DÁVID ZSOLTÁRAI

„Őrizd mint a szemed fényét!”

„Dávid imája. Istenem hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd. Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen szemeid látják az igazságot. Megvizsgáltad szívemet, meglátogattál éjjel. Próbára tettél, nem találsz bennem álnokságot, nem jön ki ilyen a számon. Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem az erőszakosok útjától. Lépteim ösvényeidhez ragaszodnak, nem inognak meg lábaim. Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz Istenem, fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek támadóik elől Őrizz engem mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába a bűnösök elől, akik erőszakoskodnak velem, halálos ellenségeim elől, akik körülfognak”. (Zsoltárok 17:1-9.)

Ez a zsoltár is Dávidnak van dedikálva, de persze mondhatta – és mondhatja – mindenki. Kimchi édesapját idézi, aki oda magyarázta, hogy itt Dávid kéri Istent, mentse fel őt a Bát-Sevá ügyben. Ez a történet sokat foglalkoztatta a hagyományos exegetikát. Egyrészt itt van Nátán próféta híres vádbeszéde, amelyben a szegény ember gidájához hasonlította Bát-Sevát, akit a gazdag fösvény elorzott tőle – másrészt a Talmud konstatálja, hogy „téved az, aki azt hiszi, hogy Dávid vétkezett”, mivel az akkori hadsereg tagjai előredátumozott válólevelet adtak feleségüknek, arra az esetre, ha a háborúban elesnének és így Bát-Sevá nem számított férjes asszonynak.

Dávid büntetése

Úgy tűnik, hogy Dávid megúszta a Bát-Sevá ügyet büntetés nélkül – ha azt nem tekintjük büntetésnek, hogy a vétek gyümölcse – a gyerek – meghalt. Amiért Dávid hivatalosan büntetésben részesült – az a népszámlálás volt, amit a népre kényszerített, hadvezére Joáv ellenére.

Ekkor jött hozzá Gád, az egyik próféta és Isten nevében választást ajánlott fel Dávidnak, aki három büntetés között választhatott: Éhínség, háború és pestisjárvány között.

A Midrás, erre az esetre applikálván a fenti „Tőled jön felmentő ítéletem” verset, az alábbi háttér-magyarázatot adja:

„Amikor Dávid népszámlálást tartott, nagy harag volt az Örökkévaló előtt. Mondá neki: Én azt mondtam, hogy » nem lehet megmérni, sem megszámolni« (Hoséá 2:1.), te pedig népszámlálást csinálsz!?…

Elküldte hozzá Gádot, a Látnokot, aki azt mondta neki, hogy három büntetés közül választhat… Dávid nagyon zaklatott volt és nem tudta mit válasszon…

Azt mondta Dávid: ha az éhínséget választom, majd azt mondja a nép: persze, a király magtárai tele vannak, ő nem fog éhezni, mit bánja ő, mi lesz velünk… Ha pedig a háborút választja, azt mondja a nép: a király körül van véve hős harcosokkal, neki nem eshet bántódása, mit bánja ő, de a levét mi fogjuk meginni… jobb tehát, ha a járványt választom, ami mindenkit egyformán érint, szegényeket és gazdagokat, hősöket és gyávákat – Erre a pestist választotta…” (Sochér Tov).

Dávid – és „Isten szolgái”

„A karmesternek, Dávidé, Isten szolgájáé, aki aznap mondta ezt az éneket az Örökkévalónak amikor az megmentette őt minden ellensége és Saul kezeiből. Ekkor ezt mondta: Szeretlek, Istenem, erősségem! Az Örökkévaló az én kősziklám, mentsváram és megmentőm. Istenem, szirtem, nála keresek oltalmat; pajzsom hatalmas szabadítóm, fellegváram. Az Örökkévalóhoz kiáltok, aki dicséretes, és megszabadulok ellenségeimtől…” (Zsoltárok 18:1 -11.)

Ez az 51 versből álló zsoltár Dávid egyik győzelmi éneke, mint az egyértelműen kiderül a bevezető címből. Kis eltérésekkel ugyanezen győzelmi éneket találjuk Sámuel próféta könyvében második részében (22:1–51.). Hogy onnan kerül-e a zsoltárokba, vagy a zsoltárokból oda – nyitott kérdés, amire több válasz is lehetséges.

Az egyik szembeötlő eltérés az, hogy Sámuel könyvében, a zsoltár dedikációjában, nincs Dávid Isten szolgájának (Eved Hásém) aposztrofálva, ahogy itt. Dáát Mikrá szerint azért jön itt ez a titulus mivel a zsoltár végén Dávid, mint felkent király van megnevezve és így a zsoltár azt sugallja, hogy Dávid, királysága és hatalma dacára mint Isten szolgája viselkedett.

A Midrás megemlít egy sor olyan személyiséget, akiket szintén Isten szolgájának nevez az Írás (más, eltérő fogalmazásban az ittenitől), mint Ábrahám, Jákob, Mózes, Salamon és Dániel, majd megjegyzi, hogy voltak köztük olyanok, akik maguk nevezték így magukat és Isten is így hívta őket (Sochér Tov). Dáviddal kapcsolatban csak itt és a 36. zsoltár elején fordul elő ez a kifejezés.

Egyes kommentátorok szerint Dávid idős korában írta ezt a győzelmi éneket, miután megmenekült ellenségeitől és főleg megszabadult Saul üldözéseitől. Ibn Ezra konkretizál: akkor szerezte Dávid ezt az éneket, amikor hadvezérei rábeszélték hogy ne vegyen részt személyesen a harcokban, hogy „Ne oltsa ki Izrael fényét” (ha valami baja esne).

(folytatás következik)
Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 40. szám – 2014. augusztus 18.