Beni Ganz, Izrael védelmi minisztere új irodát alakított ki magának Ros Háájinban található otthonában. A munkálatok befejezése után otthonába invitálta Náchum Kohén rabbit, a város Chábád-központjának vezetőjét, hogy helyezzen el egy mezuzát az iroda bejáratának ajtófélfáján.

A rövid szertartás után Ganz megjegyezte, hogy a mezuza különleges védelmet jelent Izrael számára, ahogy ezt az áldott emlékű lubavicsi rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi is oly gyakran elmondta – többek között az izraeli politikusokkal való találkozói során is. A Tóra több helyen említi, hogy a mezuza parancsolata védelmezi a zsidó otthonokat. A pergamenre, egy hivatásos tóramásoló által kézzel írt tórai idézeteket tartalmazó kis tokot a ház bejáratára, illetve a lakóhelyiségek ajtófélfáinak mindegyikére fel kell erősíteni. Néhány évente szakemberrel ellenőriztetni is szükséges a mezuzákat, hogy az eltelt idő alatt nem esett-e kár a tekercsekben.

A Rebbe 1974-ben indított kampányt e micva megismertetése érdekében, miután arab terroristák merényletet követtek el egy jesivában, az észak-izraeli Máálotban. A Rebbe célja az volt, hogy minden zsidó otthon ajtófélfáit kóser mezuza díszítse és védelmezze. A kampány részeként a lubavicsi küldöttek igyekeztek minél több zsidó családhoz, intézményhez és vállalkozáshoz eljutni és mezuzát tenni a megfelelő helyiségek ajtófélfáira.

A zsidó hagyományokat nagyra becsülő miniszterrel jó kapcsolatot ápoló Kohén rabbi egyébként ros hásáná második napján is ellátogatott a Ganz család otthonába, hogy megfújja a sófárt. Meglepetésére a minisztert egyik kollégája, Gabi Askenázi külügyminiszter társaságában találta. A rabbi érkeztekor mindkét politikus kipát vett, és örömmel tett eleget a nap legfontosabb előírásának.

Bár Ganz alapvetően szekuláris életmódot folytat, és politikai programjának fontos részét képezi az állam és a vallás szétválasztása, mégis számos zsidó hagyományt megtart. Édesapja, Náchum vallásos családban nőtt fel, és fiatal korában csatlakozott a vallásos-cionista Bnéj Akiva ifjúsági szervezethez. Mezőkovácsházán született feleségével, Málkával együtt egész életében hű maradt a Tórához, és mindketten tevékenyen részt vettek az 1948-as államalapításban. A Ganz család tagjai közül a legtöbben ma az Egyesült Államokban laknak, és hászid életmódot folytatnak. Elsősorban a szatmári közösség tagjai, akik nem örülnek, hogy rokonuk ilyen magas pozícióra emelkedett Izraelben.

zsido.com

Forrás: chabad.org

 

Megszakítás