Az egész még május elején kezdődött, amikor állandósulni látszott a meleg idő. A kertészetek, ahová már a korábbi hónapban is gyakorlatilag hetente jártam, végre palántákat is árultak, így a csinos dísznövények mellé haszonnövényeket is tudtam vásárolni.

A magaságyásokat már hetekkel korábban előkészítettem, alulra az előző éves komposzt került, felülre pedig friss termőföld. Többféle paradicsomot, fűszernövényt (amit egyébként sajnálok levágni, mert olyan szépek bokrosan…), paprikát, és idén először padlizsánt és cukkinit is ültettem. És salátát, amit a fűszernövényekhez hasonlóan szintén sajnálok levágni, úgyhogy ezzel a feleségem van megbízva, mert ő nem táplál efféle szentimentális érzelmeket a növények irányába. Persze felmerül a kérdés, hogy minek veszek haszonnövényt dísznövénynek, de a válaszom egyszerű: a fűszernövények aromás levelei természetes riasztóként hatnak a különböző kártevő rovarokra, tehát nem kell ahhoz levágnom őket, hogy hasznosak legyenek.

Megacukkini

Cseh Viktor kisfia, a gigantikus méretű nem sárga cukkinivel

A saláta beszerzése pedig szimpla átverés volt. Mert én uborkának vettem meg, s bár oly sok év hobbikertészkedés után kicsit szégyellem leírni, hogy összetévesztettem a salátát az uborkával, de muszáj könnyítenem a lelkemen. Egyszerűen a körülmények áldozata lettem. Mivel nem akartam a tizenkettedik tő random növényért fizetni, amit a fiam a kertészeti kalandozásom közben a kocsiba pakolt, ezért sietnem kellett, nem volt időm a válogatásra. Egyszerűen bepakoltam a kocsiba azt az utolsó három cserép növényt, ami az UBORKA felirat mögött volt. S nem utólagos mentegetőzésképpen, de már a levételkor salátaszerűnek tűntek a növények, de nem foglalkoztam velük, mert átfutott rajtam a gondolat, hogy végülis még csak palánták, és a növények kicsiként sokszor másképpen néznek ki, mint amikor kifejlődnek. De még egyszer hangsúlyozom: az UBORKA feliratú tálcában voltak.

Így lett uborkasalátám, uborka nélkül…

Sárga cukkinit vettem, ebből is az utolsó három tövet, de nemcsak azért mert tetszett a színe, hanem mert nem árultak zöldet. Elképesztően gyorsan nőnek, egy héten belül lapuleveleikkel beárnyékolták az egész részt ahová ültettem őket. Virágoztak, majd az első virágból elkezdett fejlődni az első termés is, napról-napra hosszabb és vastagabb lett, én pedig levágtam néhány laput, hogy a napsugaraktól hamarabb beérhessen. Vártam, vártam, de csak nem sárgult, igaz eközben egyre gigantikusabb lett, s nem vagyok ugyan egy nagy piacra járó, de ekkora cukkinit még soha sem láttam.

Anna (Cseh Viktor felesége – a szerk.) elkezdte pedzegetni, hogy szerinte ezek „mezei” zöld cukkinik, de én ezt még néhány napig hárítottam. Aztán amikor elérkezett az esős idő, akkor inkább mégis levágtam, mert nem akartam, hogy a sok csapadéktól megrepedjen. Kedvenc kertészetem második átverése volt ez. Viszont legalább nem fogok meglepődni, ha a sárga koktélparadicsomok pirosnak érnek be.

A cukkini a spárgatök családjába tartozik, s mint minden töknek, az ősei Amerikából származnak. A ma cukkininek ismert zöldséget Észak-Olaszországban nemesítették. Először 1901-ben Milánóban írták le a nevét, addig jellemzően a termőföld melletti város nevével jelezték, hogy nem hagyományos tökről van szó. S habár csak százhuszonegy éve nevezték először cukkininek, ez nem jelenti azt, hogy az azt megelőző évszázadokban ne lett volna szerves része az olasz és így az olasz zsidó konyhának is.

