A budapesti gettót 1944 novemberében hozták létre, miután júniustól kezdve a zsidókat az egész városban úgynevezett sárga csillagos házakba kényszerítették.
A budapesti gettó létrehozásával egyidőben, az úgynevezett „nemzetközi gettó” is „felépült”, ahova mintegy 15 600 olyan zsidót zártak, akik semleges államok – Svájc, Svédország, a Vatikán, Portugália és Spanyolország – védlevelével rendelkeztek. Őket azonban rendszeresen zaklatták a nyilasok: rajtaütéseket tartottak, kifosztották őket, megsemmisítették irataikat, és sokakat közülük a Dunába lőttek.
A budapesti „nagy gettó”
1944 decemberében a „nemzetközi gettó” lakóit átköltöztették a fő gettóba. Ez az úgynevezett „nagy” gettó Budapest VII. kerületében helyezkedett el, mindössze 0,3 négyzetkilométeres területen. A körbekerített gettót nyilas őrök felügyelték, akik gyakran megakadályozták az élelmiszer- és segélyszállítmányok bejutását. A gettó kialakításához 12 000 keresztény lakost költöztettek ki, akik más, korábban zsidóktól elvett lakásokat kaptak a városban. A gettó rendkívül gyorsan túlzsúfolttá vált. December végére körülbelül 55 000 ember várta itt sorsát, a felszabadulás idejére pedig már hetvenezren voltak, mivel a bujkáló zsidókat és a zsidó gyermekotthonok lakóit is ide terelték.
Nem volt étel és járványok terjedtek a gettóban
Bár a gettó mindössze mintegy hét hétig létezett, a Zsidó Tanács irányításával mégis kialakult egyfajta közösségi működés.
Igyekeztek biztosítani az alapvető ellátást, fenntartani a rendet, gondoskodni az épületekről, valamint megszervezni a vallási életet és a gyermekek oktatását. A súlyos hiány, a zsúfoltság és az egészségtelen körülmények miatt azonban a helyzet egyre elviselhetetlenebbé vált, és járványok terjedtek.
A gettóban fürdeni, tisztálkodni gyakorlatilag nem lehetett. A vízhálózat nem működött. 10-15 fő jutott egy szobára. Az eleve kritikus élelmiszerellátást, az ostrom végképp ellehetetlenítette.
1944 december 24-én a szovjet csapatok körbezárták Budapestet. Az ostrom miatt a már amúgy is akadozó élelmiszer-ellátás szinte teljesen leállt, és a halottak elszállítása sem volt lehetséges. A felszabadulás idejére legalább 3000 holttest várt eltemetésre; közülük körülbelül 2200-at tömegsírokban hantoltak el a Dohány utcai zsinagóga közelében. Ez idő alatt a nyilasok továbbra is támadták a zsidókat a városban.
A gettó Pest keleti részén helyezkedett el. Pestet 1945. január 17–18-án szabadította fel a Vörös Hadsereg. Buda csak újabb egy hónapnyi harc után került szovjet kézre, addigra a város nagy része romokban állt. A felszabadulás után a zsidó szervezetek fő feladata a hazatérő deportáltak támogatása és a rászorulók segítése lett. Tízezreknek biztosítottak ideiglenes lakhatást, élelmiszert és segítséget.
Hajdú János mindössze hétéves volt, amikor szabadult a budapesti gettóból. Így emlékezett vissza:
„Alig több mint hat hetet töltöttünk a gettóban, amikor nagynénémmel legyengülten és kábultan kiléptünk egy romba dőlt városba, amelyet alig ismertünk fel. A Duna összes hídját felrobbantották, a házak nagy része sérült, kiégett vagy összeomlott. Az utcákon holttestek hevertek, és szinte semmi élelem nem volt.”
Forrás: hmd.org.uk
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.