Egy vallásos zsidó tartalékos katona rájött, hogy az IDF-ajándékutalvánnyal látogatott étterem hamis kósersági igazolással rendelkezik.

Egy zsidó katona feleségével együtt érkezett egy étterembe, amelyhez az izraeli hadseregtől kapott ajándékutalványt válthatta be. Ott azonban döbbenten tapasztalták, hogy a falon kifüggesztett kósersági tanúsítvány nem hivatalos szerv által lett kiállítva, a Főrabbinátus tájékoztatása szerint ez kósersági csalásnak minősül.

A katona a Chotam szervezethez fordult, amely panaszt nyújtott be az IDF-hez, és felszólította az intézményt, hogy a tartalékosoknak biztosított utalványokat kizárólag megfelelő kósersági felügyelet alatt álló éttermekben lehessen felhasználni.

A zsidó hagyományok

„Amikor beléptem a feleségemmel az étterembe, azonnal észrevettem, hogy a kihelyezett kósersági igazolást olyan szervezet adta ki, amelyet a törvény nem jogosít fel erre.

Nagyra értékelem, hogy a hadsereg támogatni kívánja a tartalékosokat, de ez az eset nekünk szégyent, fájdalmat és kellemetlenséget okozott.

Csalódás volt számomra, hogy az IDF nem kóser éttermekkel szerződik, és oda irányítja a katonáit. Vajon nem lehetne úgy biztosítani a juttatásokat, hogy azok a zsidó hagyományokat tiszteletben tartó katonák számára is megfelelőek legyenek?” –  nyilatkozott a katona.

Lépéseket kell tenni a jövőben

Rabbi Aviad Gadot, a Chotam vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy „A tartalékosok nagy része hagyománytisztelő, és betartja a kósersági szabályokat. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy az IDF hadserege olyan éttermekbe irányítsa a katonákat, amelyek nem kóser felügyelet alatt működnek. Az elmúlt hónapokban tucatnyi hasonló megkeresést kaptunk.”

A Chotam szervezet Izrael Katz védelmi miniszterhez fordult, és azt kérte tőle, hogy tegyenek lépéseket a hasonló esetek megelőzésére.

Pecsét a kóser ételen

Amikor egy kóser étel vagy alapanyag kikerül a kósertartó zsidó felügyelete alól és olyanhoz kerülhet, akire vagy nem vonatkoznak a kósersági előírások, vagy vonatkoznak ugyan, de nem tartja magát azokhoz (lásd RöMÁ uo.

Forrás: arutz

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.