Különböző kulturális, valamint hitélettel kapcsolatos programokon vehetnek majd részt a debreceni zsidó közösség tagjai a nemsokára megnyíló Debreceni Zsidó Házban – tudta meg a Hajdú Online Köves Slomótól, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijától, hívja fel a figyelmet a Neokohn a hírre. Hanuka környékén már mi is beszámoltunk ezekről a tervekről.

 

Új zsidó közösségi ház és kóser étterem nyílik Debrecenben

Hamarosan új zsidó közösségi ház fog nyílni a városban, benne egy kóser étteremmel.

 

 

Köves Slomó elmondta, hogy a Debreceni Zsidó Ház az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség országos programjának részeként valósul meg, amely a zsidó közösségi és vallási élet újraindítását célozza.

A hamarosan megnyíló kétszintes épület a város központjában, a Piac utcában kínál egy olyan közösségi teret, ahova a debreceni zsidó közösség tagjai szívesen betérhetnek, különböző kulturális és hitélettel kapcsolatos programokon vehetnek részt. De ellátogathatnak ide azok az érdeklődők is, akik szeretnék jobban megismerni a zsidóságot, és a fellendülő vallási turizmusnak is egyik célpontja lehet. Az alsó szinten kóser étterem helyezkedik majd el, ahol nagyjából 60 vendég tud leülni, a felső szint pedig 60-80 fő befogadására lesz alkalmas. Kialakítunk benne játszószobát, de lesz lehetőség iskola utáni tanulásra, összejövetelek, rendezvények szervezésére is, sőt még a rabbi irodája is helyet kap benne – mondta, hozzátéve, a megnyitás pontos dátumát még nem tudták kitűzni, mert erre az eseményre neves külföldi vendégeket is szeretnének meghívni, és ez erősen függ a járványhelyzettől.

A vezető rabbi arra is kitért, hogy a Zsidó Ház üzemeltetője a debreceni EMIH lesz, illetve a debreceni rabbi, Faigen Sámuel és felesége, Riki.

Nagyon fontosnak tartom az intézmény létrehozását, mert az elmúlt években a főváros után a debreceni lett a legnagyobb zsidó közösség Magyarországon, valamint Debrecen a hazánkba látogató izraeli és zsidó turisták második legkedveltebb célpontja. A járványhelyzet előtt legalábbis ez így volt, különösen azután, hogy megnyílt a Debreceni Nemzetközi Repülőtér. Az, hogy a városban lesz egy mindenki által elfogadott kóser étterem, az ide érkezők számára mindenképpen fontos. De úgy gondolom, a debreceniek számára is előnyös lesz, hogy egy ilyen gasztronómiai különlegességgel gazdagodik a helyi éttermi választék – összegezte Köves Slomó, aki az EMIH tulajdonában álló Erzsébet utcai ingatlan sorsáról is szót ejtett.

A tervek szerint bölcsődét, illetve óvodát nyitnának majd benne, ám egyelőre még dolgoznak az ehhez szükséges anyagi források összegyűjtésén.

Otthon távol otthontól – Izraeli diákok Debrecenben

  Debrecenben él Magyarország második legnagyobb, mintegy ezer főt számláló zsidó közössége. A hitközség alapjait 1840-ben betelepülő zsidó családok vetették meg. A Pásti utcában található, 1894-ben épült, késő-eklektikus zsinagógájukban mind a mai napig naponta kétszer gyűlnek össze imádkozni a közösség tagjai. Debrecen a 16. századtól kezdve a magyar felsőoktatás fellegvára volt. A Debreceni Egyetem ma … Olvass tovább

Megszakítás