Beni Ganz, az izraeli ellenzék miniszterelnök-jelöltje, egykori vezérkari főnök, elfelejtette magával vinni a tfilinjét, amikor Trump elnökhöz utazott az amerikai béketerv ismertetésére, így a hazafelé úton, a zürichi repülőtéren egy ott várakozó zsidó utastól kért kölcsön egyet.

A Brooklynban és Lakewoodban könyvesboltokat működtető Yochonon Berman a repülőtér exkluzív várójában botlott a közismert politikusba. „Ahogy észrevettem, megkérdeztem tőle, hogy Beni Ganzhoz van-e szerencsém, amit ő megerősített. Később látta, hogy elmentem imádkozni egy oldalsó szobába. Amikor visszajöttem, odalépett hozzám és megkérdezte, hogy kölcsönveheti-e a tfilinemet.”

Berman természetesen belegyezett. Ganz magára öltötte az imaszíjakat és elmondta a Smá Jiszráel és a Smone Eszré imákat.

Bár Ganz alapvetően szekuláris életmódot folytat, és politikai programjának fontos részét képezi az állam és a vallás szétválasztása, mégis számos zsidó hagyományt megtart.  Édesapja, Náchum vallásos családban nőtt fel, és fiatal korában csatlakozott a vallásos-cionista Bnéj Akiva ifjúsági szervezethez. Mezőkovácsházán született feleségével, Málkával együtt egész életében hű maradt a Tórához, és mindketten tevékenyen részt vettek az 1948-as államalapításban. A Ganz család tagjai közül a legtöbben ma az Egyesült Államokban laknak, és hászid életmódot folytatnak. Elsősorban szatmári közösség tagjai, aki nem örülnek, hogy rokonuk ilyen magas pozícióra emelkedett Izraelben.

zsido.com

Forrás: JPost

 

Megszakítás