AZ ADAKOZÓ FÖSVÉNY

 Történt, hogy Bergyicsev oroszországi városkában, ahol a hírneves chászid rebbe, rabbi Lévi Jicchok élt, meghalt egy nagyon gazdag ember — nevezzük reb Mosénak –, akit módfölött fösvénynek ismertek.

chevrá kádisá — a temetkezési szentegylet — tagjai úgy gondolták, kihasználják az alkalmat, és nagyon magas összeget kértek az örökösöktől a temetésért és a sírhelyért. A rokonok rabbi Lévi Jicchokhoz fordultak, hogy ő döntse el, jogos-e a chevrá kádisákövetelése.

Rabbi Lévi Jicchok azt mondta, hogy a chevrá kádisá nem kérhet többet reb Mose temetéséért, mint máséért. Egyúttal kérte, értesítsék őt, mikor lesz a temetés, hogy el tudjon menni.

A hír hamarosan szertefutott a városban. Márpedig ha rabbi Lévi Jicchok ott lesz a temetésen, egy zsidó sem maradhat otthon. Temetésen még nem volt akkora tömeg, mint reb Moséén.

A temetés után megkérdezték rabbi Lévi Jicchokot, vajon miért tisztelte meg ennyire halálában reb Mosét, akit életében tudatlan és fukar embernek ismertek.

— Én jobban ismertem őt, mint mások — mondta a rebbe. — Nemeslelkű ember volt. Három din Tora, vagyis rabbinikus döntés kapcsán bizonyosodtam meg erről.

A talált pénz

 — Volt egyszer egy borfelvásárló, aki abból élt, hogy a város borkereskedői számára beszerezte az árut a termelőktől. Odaadták neki a pénzt, ő pedig megvette és a városba fuvarozta a bort. Egy alkalommal, amikor vidékre indult, észrevette, hogy elveszítette az árura kapott pénzt. A rettenetes fölfedezéstől azonnal ájultan esett össze. Orvost hívtak hozzá, aki nagy nehezen magához térítette. Ám amint visszanyerte eszméletét, s eszébe jutott a szörnyű veszteség, megint összeesett. Az orvos éppen élesztgetni kezdte, amikor a hírre összefutott sokadalomban előrefurakodott egy zsidó, és közölte, hogy megtalálta az elveszett pénzt. Nagy öröm támadt, s a beteg újra magához tért.

— Nem sokkal ezután két zsidó keresett fel, hogy din Torát mondjak ügyükben — mesélte rabbi Lévi Jicchok. — Egyikük reb Mose volt. A másik elmondta, hogy valójában nem reb Mose találta meg a pénzt, hanem ő, csakhogy nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megtartotta. Amikor megtudta, hogy más ekkora költségbe verte magát egy ember életének megmentéséért, lelkiismeret-furdalása támadt, és ráébredt, hogy nem tarthatja meg a más pénzét. Elment hát reb Moséhoz, s bevallotta, hogy bűnt akart elkövetni, de megbánta, és vissza akarja adni a pénzt.

Reb Mose azonban nem fogadta el, mondván, hogy ezzel lemondana a micváról, amelyet a felvásárló életének megmentésével tett.

— Úgy döntöttem — mondotta rabbi Lévi Jicchok –, hogy reb Mose nem köteles akarata ellenére elfogadni a pénzt. A másiknak pedig, aki megbánta vétkét, más módot kell találnia a jóvátételre.

A hetibér

— Volt Bergyicsevben egy zsidó, akinek nem valami jól ment, és alig tudta eltartani a családját. Végső kétségbeesésében azt mondta a feleségének, hogy elmegyegy másik városba. Az asszony megfenyegette, hogy ha elhagyja a családot, elválik tőle. Erre azt találta ki, hogy reb Mose megbízásából kell elutaznia egy bizonyos városba, de ezért fizetést kap, amelyet az asszony minden szerdán fölvehet reb Mose irodájában. A feleség nem vitatkozott tovább, az ember pedig megnyugodva elutazott.

Amikor az asszony gyanútlanul elment az első heti fizetésért, a pénztáros persze elküldte, mondván, hogy fogalma sincs, miről beszél. Szerencsére reb Mose meghallotta a veszekedést. Kijött az irodájából, és azt mondta a pénztárosnak: “Az asszonynak igaza van. Fizesse ki, és ezentúl minden szerdán adja ki neki a fizetést. Én vagyok a hibás: elfelejtettem szólni, hogy megállapodtam a férjével. Minden rendben.”

Telt-múlt az idő, s egyszer csak hazatért a férj, akinek szerencsésen alakultak az ügyei, és sikerült zöld ágra vergődnie. Felesége elmondta, hogy távollétében semmiben nem szenvedtek hiányt, mert minden héten rendben megkapta a pénzt, amiért hálás, de még boldogabb, hogy ő szerencsésen hazatért.

A férj elment reb Moséhoz. Nagyon köszöni nagylelkűségét, mondta, de vissza akarja fizetni a pénzt, amelyet feleségének adott. Reb Mose azonban egy fillért sem fogadott el, mondván, hogy ő semmiféle üzletet nem kötött a férjjel. Erre az rabbi Lévi Jicchok elé vitte az ügyet.

— Ebben az esetben is úgy döntöttem — mondotta a bölcs rebbe –, hogy a zsidó nem kényszerítheti reb Mosét a pénz elfogadására, mert az az asszonyt támogatta igaz szíve adományával.

Az égi kezes

— Egy városbéli zsidó elvesztette a pénzét, és nagy bajba került. Elment hát reb Moséhoz, hogy kölcsönkérjen tőle.

“Ki áll jót, hogy visszafizeted a kölcsönt?” — kérdezte reb Mose.

“Az egyetlen kezes, akit föl tudok ajánlani, az Örökkévaló” — felelte az ember.

“Nagyon jó lesz — mondta reb Mose. — Jobb kezest nem is találhattál volna. Benne feltétlenül megbízom.” — Azzal átadta a pénzt a szegény zsidónak, hogy az talpra tudjon állni.

A kölcsön ideje lejárt, de az adós nem jelentkezett. Nem sokkal később azonban nagy bocsánatkérések közepette meghozta a pénzt.

“A kezesed egy váratlan haszon formájában megadta a kölcsönt — mondta neki reb Mose. — Így hát nem tartozol semmivel.”

— A hálatelt zsidó azonban ragaszkodott hozzá, hogy én hozzak döntést — folytatta rabbi Lévi Jicchok. — Én pedig ebben az ügyben is úgy ítéltem meg, hogy reb Mose nem kötelezhető akarata ellenére a pénz elfogadására.

— Láthatjátok hát, barátaim — mondta végül a rebbe –, hogy reb Mose egyáltalában nem volt olyan fösvény, zsugori ember, amilyennek hittétek, csak jobban szerette névtelenül gyakorolni a könyörületességet. Az adakozásnak pedig ez a legnemesebb formája.

Megjelent: Egység Magazin 2. évfolyam 10. szám – 2014. július 28.