhelm ungvári rabbinak pedig megígérte, hogy ha szükséges, a kárpátaljai közösség tagjait huzamosabb ideig is ellátják Magyarországon. Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség és … Olvass tovább

Ezenkívül több nemzetközi adományvonallal vannak kapcsolatban, és Teszter – aki foglalkozását tekintve muzsikus és zenetanár — pedig jótékonysági koncert szervezésébe is kezdett a Mazsihisszel.

Debrecenben a helyi közösség elnöke, Horovitz Tamás arról tájékoztatott bennünket, hogy a mai nap egy adománygyűjtési felhívást tesznek közzé tagjaik és barátaik között. A saját székházukban pedig nemcsak a tavaly felújított zarándokszállás 15-20 fős szobáit nyitják meg az ukrán menekültek előtt, de a nagytermüket is átalakítják.

Így a közösség tágas kultúrtermét 30-40 fős átmeneti szálláshelynek fogják használni. Az adományokat más külföldi zsidó szervezeteken keresztül juttatják majd el a rászorulókhoz.

Az sincs kizárva, hogy a városban már elkészült, de a pandémia miatt hivatalosan még át nem adott új zsidó központ is szolgálhatna átmeneti szállásként a bajbajutottaknak. Ezt már Faigen Sámuel debreceni rabbitól tudtuk meg, aki szerint a városban nem érezni a pánikot.

A cikk folytatása itt olvasható.

Hamarosan megnyílik a Debreceni Zsidó Ház

A Zsidó Ház üzemeltetője a debreceni EMIH lesz, illetve a debreceni rabbi, Faigen Sámuel és felesége, Riki.

Nyitókép: Ukrán Menekülteket Segítő Csoport