A világ legnagyobb kóser mezuzáját állították fel New Jersey-ben, a South Brunswick-i új Chábád központ bejáratánál.
mezuzáját helyezték el az újonnan épült zsidó közösségi központ főbejáratánál. A két méter magas, Izraelből érkezett kézzel írott pergamen lenyűgöző látványosság.
A mezuzát az Azimov rabbicsalád gyermekeinek megrendelésére készítette egy fiatal izraeli szofer, az új épület felavatásának tiszteletére. A tekercs teljes mértékben a hálácha szerint íródott, és egy egyedi, mahagóni tokban kapott helyet, amit külön erre a célra faragtak New Yorkban.
„Azt akartuk, hogy valami különleges jelezze ezt az új kezdetet”
– mondta Mendel Azimov.
„Amikor megkérdeztem a szofert, mi a legnagyobb méret, amit képes elkészíteni, azt válaszolta: amekkora hibátlan kláfot(pergamen) talál, akkora lesz.”
A projekt különlegességét nemcsak a méret, hanem a részletek is fokozzák. A kláf, vagyis a pergamen, egyetlen ép, sima és kóser állatbőrből készült, amit rendkívül nehéz ekkora méretben beszerezni. A kész tekercs egyike volt az utolsó küldeményeknek, amelyek Izraelből az Egyesült Államokba érkeztek még a háborús események előtt.
A mezuza nem dísz
A mezuzát nem dísznek szánták. A tekercs minden betűje szabályosan és áhítattal íródott, és Isten nevének három betűje (ש-ד-י) szerepel a hátoldalán, amely a „Shomer Daltot Jiszráel” („Izrael kapuinak őrzője”) szavak rövidítése.
Azimov rabbi szerint ez a kezdet, nem a végpont:
„A Rebbe mindig arra tanított, hogy használjunk ki minden lehetőséget, és menjünk vele tovább.”
A Chábád-közösség most országos kampányt indított, miszerint minden zsidó otthonba szeretnének kóser mezuzát juttatni. A kezdeményezés keretében házhoz is mennek és ellenőrzik a már fent lévő mezuzákat, illetve újakat is helyeznek fel – akár ingyen is, különösen az őszi zsidó nagyünnepek kezdetéig.
Az új Chábád-központ
Azimov rabbiék több mint 20 éve szolgálják a South Brunswick-i közösséget. Az új központ modern terei nemcsak az imát szolgálják, hanem héber iskolának, CTeen-programnak és családi rendezvényeknek is otthont adnak. Az új mezuzához pedig már most zarándoklatok indulnak, nemcsak a városból, hanem akár Brooklynból is.
„Ez nem csupán egy nagy mezuza, hanem a zsidó büszkeség kifejezése is”
– fogalmazott Jonathan Vorchheimer, helyi közösségi tag. „Aki elmegy mellette, érzi, hogy itt nemcsak falakat építettek, hanem valami sokkal mélyebbet.”
A Talmud (Ávodá Zárá 11a) tanítása szerint, amikor egy zsidó otthon ajtajára mezuzát helyeznek, az védelmet von a házra. A South Brunswick-i mezuza most ezt az ősi ígéretet teszi kézzelfoghatóvá.
Forrás: chabad.org
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
