DÁVID ZSOLTÁRAI

 

Ki gyalázza a hászidot?

    “Hallgass meg ha hozzád kiáltok, igaz Istenem. Szorult helyzetemből kiutat mutatsz nekem, könyörülj rajtam, hallgasd meg imámat. Ti emberek, meddig fogjátok gyalázni tisztességemet, meddig szeretitek az üres beszédet, meddig törekedtek hazugságra. Tudjátok hát meg, hogy az Örökkévaló megkülönbözteti a hűségest (chászidot), meghallgat az Örökkévaló, ha hozzá kiáltok… Nagyobb örömöt adtál szívembe azokénál akiknek bőven van búzájuk és boruk. Békében fekszem le, el is alszom, hiszen te adod uram hogy biztonságban élhessek!” (Zsoltárok 4:2–9.)

    Kik azok az emberek, akikre itt Dávid panaszkodik? Akik a chászidot gyalázzák?

    Kimchi szerint ez az előző zsoltár folytatása, vagyis itt is az Avsalom elől menekülő Dávidot halljuk, aki azokat a notabilitásokat ostorozza, Izrael nagyjai közül, akik a lázadó királyfi pártjára álltak és a menekülő királyt – a chászidot – gyalázzák. Eszerint a vers tulajdonképpen királyi dekrétum, vagyis felhívás a lázadókhoz, hagyják abba, hagyjanak fel a törvényes király üldözésével, és tegyék le a fegyvert

Dávid bocsánatos vétke

    A Midrás igen széles skálán értelmezi a zsoltár verseit, de a központi helyet itt is Dávid foglalja el.

    “Hallgass meg ha hozzád kiáltok” – ezt a Midrás Dávidnak arra a nagy vétkére értelmezi, ami miatt attól tartott, hogy nem lesz módjában a szentélyt fölépíteni és uralma nem lesz tartós, mert fia, Salamon, – Bát Sevá fia – nem lesz képes elfoglalni helyét, az említett nagy vétek miatt.

    Ez a vétek – aki olvassa a Bibliát tudja – abból áll, hogy megkívánta és elvette Bát Sevát, Urija feleségét és férjét a frontra küldte, azzal az utasítással Joávhoz, a vezérlő tábornokhoz, hogy lehetőleg ne jöjjön haza élve. Ez így is történt. Az ebből a házasságból született gyerek meg szintén hamar meghalt, de a második gyerek, Salamon megmaradt. Ekkor jött Nátán, a próféta Dávidhoz, és drámai hasonlatban azzal vádolta a királyt, hogy az elorozta a szegény ember egyetlen kis gidáját (2Sámuel 11–12.).

    Dávid szánta-bánta vétkét, és a Biblia tanúsága szerint Isten megbocsátott neki. A Midrásban visszhangzott vélemények szerint a közvélemény nem kevésbé ítélte el Dávidot, mint a próféta, és nem sietett megbocsátani a királynak vétkét.

    Egyes talmud-bölcsek nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy Dávidot tisztára mossák a vád alól, hogy elvett férjétől egy férjes asszonyt. A hagyomány szerint “minden zsidó katona, aki részt vett Dávid hadjárataiban eleve feltételes váló levelet adott feleségének”, amely abban a pillanatban lépett életbe, amikor a katona elesett a harctéren. Ez arra volt jó, hogy az asszony ne váljon águnává, vagyis ne kerüljön az elhagyott, “lebéklyózott” feleség helyzetébe, aki addig nem mehet férjhez, amíg száz százalékos biztonsággal nem nyilvánították holttá elesett férjét. Eszerint Bát Sevá már elvált asszony volt, amikor Dávid magához rendelte.

    Végeredményben, Dávidnak valóban nem adatott meg hogy felépítse a Szentélyt – amit pedig nagyon szeretett volna. A Krónikák könyvének (1., 22:14.) tanúsága szerint sok építő anyagot, aranyat, ezüstöt stb., halmozott fel erre a célra, amit aztán végül is fia, Salamon, használt fel a Szentély építéséhez. Ugyancsak a Krónikák könyve írja le (1., 25.), hogy Dávid részletesen megtervezte a leviták énekkarát a szentélyben – mikor, milyen zsoltárokat énekeljenek, milyen hangszerekkel kísérjék éneküket, stb.

