Haderában, Tel-Avivtól északra nyílt meg december 1-jén Izrael első cápafigyelő központja, ahol az érdeklődők megfigyelhetik a part közelében gyülekező cápákat, és tanulhatnak az életükről.

A ragadozók telente keresik fel a haderai tengerpartot, mert a közeli Orot Rabin hőerőműből forró víz ömlik a tengerbe. Ezen a területen a víz hőmérséklete akár 10 fokkal is meghaladhatja a normális vízhőmérsékletet.  Sötétcápák és homokpadi cápák kedvelik ezt a helyet, közülük akár 20-30 példány is megfigyelhető egyszerre. Az állatok december elején érkeznek, és március végéig maradnak a környéken. A sötétcápák 4 méteresre is megnőnek és 350 kg-ot nyomnak, a homokpadi cápák pedig 2.5 méter hosszúak és 100 kg a súlyuk. Mindkét fajt a kihalás fenyegeti. A központot az Izraeli Nemzeti Park Hatóság, a haderai önkormányzat, az Izraeli Természetvédelmi Hivatal és több tudományos intézet működteti közösen.

„Világszerte évente 100 millió cápát vadásznak le. Az elmúlt évtizedekben a cápák létszáma 90%-kal csökkent. A nálunk is felbukkanó sötétcápa azért került a kihalás szélére, mert az uszonya miatt vadásszák, amit levesbe főznek. Azt még nem tudjuk, hogy miért pont itt gyülekeznek a cápák, mert a Földközi-tenger e része „tengeri sivatagnak” számít, mely nem képes élelmezni csúcsragadozókat. Ahogy a Júdeai-sivatagban sem élnek oroszlánok, úgy elvileg itt sem kellene cápáknak feltűnniük. Az biztos, hogy egy példány kivételével kizárólag nőstény cápák érkeztek Haderára, tehát a jelenség összefüggésben lehet az állatok vemhességével” – mondta Ejál Beigel, a Haifai Egyetem doktorandusza.

Már több cég kínál egyre nagyobb népszerűségnek örvendő motorcsónak- és búvártúrákat a parton. Vannak, akik kajakkal, vagy szörfdeszkákon siklanak a cápák felett.  „Hatalmas kincs ez, különösen nekünk, búvároknak. Sokan a világ másik végére is elutaznak egy-egy ilyen élményért, nekünk pedig itt van, elérhető közelségben. Még csak hajóra sincs szükség, egyszerűen beúszunk a partról a vízbe. Ha nyugodtan viselkedünk, ők is nyugodtak és egészen közel lehet hozzájuk kerülni. Ezek a cápák egyáltalán nem veszélyesek, ami kockázatossá teszi a merülést, az az ipari környezet és a viharos időjárás.” – mondta Rán Golán, izraeli búvár.

„A Földközi-tenger cápapopulációja a túlhalászat és a gyakori véletlen befogás következtében jelentős mértékben lecsökkent. Gyakran előfordul, hogy a tévedésből kihalászott cápákat sérülten, vagy elpusztulva dobják vissza a vízbe” – mondta Jigál Ben-Ári, a Nemzeti Park Hatóság tengeri osztályának vezetője.

„Mivel a cápa ragadozó, ritkítja az ökoszisztéma lassú és gyenge állatait, s ezáltal megerősít más fajokat és az egész tengeri környezetet. A megfigyelőállomás létrehozása is része annak a több szervezetet összefogó, nagy ívű tervnek, melynek célja a cápák megóvása” – tette hozzá.

A meleg vízre összegyűlő cápákra a Haifai Egyetem kutatói figyeltek fel 2016-ban. Azóta 38 cápát azonosítottak. Elmondásuk szerint minden évben újabb egyedek csatlakoznak a csapathoz. Azt még vizsgálják, hogy miért éppen Haderát preferálják az állatok, mert máshol a világon még nem tapasztaltak hasonló jelenséget.

zsido.com

Forrás: TOI

 

 

 

 

Megszakítás