A magyar zsidó történelem egyik jelentős napja ijár hónap 3. Ma van Reb Sájele, Bodrogkeresztúr egykori csodarabbijának 100. jorcájtja. Életében is ezrek vándoroltak hozzá, halála után pedig sírja lett zarándokhely.
Kerek 100 esztendővel Bodrogkeresztúr községére hatalmas gyász zúdult. Elhunyt Reb Sájele csodarabbi.Vajon miért remélnek még ma is csodát tőle?
Félárvaságra jutott csodagyermek
A 20. századi magyarországi haszidizmus egyik legfényesebb csillaga, reb Sájele, azaz Steiner Jesájá 1851-ben született Zboróban (ma Zborov, Szlovákia), a magyar-galíciai határ közelében. Az ősanyák erényeivel megáldott Hentse Mirjám és Reb Majse harmadik fiaként látta meg a napvilágot, de apját alig háromévesen elvesztette, így korán félárván maradt.
Édesanyja már kisgyermekkorában felismerte különleges lelki adottságait – Sájele már fiatalon kívülről és mély átéléssel mondta a zsoltárokat. Hentse asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb nevelést biztosítja számára: Olaszliszkára vitte a fiút a híres reb Friedmann Herseléhez, aki nemcsak fogadta, de örömmel pártfogásába is vette.
A liszkai rebbe „mindene”
Elsőként Bűdszentmihályra, a kor egyik jelentős jesivájába küldték, ahol Rottenberg Semájáhu tanította. Később reb Hersele teljes bizalmába fogadta a fiatal Sájelét, akit annyira szeretett, hogy egyszer még a felesége azt is megjegyezte neki: „ez a Sájele a te mindened!”. A tanítvány nemcsak tanult, hanem mindennapi segítője lett mesterének. Gyakran ő osztotta szét a rebbének adott ajándékokat a rászorulók között.
Egy eset különösen emlékezetes: amikor egy özvegyasszony segítséget kért lánya kiházasításához, Reb Sájele saját adományaiból adta oda a szükséges 300 forintot. A liszkai rebbe mosolyogva mondta ekkor: „Jesájó, te az összes üzletemben megelőzöl!”
Olaszliszka helyett Bodrogkeresztúr
Mestere őt szerette volna utódjául a rabbiszéken, de Reb Sájele elutasította az ajánlatot, mert nem akart viszályt a liszkai rebbe fiaival, akiket testvérként szeretett. Ezért tanácsért fordult két nagy haszid vezetőhöz: a szigoráról ismert cánzi rebbéhez, Chájim Halberstamhoz, aki maradásra bíztatta, majd a békére hajló nadvornei rebbéhez, Mordche Leiferhez, aki ezt tanácsolta neki:
„A cánzi rebbe nagy harcos, de te békés ember vagy, költözz hát Keresztúrra, és ott tedd azt, mit mesteredtől tanultál!”
Így költözött át Bodrogkeresztúrra, ahol feleségül vette Szórélét, egy helyi haszid család leányát. Itt alapította meg udvarát, amelynek központja a házuk melletti bészmedres volt: zsinagóga, tanház és „vendéglő” egyszerre. Házuk mindig nyitva állt, és a rebecen konyhájában naponta több száz emberre főztek – sábeszkor nem ritkán ötszáznál is többen gyűltek össze.
Reb Sájele nem tartotta magát rabbinak
1910-ben Szabolcsi Miksa, a magyar zsidó újságírás úttörője is meglátogatta őt. Bár egykor maga is rabbinak készült, felnőttként elfordult a vallástól, sőt, írásaiban gyakran iróniával szólt a haszid világról. Mégis, leírása érdekes betekintést nyújt a reb Sájele-féle Isten-tisztelet hangulatába:
„Az egyik vő valóságos fejtáncot produkált […] Egy hosszú, sovány bocher úgy hajlongott, mint a nádszál a viharban […] Mások szorosan a falhoz szegződtek, melyet időről időre öklükkel vertek. Ez a chaszidistentisztelet képe.”
A legmeglepőbb talán mégis az volt, amikor Szabolcsi kérte a rebbét, hogy mondjon neki „egy kis Tajrét”, vagyis magyarázzon Tórát. A rebbe válasza szinte sokkolta:
„Nem tanulok én […] Nem hagynak tanulni. Látogatók annyira igénybe vesznek […] Én nem vagyok rabbi.”
És még ha mondott is Tajrét, azt mindig mesterétől, reb Hersele műveiből vagy a Noám Elimelech című klasszikusból idézte. De saját magyarázatot nem fűzött hozzá – a hallgatóság mégis úgy értette meg, mintha ő maga világította volna meg a szöveg mélyebb értelmét.
Reb Sájele halála és temetése
Reb Sájele 1925 pészah után röviddel hunyt el. Haláláról és temetéséről szinte mítoszokat idéző beszámolók maradtak fenn. Egyszerű deszkakoporsóját saját imádkozóasztalából készítették, és a mikve (rituális fürdő) olyan szűknek bizonyult a résztvevők számához képest, hogy külön fürdőt ástak az udvar egyik sarkában.
Az éjszaka kezdődő gyászszertartáson több mint tízezer ember vett részt. Hat különvonat hozta a zarándokokat az ország minden tájáról. Jöttek rabbik, hitközségi elöljárók, hívek az egész Kárpát-medencéből: Tokajtól Makóig, Munkácstól Szombathelyig. A zsinagóga nem tudta befogadni a tömeget – a háztetőkre másztak, fákra kapaszkodtak, könnyezve kísérték végső útjára a csodarabbit.
Halála előtt Reb Sájele megáldotta fiát, Reb Ábrahámot, akinek ezt mondta:
„Soha ne feledkezz meg a szegényekről. […] Remélem, hiszem, tudom: sok megtört szívet fogsz megvigasztalni. A szerencsétlenek, a kétségbeesettek vigaszt fognak találni tanácsaidban és imáid által. […] Kövesd nyomdokaimat.”
Aznap reggel még utoljára imádkozott híveivel. Délelőtt 10 óra 10 perckor, családja és barátai körében csendesen elszenderült.
Reb Sájele élete nem a tanításaitól, hanem példamutató életvitelétől, jámborságától, segítőkészségétől vált legendává. Mára sírja Bodrogkeresztúr egyik leglátogatottabb zarándokhelye lett.
Emlékéből fakadjon áldás!
Források: Besser, Yisroel, Reb Shayele – The Warmth and Wonder of Kerestir. Jerusalem: Feldheim Publishers, 2017. ◊ Cseh Viktor, Zsidó Örökség – Vidéki zsidó hitközségek Magyarországon. Budapest: Mazsike, 2021. ◊ Szabolcsi Miksa, „Látogatásom a bodrogkereszturi csodarabbinál”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 33. szám, 5–9. old. ◊ „Meghalt Reb Sáje Steiner, a bodrogkereszturi »csodarabbi«”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 18. szám, 3. old. ◊ „Több, mint tizezer ember vett részt a csodarabbi éjszakai temetésén”, Egyenlőség, 1925. 44. évf. 18. szám, 12. old.
A borítókép a zarándoklaton készült egyik videóból származik.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.