Dávid ellenzéke

    Dávid volt Izrael legnagyobb királya. Nem az első király volt – ez Saul volt – de a legkarizmatikusabb, aki megalapította a Jehuda törzsbeli Dávid-házat és személyében, mint potenciális Messiás, az eljövendő megváltás letéteményese lett. Ezzel együtt Dávid uralma nem volt zavartalan. Negyven éves királysága alatt (ebből 33 évet uralkodott Jeruzsálemben, előtte hét évet Hebronban – 1Királyok 2:11.), állandóan volt ellenzéke, egyeduralmát lázadások zavarták meg. Ezek között a legfájdalmasabb a már említett Ávsálom lázadás volt, amiről itt szó van. Benjámin törzse sem nagyon békélt meg Saul detronizálásával, és ahol csak érték, becsmérelték Dávidot, minden rosszat elmondtak róla.

    Könnyen érthető hogy a puritán nép szemében a királyi allűrök nem voltak túl szeretetreméltóak. A Midrás szerint, amikor itt Dávid arról panaszkodik, hogy becsmérlik és tiszteletét semmibe veszik, ez alatt az értendő, hogy az egyszerű nép Ben Jisájnak – Jisáj-fiának – nevezte, ami egyfajta lebecsülés lehetett, hiszen ez azt jelenti, hogy ő maga mit sem ér, és egész mibenléte abból áll, hogy az apja fia… Egyébként a Midrásokból kitűnik, hogy Mózes ellenzéke is nem egyszer Ben Ámrámnak nevezte őt, apja nevén, és ebben van valami pejoratív.

    …és egy kis születési hiba

    A Jálkut valamint a Zsoltárokra írott Midrás Sochér Tov az állandó becsmérlés és lebecsülés egy további jelét is említi. “Mondá Dávid Izrael fiainak: meddig vétkeztek még és mondjátok (rólam), hogy kétes származású, hogy a moabita Ruttól származik”.

    A Tóra egyértelmű utasítása szerint Ámmon, Moáb, Edom, Egyiptom, stb. – ezek az ókori népek ki vannak zárva Izrael közösségéből, tilos a velük való házasodás és érintkezés, stb. “Ne jöjjön ámmoni és moábi Izrael közösségébe…” – mondja ki a Tóra (5Mózes 23:4.). És akkor köztudott, hogy Dávid dédnagyanyja a moabita Rut volt (Rut könyve 4:17.).

    Az igazság az, hogy a háláchá (zsidó törvény) kimondja, hogy a tilalom csak ezen népek férfiaira vonatkozik, de nem a nőkre – ha azok szabályosan betérnek. Rut pedig – a hagyomány szerint – szabályosan betért és így a fia, Ovéd, – Dávid nagyapja – már teljes értékű zsidóként született. Ez a tény azonban – úgy látszik – nem volt a nép széles köreiben közismert.

    * * *

    Végül álljon itt az a legenda, ami hetven éves Dávid életét a kezdet kezdetével, Ádámmal, az első emberrel hozza kapcsolatba.

    Amikor Isten megalkotta Ádámot, megmutatta neki a jövendő összes nemzedéket és azok nagyjait. Amikor Ádám Dávidot látta, megkérdezte, ez mennyit fog élni? A válasz az volt hogy három órát…

Ádám megkérdezte, hogy ő mennyit fog élni? A válasz: ezer évet.

    Erre Ádám a saját életéből hetven évet Dávidnak ajándékozott és erről egy okiratot is szerkesztett, amit ő, Isten és egy szolgálattevő angyal írtak alá. Mondá Ádám: Világ Ura! Ez a szépség, királyság és zsoltárok – mindhárom Dávid tulajdonságai, összetevői – adok neki hetven évet ajándékba, hogy énekeljen és muzsikáljon előtted (Jálkut Simoni, Börésit, 41.).

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 8. szám – 2014. augusztus 5.