Beni Ganz távoli rokonai nem örülnének, ha a volt vezérkari főnök izraeli miniszterelnök lenne.

A kormányfői hivatalra pályázó egykori vezérkari főnök, Beni Ganz szatmári közösséghez tartozó családtagjai remélik, hogy magas hivatalra emelkedett rokonuk nem lesz Izrael következő miniszterelnöke. Hillel Dov Ganz rabbi a brooklyni Williamsburg lakója. Egy interjúban csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a nagy magyarországi rabbik leszármazottja, Beni Ganz esetleg a zsidó állam következő miniszterelnöke lehet.

A kiterjedt Ganz család tagjai Erdélyből szóródtak szét a háború nyomán a világban. Eredetileg munkácsi hászidok voltak, az ő ideológiájuk a szatmári hászidokéhoz hasonlóan cionizmus-ellenes. Beni Ganz édesapja, Náchum is ebbe született bele, ám felnőve más utakat járt, és csatlakozott a vallásos cionista Bnéj Akiva ifjúsági szervezethez. Mezőkovácsházán született feleségével, Málkával együtt egész életében hű maradt a Tórához, és mindketten tevékenyen részt vettek az 1948-as államalapításban. A Ganz család tagjai közül a legtöbben ma az Egyesült Államokban laknak, és hászid életmódot folytatnak. Elsősorban szatmári hászid közösség tagjai. A szatmári felfogás szerint minden együttműködés súlyos bűnnek számít az általuk illegitimnek tartott zsidó állammal.

Szatmári hászidok

Hillel Dov Ganz rabbi és a volt vezérkari főnök közös ükapja Hilel Folk rabbi Erdélyben tevékenykedett. A híres pozsonyi tóratudós, a Chátám Szofer (Mose Schreiber rabbi) tanítványa volt, és számos vallásbölcseleti témájú könyvet írt. Ezeket a család néhány évvel ezelőtt létrehozott alapítványa adta ki. „Beni nagyanyja tichelben [kendőben] járt, az ő édesanyja jeruzsálemi lakos volt, naponta háromszor imádkozott minjenben. Ilyen családból származik [Beni Ganz]!”

Beni Ganz

A rabbi nem örül annak, hogy távoli unokaöccse ilyen magas rangra emelkedett Izraelben. Bár régebben úgy hallották, Beni szokott tfilint rakni, a család szatmári és más, magyarországi eredetű csoportokhoz tartozó tagjai nem értenek egyet a cionista ideológiával és távol tartja magát a család egyetlen nem haredi ágától. Reméli, hogy Beni vallásos életmódra vált, és mindemellett nem lesz belőle miniszterelnök, hiszen hite szerint még voksolni is tilos Izraelben, nem is beszélve a választáson való indulásról.

zsido.com

Megszakítás