Ez nem szentségtörés, hanem az élő hagyomány jele.

Miután fáradságos munkával kitakarítottuk az egész lakást, és sehol nem maradt egy szemernyi morzsa sem, nekiülünk a széder estének – és csinálunk egy kis rendetlenséget. A borral és az ünnep jelképeivel megrakott asztalra kerül a hágádá is, mely tartalmazza az Egyiptomból való kivonulást ünneplő este folyamatának leírását, magyarázatokat, történeteket, imákat (erről részletesen itt írtunk).

A második pohár bor kitöltésének borfoltos lapja, Arany hágádá, Spanyolország, XIV. század

A hágádá szövege eredetileg az imakönyv részét képezte, és a XIII. század környékén vált önálló kötetté. A szöveg legrégebbi ismert változata Száádjá Gáon X. századi imakönyvében olvasható, az első ismert, önálló hágádá pedig a XIII. század fordulójáról származó, a jeruzsálemi Izrael Múzeumban őrzött Madárfejű hágádá. A hágádák illusztrálásának gyakorlata a XIV. századra igen elterjedtté vált mind a szfárádi, mind pedig az askenázi közösségekben. A hágádá az egyik leggyakrabban illusztrált zsidó könyvtípussá vált. A szemfüles megfigyelő a csodálatos rajzok mellett észrevehet valami furcsaságot is: a kézzel írott, gazdagon illusztrált, vagyis minden bizonnyal igen drágán vásárolt, vagy készíttetett hágádákra egyáltalán nem vigyáztak úgy a tulajdonosaik, ahogyan azt elvárnánk ekkora értéknél. Ezek a könyvek ugyanis sokszor borfoltosak.

A bor kitöltése, Testvér hágádá, Spanyolország, XIV. század

A széder során a résztvevők mindegyike előtt a mai napig ott van a nyitott hágádá. A hágádá elrendeli különféle ételek fogyasztását – ezek szintén nyomot hagyhattak a hágádákon: sós vízbe mártott zöldség, keserűfű, chrajszesz és persze a Tórában előírt kovásztalan kenyér, a macesz. És persze időnként lapozni is kell – akár maszatos ujjakkal is. Ahogy a szertartás halad, összesen négyszer kell megtölteni (majd kiüríteni) a poharakat, megfelelően a négy tórai kifejezésnek, melyek leírják a szolgaságból való megváltást: megszabadítottál, kivezettél, megváltottál és kivettél. Mindeközben a hágádákat a bor, a petrezselyemről csöpögő sós víz és a kettétört maceszből származó morzsák is veszélyeztetik. Sőt, vannak, akik az egész szédertálat a magasba emelik a széder egy bizonyos pontján, ami további veszélyeket rejt magában a hágádák tisztaságára nézve. Az a szokás, hogy a baloldalunkra dőlve eszünk és iszunk, szintén hozzájárul a foltok kialakulásához.

A Testvér-hágádá borfoltos lapja

Az egyiptomiakat ért tíz csapás említésénél minden csapásnál kicsöppentünk egy-egy cseppet a telitöltött boros serlegből. A hágádára leselkedő borveszély egyre nagyobb lesz, ahogy a második pohár bort többször is meg kell emelni egy-egy szövegrész felolvasásához. A bor kitöltése is hordoz veszélyeket, tekintettel a késői órára, és arra, hogy az első két pohár bort gyakorlatilag éhgyomorra isszák. A vacsorához természetesen félre lehet rakni a hágádákat, de az étkezés befejeztével hamarosan előkerülnek újra, hiszen még hátra van két pohár bor, valamint az áfikomán (áfikojmen, a görög epikomion – desszert szóból származó héber kifejezés, utóételt jelent, ami után már semmit nem szabad enni) elfogyasztása.

A résztvevők felemelik a borosserlegeket a széderasztalnál, Hispano-moreszk hágádá, Spanyolország, XIV. század vége

Nem csoda hát, hogy a hágádák sokszor a legnagyobb elővigyázatosság mellett is borfoltosak lesznek. Ezek a foltok azonban díszére válnak e könyveknek: azt mutatják, hogy a zsidó hagyomány él, és a zsidók örömmel ülik meg a peszáchi szédert.

A szédertál felemelése, Barcelonai hágádá, Spanyolország, XIV. század

zsido.com

Forrs: blogs.bl.uk

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

Megszakítás