Amikor befejezve közel tíz éves, amerikai jesivákban töltött tanulmányi évemet visszatértem Budapestre, az akkor még működő Dessewffy utcai imaházba jártam „dávenolni”. Egy hétköznap reggeli ima után, amikor „leszereltük” a tfilint (imaszíj), egy Munkácsról származó bácsi, sajnos már nincs közöttünk, azt kérdezte tőlem, „na és, fiacskám, beszélsz zsidóul?”

Teljesen meg voltam róla győződve, hogy ez a sokat megélt, zsidóságához mélyen és büszkén ragaszkodó, már akkor is vagy nyolcvanéves bácsi arról érdeklődik, hogy vajon ivritül sikerült-e megtanulnom a jesiva-évek alatt. Amikor azt válaszoltam, hogy az siurok (órák) jelentős része jiddisül, a tanulás azonban angolul ment, megnyugodott. „Áz di kenszt ja” – mondta, és megveregette a vállam.

A nyelv, mellyel Isten a világot teremtette

Mert persze míg a héber az ősi zsidó nyelv, a nyelv, mellyel Isten a világot teremtette, a Tóra és a Biblia, illetve a Misna nyelve, talán nem túlzás azt állítani, hogy, legalábbis az európai zsidók számára, a „legzsidósabb” nyelv mégis a jiddis.

Ez a 9. században Európa közepén, a németet jellemzően héber, arameus és mindenféle szláv nyelvekkel kiegészítő askenázi zsidók által „kifejlesztett” nyelv évszázadokra vált az askenázi zsidók kommunikációjának eszközévé és, bár a régmúlt fénye kissé elhalványult, mind a mai napig él, virágzik és képes megújulni.

Más, eredetileg nem zsidó nyelvre épülő, „zsidósított” nyelvhez, mint például a talmudi arameushoz hasonlóan a jiddist is fonetikusan, héber betűkkel írják és alapvetően két nagy ága van, a keleti, mely magába foglalja az ukrán, román, lengyel, galíciai és kelet-magyarországi régiókat és a nyugati, mely lényegesen kevésbé volt elterjedt, és olyan területeken beszélték, mint a mai Németország, Svájc, illetve Hollandia és Belgium.

A könyvnyomtatás kora

Becslések szerint a holokauszt pusztítása előtt a világ 17 milliós zsidóságából cca. 11-13 millió zsidó beszélt jiddisül, mára többnyire az ultraortodox világban él tovább a nyelv, ott azonban ismét reneszán­szát éli.

A könyvnyomtatás elterjedésével az írott jiddis is nagy népszerűségre tett szert. Nők például, akik az imádkozásban, illetve a rabbinikus tudományokhoz használt héber nyelvben nemigen voltak járatosak, leggyakrabban jiddisül írtak és olvastak. A kifejezetten hölgyek számára készült jiddis nyelvű imakönyvek és az olyan rabbinikus munkák, mint a Tóra hetiszakaszainak eseményeit ismertető, a 16. században született, később magyar nyelvre is lefordított Céina uReina című munka sokat segítettek abban, hogy a lányok és asszonyok ne csak a zsidó vallás gyakorlati, de annak spirituális részéből is kivegyék részüket.

A nyugati felvilágosodás azonban a jiddisre a német nyelv eltorzított változataként tekintett, és a szekularizálódó zsidóság gyorsan igyekezett az ősi, provinciálisnak tekintett nyelvet a modern és magasztos németre vagy más, a többségi társadalom által használt nyelvre lecserélni.

Kelet-Európában, főként Oroszországban azonban, főként a 20. század elején, gyökeresen más irányt vett. A vallástól a szocializmus és kommunizmus irányába igyek­vő tömegek a zsidóságot kul­turális oldalról igyekeztek megtar­ta­ni, így virágzásnak indult a szekuláris jiddis irodalom, színház és filmművészet és olyan írók, mint Só­lem Jankev Abramovics (aki Men­dele Mocher Szfárim írói álné­ven publikált) vagy Sólem Rabino­vics (Sólem Áleichem álnéven) tet­tek szert világhírnévre. A jiddis nyelv azután a „Goldene Medinébe” (aranyország, azaz Amerika) me­nekülő zsidóság kincse maradt év­tizedeken keresztül, és Isaac Ba­tse­vits Singer, Israel Joshua Singer és számos más író által maradt rend­kívül népszerű. Előbbi, I. B. Sin­ger, munkásságáért irodalmi No­bel-díjat is kapott.