Örök zsidók az örök városban

Az olaszországi zsidók között kiemelkedő szerepet foglalnak el a római zsidók. Jóllehet Rómáról – valószínűleg a Vatikán miatt – nem feltétlenül a zsidók jutnak az embereknek először az eszükbe, az igazság az, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal már kétezer éve élnek a Tevere partján zsidók – hosszabb ideje, mint Európa bármelyik másik városában.

Az első zsidók még Alexandriából érkeztek Rómába, és már a kereszténység megjelenése előtt két évszázaddal hitközséget alapítottak a mai olasz fővárosban. 

Először i.e. 139-ben Hispanus prétor utasította ki a városból az összes olyan zsidót, akik nem voltak római állampolgárok. A következő évszázadokban sokszor megismétlődött a zsidók ki és betelepítése, azonban a zsidók zöme tősgyökeres „római” maradt. Még ha egy-egy generáció nem is élt a városban, a családok hűségesen őrizték a római rítust, azaz minhág romit, nem keveredtek az 1492 után nagyobb számban érkező szefárd zsidókkal és külön zsinagógákban imádkoztak.

Amikor 1555-ben II. Marcell pápa elhunyt, és IV. Pál átvette az egyház legfőbb hivatalát, az egyik legelső intézkedéseként a mintegy két-háromezer Rómában élő zsidót gettóba zárta. A kijelölt szűk városrész egészen 1870-ig(!) maradt a római zsidók lakhelye, ebből kifolyólag nem is annyira meglepő, hogy a nagyzsinagógájukat („Tempio Maggiore di Roma”-t), csupán 1904-ben avathatták fel.

Háromszáztizenöt év megalázó szeparáltság után nyerték vissza szabadságukat a római zsidók. A gyötrelmes és nehézségekkel teli időszak olyan szoros együttlétet alakított ki, amely szerepet játszott a vallási és egyéb szokások pontos megőrzésében is. Emiatt tudjuk például, hogy a római zsidók egyik gyakorta használt konyhai alapanyaga a cukkini volt. 

Én például ezen a növényen keresztül jutottam el a római zsidók történetéhez, amikor receptet kerestem a megacukkinihez. 

Az étel neve concia, egy sült és pácolt cukkiniétel, amely népszerű szombati eledel a római zsidók körében.

Concia kicsit másképp

 

Az eredeti recept párve és nem kell több hozzá, mint két gerezd vékonyra szeletelt fokhagyma, fél csészényi friss menta- vagy bazsalikomlevél finomra vágva, kétharmad csészényi fehérborecet, hat vagy hét cukkini (vagy nyilván egy akkora, amekkora nálunk a kertben nőtt), egy teáskanál tengeri só, extra szűz olívaolaj az öntethez, valamint semleges olaj a sütéshez.

Az elkészítés egyszerű: a felkockázott cukkinit aranybarnára kell sütni az olajban, majd nyakon önteni a borecetes, olívaolajas, fokhagymás mentával. Legalább két órán át hagyni az ízeket összeérni és kész is.

No, de én a recepteket általában arra használom, hogy legyen mitől eltérni. S mivel a borecet közepes népszerűségnek örvend nálunk, azt kapásból elhagytam, viszont mivel nagyon szeretjük a sajtokat, úgy döntöttem, hogy fetával készítem el. 

A fetát szétmorzsoltam egy tálban, hozzáadtam a boltban vett mentalevelet (ezzel megkímélve a kerti mentabokrot), amit felaprítottam, majd a recepthez képest dupla annyi összenyomott fokhagymagerezddel előkészítettem a dresszinget, aztán nagyobb részt mogyoróolajban, kisebb rész olívaolajban kisütöttem a felvágott cukkiniket, amelyekről szalvétával felitattam a felesleges olajat, végül összekevertem őket. Hideg salátaként – elsősorban a menta miatt – frissítő élmény lett belőle! Jó étvágyat hozzá!

Felhasznált irodalom:

Sacerdoti, Annie; Falco, Alberto Jona, The Guide to Jewish Italy. Venice: Marsilio Editori s.p.a. 2013.