A második világháború idején Óbudáról származásuk, vallásuk vagy meggyőződésük miatt elhurcolt áldozatokról tartott megemlékezést csütörtökön Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az óbudai zsinagóga.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy “szilárd és humánus értékrend talaján kell állnunk ahhoz, hogy hazaszeretetünket ne mások ellenében határozzuk meg”, hanem a kerületért és az országért tenni kész sokféle emberek elfogadása által. A múlt e történelmi zsákutcája egyben egyfajta lehetőség is, melynek tükrében “újrafogalmazhatjuk saját magunk és gyermekeink viszonyát a más meggyőződésű, (…) más szokásokat követő, de velünk sorsközösséget vállalni kész embertársainkkal” – mondta a polgármester.

Bús Balázs szólt arról is, hogy Magyarországon a háború előtt mintegy 900 ezer zsidó ember élt, a háború végére azonban 255 ezren maradtak. Az áldozatok között ott voltak az óbudai téglagyárban összegyűjtött foglyok is, akiket menetoszlopokban kísértek a nyilasok a biztos halálba. Becsületes ember számára sok évtizednyi távlatból sem könnyű feldolgozni az akkori kegyetlenséget – mondta -, ugyanakkor látni kell az óbudai Szent Alajos Házban életeket mentő szalézi szerzetesek munkáját is ahhoz, hogy “magyarként és óbudaiként könnyebben megtarthassuk önbecsülésünket” – fogalmazott a polgármester.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arra figyelmeztetett, hogy az emlékezésnek mindig kell, hogy legyen gyakorlati tanulsága, a jelenre és a jövőre vonatkozó üzenete. A holokausztra emlékezve arra gondolni, hogy “Isten nem véletlenül hagyott meg bennünket”, “feladattá varázsolja” a múlt felidézését.

Hangsúlyozta: az embernek, aki egy bizonyos élethelyzetben áldozattá válik, mindig arra kell gondolnia, hogy nem maradhat “csak áldozat”. “Ha az áldozati lét ellen akarunk tenni, meg kell keresnünk az adott élethelyzetben is a saját, személyes feladatunkat” – mondta Köves Slomó.

MTI