Számos jiddis nyelvű újság ma is működik, főként az Egyesült Államokban, Izraelben, Angliában, Svájcban és Belgiumban, olvasótáboruk leginkább az ultraortodox közösség tagjaiból kerül ki, azonban Birobidzsanban, ebben a Sztálin ál­tal álmodott, kelet-oroszországi zsi­dó autonóm területen ma is ellát köz­igazgatási feladatokat.

A zsidók sok évszázados békés és sokszor békétlen együttélése a többségi társadalmakkal a különböző európai kultúrákban azonban nem maradt nyom­talanul, és jiddis kifejezések szin­te minden európai nyelvben, így a ma­gyarban is meghonosodtak. És nem csak meghonosodtak, de ezek nélkül a, sok­szor a jiddis közvetítésével beépült hé­ber eredetű szavak nélkül elképzelhetetlen lenne a magyar nyelv is.

Beépülés a magyar nyelvbe…

Ki ne használná a barát helyett a haver, a szerencse helyett a mázli, a fiatalember helyett a srác, az áru helyett a szajré kifejezéseket.

A mindennapi magyar nyelvbe szervesen beépült jiddis szavak sora azonban jóval hosszabb ennél. Az olyan kifejezések, mint az éca (ötlet), behemót (ha­talmas), jatt (borravaló), jampec (ki­rívóan viselkedő), sáp (részesedés), sti­ka (csend), sóher (fukar), kóser (helyes), tréfli (helytelen), tarhál (kéreget) és a balhé (vita) olyannyira mindennapjaink szókincsének ré­szét képezik, hogy legtöbbünk azt sem tudja, ezek a szavak bizony mind-mind jiddis eredetűek.

Ki ne héderelt (lakott) volna a haverjánál (barátjánál) néha vagy majrézna (félne) a szüleitől, tanítaná móresre a gyermekét, ha az lébecol (könnyelműsködik) vagy egy rahedli (sok) tré (ócska) osztályzatot hoz haza? Ki ne lejmolt (kért) volna annak idején szüleitől egy kis pénzt, hogy aztán abból pacekra (rendesen) megebédeljen? Ki ne kapott volna kajakra (erővel) egy maflást valamilyen melák (óriás), behemóttól (hatalmastól) pofont, amiért ázesz (szemtelen) pónemja (arca) van és kinek ne lenne herótja (elege) attól, ha elpaterolják (mellőzik) a melóból (munka) vagy ha nem kap jattot (hálapénzt), esetleg bemószerolják (feljelentik)?

Mindannyian cefetül (rosszul) érez­zük magunkat, ha valami gajra megy (el­romlik) vagy ha nagy a córesz (baj), hi­szen sokszor a problémákat nem le­het egy varázsütéssel elmulasztani, mond­ván abrakadabra. Sze­retünk nassolni (édességet enni), sze­retjük a smuk­kot (ékszer) és gyakran smúzolunk (be­szél­getünk) órákon át a mispóhéval (csa­­láddal). Ugyanakkor nem szeretünk slep­pelni (pakolni) és ki nem állhatjuk a smuc­cot (piszkot).

…És az angolban

Persze nem csak a magyar nyelv vett fel számos jiddis kifejezést, a modern angol is előszeretettel használja az olyan szavakat, mint a schlepp, shmooze, tachlis vagy tuches és jiddisből erednek azok a gyakran használt, ma már az angol nyelv szerves részét képző szavak, mint a shmutz, tchachke, nosh, meshugah és az oy-vey is.

Megyeri András Jonatán írása

A cikk az Egység 128.  számában jelent meg. 

Megjelent: Egység Magazin 30. évfolyam 128. szám – 2020. március 1.