DÁVID ZSOLTÁRAI

Új sorozatunk a Zsoltárok könyvét mutatja be olvasóinknak, a hagyományos exegetika és a talmudi és midrási legendák szemüvegén keresztül. Mondjunk Thilimot kéthetente a Gut Sábesszel

A zsoltárok a Biblia (Tánách) harmadik részének – Ktuvim (Szent Iratok) – jelentős és szerves része. A hagyomány Dávid királytól eredezteti és kétségtelen, hogy a 150 fejezet nagy részének Dávid volt a szerzője, vagy az ő idejéből származik. Ugyanakkor a talmudi hagyomány azt tartja, hogy Dáviddal együtt még tíz “öreg” írta a Zsoltárokat, közöttük Mózes is. A bibliakritika a zsoltárok keletkezési idejét sokkal későbbre teszi; egyeseket Ezrá idejére, a babilóniai fogság utánra, másokat a hasmóneus korszakra, stb. Mint a Biblia többi könyvének esetében is, a modern bibliakritika sorra-rendre megdöntötte a 19. század “felvilágosult” kutatóinak álláspontját, és az archeológia legújabb eredményeivel is alátámasztja a hagyományos felfogást a Biblia könyveinek eredetét illetően.

Nekünk itt tökéletesen elég a hagyomány álláspontja, mivel bennünket itt és most elsősorban a Zsoltárok mondanivalója, jelentősége, a nép körében betöltött szerepe érdekel.

A zsidó ima alapkövei

Elsősorban tudnunk kell, hogy az ősi zsidó imarend alapját a zsoltárok képezik. A mindennapi, reggeli és esti imák nagy része – a Smá Jiszráélon kívül, ami a Tórából származik, valamint a 18 áldáson (Ámidá, vagy Smone eszré) kívül – az imák szinte kivétel nélkül zsoltárok. A mai modern imakönyvekben, amelyek szél vagy lábjegyzetben közlik az imák eredetét, az imádkozó, vagy az érdeklődő olvasó azonnal megállapíthatja, hogy a zsoltárok melyik fejezetét olvassa.

Ugyanez áll, nagyjából, a szombati és ünnepi imarendre is. Ennek több oka is lehet, nem utolsó sorban az, hogy amikor még nem voltak nyomtatott imakönyvek, és a kézzel másoltak is igen ritkák voltak, olyan szövegekre volt szükség, amelyeket a nép széles rétegei ismertek és betéve tudtak. Természetszerűleg ilyenek voltak Dávid zsoltárai, amelyek legtöbbjének fő jellemzője az egyszerű Istenfélelem, a természet rendjének dicsérete és alárendelése az isteni Gondviselésnek.

Nehéz a 150 zsoltár “közös nevezőjét” megtalálni. Többféle felosztás létezik, amelyek a zsoltárokat témájuk szerint csoportosítják. Vannak hálaadó zsoltárok – ezekből egy meghatározott csokrát hívjuk Hálélnak – és vannak történelmű hátterű zsoltárok, amelyek bizonyos eseményekre utalnak.

Elfogadott a Zsoltárok öt könyvre való felosztása. Mások, főleg chászidok, 30 napra osztották fel a Zsoltárok könyvét és így minden nap egy részt elmondva, havonta egyszer bevégzik a zsoltárok elmondását. Az egyes zsoltároknak címük van, amely egyrészt a szerzőre, másrészt a zsoltár éneklésénél használt hangszerre utal. Ehhez tudni kell, hogy a zsoltárokat először és elsősorban a szentélyben “használták” ahol a leviták énekéhez szolgáltatták a szöveget.

Az aggáda ezzel kapcsolatban elmondja, hogy Dávid király ágya felett egy hárfa függött a falon, és minden éjfélkor, amikor a szél megpengette a hárfa húrjait, Dávid felkelt, és zsoltárokat mondott Isten dicsőségére (Bráchot 3b.).

Ehhez kapcsolódik, hogy a Írás szerint Dávid már ifjú korában tehetségesen hegedült, és így került Saul király környezetébe, ahol a búskomor királyt felvidította zenéje. Ámosz Cháchám (Dáát Mikrá) feltevése szerint Dávid pásztor korában tanulta meg a zenélés csínját-bínját, és az általa akkor szerzett pásztordalok voltak a Zsoltárok első darabjai, melyeket az első szentélyben Dávid által szerzett zenével énekeltek.

Prófécia vagy himnusz?

A zsoltárok hagyományos kommentátorainak eltérő véleményük volt arról, vajon a szövegek próféciák-e, vagy dalba szedett himnuszok, melyek Isten dicséretét zengik?

Évszázadokkal ezelőtt voltak, akik a Zsoltárok egy részében, vagy mindegyikében próféciát láttak, míg mások megkérdőjelezték ezt. Az első tézist Száádjá, a Gáon vallotta, aki szerint a teljes Zsoltárszöveg, ideértve azt, amit Mózes Imája néven ismerünk, Dávid próféciája. Itt kell megjegyezni, hogy a hagyomány Dávidot és a vele együtt a Zsoltárok szerzőiként nyilvántartott néhány “öreget” (mint Ászáf, Héjmán, Jedutun és Korách fiai) a 48 próféta között tartja nyilván (Megilá 14a., Rási uo.).

Mások hangsúlyozták, hogy maga az a tény hogy a Zsoltárok nem a Biblia Próféták részében találhatók, hanem a Szent Iratok részben, arra mutat hogy itt nem próféciákról van szó, hanem ezek a szövegek az ún. “szent sugallat” (ruách hákodes) alapján íródtak, ami más kategória.

A legizgalmasabb feladat a Zsoltárok értelmezésében a különböző nyelvi áramlatok és kifejezések összehasonlítása és értékelése. A fordításban – amelynek megvannak a maga nehézségei – ez persze elvész. A Bölcseink fogalmazta tíz héber kifejezés, arra, hogy a zsidó ember hogyan társalog Istenével, imádkozik, könyörög, fohászkodik stb., egyrészt lefordíthatatlan, másrészt az erőltetett, mechanikus fordítás fonákjára fordíthatja az egész művet.

A továbbiakban – több magyar, zsidó és nem zsidó fordítás kritikai felhasználásával – megpróbálunk betekintést nyerni Dávid életművébe. Tegyük itt hozzá rögtön, hogy napjainkban a különböző kiadásokban gyakori, hogy a fordítók, szerkesztők néhány magyarázó sort írnak az egyes zsoltárok fölé, amelyekben elmondják, mi a zsoltár rövid tartalma, illetve milyen búra-bajra jó éppen ezt a zsoltárt elmondani. Aki érti a zsoltárok szövegét, észre fogja venni, hogy vannak köztük olyanok, amelyeknek elmondása megnyugtató hatással van az feldúlt emberre, míg mások olyanok, mint egy szívből jövő ima, amit egy szenvedő ember fogalmazott meg. Sokan olyan nyelven olvasnak-mondanak zsoltárokat, amelyen értik is azokat; vallásos zsidó asszonyok magyar nyelvű Thilim olvasása közben is tudnak könnyeket ejteni. Ez természetes is, hiszen imádkozni, akárcsak Tórát tanulni, minden nyelven lehet.

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 2. szám – 2014. augusztus 5.