Gabriel Benayon rabbi a New York-i metró sztárja lett egy rövid időre, amikor segítséget nyújtott egy láthatóan szerencsétlen sorsú utastársának – írja a Chabad.org. A rabbi éppen egy manhattani bevásárlókörút után utazott vissza Brooklyn lubavicsi negyedébe, Crown Heightsba, egy pár új cipő boldog tulajdonosaként, amikor felfigyelt arra, hogy a vele szemben ülő férfi mezítláb van. Benayon rabbi nem sokat teketóriázott, levette a lábáról a cipőjét és átnyújtotta a férfinak, ami legnagyobb meglepetésére éppen illett a lábára. A metrókocsi utazóközönsége tapssal, mosollyal és különféle kedves gesztusokkal honorálta a megható gesztust.

 

 

 

Benayon rabbi egyébként Panamavárosban él, ahol a Chábád mozgalom küldöttjeként szolgálja a helyi zsidó közösséget. New Yorkba az évente megrendezett nemzetközi küldött konferencia miatt érkezett, ahová – legalábbis a világjárvány előtti időkben – a világ minden pontjáról érkeztek lubavicsi rabbik. Számuk az utóbbi években megközelítette az ötezret.

„Amikor megpillantottam ezt az embert, az kérdeztem magamtól: Hogy lehet, hogy nekem két pár cipőm van, neki pedig egy sincs? Az, hogy erre felfigyeltem, azt jelenti, hogy Isten azt üzeni: tegyél valamit!” – idézte fel a pillanatot a rabbi, majd a hászidizmus megalapítója, a Báál Sém Tov egyik legfontosabb tanítását idézte fel: „A Báál Sém Tov azt mondta, hogy mindennek oka van, amit egy zsidó meglát vagy meghall és minden mögött valamilyen tanítás rejlik. Semmi sem történik véletlenül”.

Benayon rabbi egyébként maga is megtapasztalta, hogy milyen a gödör alján lenni, ha nem is anyagi értelemben. Súlyos szorongásától való megszabadulásának történetét „A szorongásomtól a boldogságomig” című könyvében írta le. Tapasztalatai arra ösztönözték, hogy mentálhigiénés szakembernek képezze ki magát. Oktatói munkája mellett 15 éve terapeutaként segíti a hozzáfordulókat.

A rabbi önzetlen tette az internet segítségével rengeteg emberhez eljutott, mert lánya – apja tudtán kívül –, telefonjával rögzítette a cipő átadását. Több izraeli tv-csatorna készített vele interjút, illetve a Dél-Amerika szerte népszerű, spanyol nyelvű Telemundo csatorna is.

„Ebből is látjuk, hogy egy egyszerű, jóindulatú cselekedet milyen hatással van a világra és milyen változást képes elérni. Így hozhatjuk el a messiást” – foglalta össze a történet lényegét a rabbi.

A jó cselekedetek gyakorlása – gmilut chászádim – kiemelt szerepet kap a zsidó mindennapokban.

Megszakítás