A The Jerusalem Post cikkének segítségével felelevenítjük a kriptozsidók titkos életét.
Kiket neveznek valójában kriptozsidóknak?
Azokat a zsidó származású embereket, akik titokban gyakorolták a judaizmust, miközben nyilvánosan egy másik vallás szerint éltek. A történelem során a világ több táján is találkozni kriptozsidókkal, de a kifejezés alapvetően a 15. század végén végleg a katolikus vallásra tért Spanyolországból és Portugáliából származó szefárd zsidókra utal, akiket szokás még conversóknak vagy marannóknak is nevezni.
Kik a szefárd zsidók? Honnan származnak, és mikor érkeztek először zsidók az Ibériai-félszigetre?
A szefárd zsidók korai története meglehetősen homályos. Ők lényegében olyan zsidók, akik Spanyolországban – melynek héber neve Szefárad – és Portugáliában éltek. Viszont, hogy pontosan mikor és hogyan kerültek oda, az máig komoly vita tárgyát képezi. Egyes hagyományok szerint a zsidók ibériai jelenléte már több mint kétezer-ötszáz éves, s megjelenésüket akkorra datálják, miután i. e. 586-ban a babilóniaiak lerombolták a jeruzsálemi Első Szentélyt. Mások szerint zsidók csak a második pun háború (i. e. 218 és 201 között) után érkeztek Spanyolországba és Portugáliába, miután az akkoriban Hispániának nevezett régiót a rómaiak meghódították a karthágóiaktól. Egy harmadik feltételezés szerint zsidók az i. sz. 70 után érkeztek a félszigetre, miután a rómaiak elpusztították a Második Szentélyt. A híres zsidó történetíró, Josephus Flavius (37?–100?) szerint i. sz. 90-re már Európa szerte, így tehát az Ibériai-félszigeten is jelentős zsidó diaszpórák alakultak ki, melyet a korabeli keresztény feljegyzések is alátámasztanak.
Melyik törzsből származnak a szefárd zsidók?
Abban minden tudós egyetért, hogy a Szentföldről jöttek. De vajon tudható-e, hogy a tizenkét törzs melyikéhez tartoztak?
Köztudott dolog, hogy még az Első Templom lerombolása előtt Izrael tíz törzse elveszett. Pontosan senki sem tudja, hogy mi történt velük, s habár zsidók egyes csoportjai azt állítják, hogy ők az elveszett tíz törzs egyikéből származnak, mint például az etióp zsidók hagyományosan Dán törzséhez, míg az indiai zsidók Menáse törzséből valóknak tekintik magukat, ezekre releváns bizonyítékok jelenleg nem állnak rendelkezésünkre. Abban viszont mindenki egyetért, hogy a szefárd zsidók Júda, Benjámin és Lévi törzséből származnak, azaz ugyan azokból a törzsekből valók, mint a világ zsidóságának nagy része.
Milyen élete volt a zsidóknak az Ibériai-félszigeten?
Egy ideig jó, aztán egy rémálom. Amíg a félsziget muszlim uralom alatt volt, s Andalusznak nevezték, az itt élő zsidó közösségek virágoztak. Ez volt a spanyol zsidók aranykora, olyan világhírű, mai napig meghatározó rabbik és héber költők, tudósok hazája, mint Smuél háNágid (993–1056), Slomó Ibn Gavirol (1201?–1058), Maimonidész (Mose ben Maimon, 1138–1204) vagy éppen a RáMBáM (Mose ben Náchmán, 1194–1270), – hogy csak a legismertebb neveket említsük. Aztán gyökerestül megváltozott a helyzet a rekonkviszta folyamattal, mely az 1200-as évek végén kezdődött, s végül 1492-ben Granada feladásával ért véget.
Ám téved, aki azt gondolja, hogy az Ibérián korábban – a muszlim uralom előtt – is ne lett volna gyakori a zsidóüldözés. A muszlim fennhatóság előtt, amikor a félsziget nagy részét a vizigótok uralták, már akkor többször előfordult zsidóüldözések, kiutasítások, illetve erőszakos térítések is. A zsidók elleni ellenszenv a 14. században még tovább erősödött, a muszlimok uralmának végével pedig gyakorlatilag teljesen elszabadult a pokol. 1492-ben kiutasították a Spanyolország területén élő zsidókat, s ezzel megkezdődött a szefárd zsidók diaszpórának kora. A legtöbb szefárd család – a korábbi tapasztalataik alapján – muszlim országokba igyekezett megtelepedni, így elsősorban Perzsiában (a mai Iránban) és az Oszmán Birodalomban (a mai Törökország, Görögország és a Közel-Kelet nagy részében) kerestek új hazát, de többen mentek az „újvilágba”, Hollandiába is.
Az Ibériai-félszigeten gyakorlatilag csak kriptozsidók maradhattak, azok az emberek, akik hivatalosan áttértek a keresztény hitre. Az áttérésük után conversóknak nevezték őket, ám legtöbbjük csak külsőleg gyakorolta a keresztény szertartásokat, otthonaikban, a zárt ajtók mögött, s nem utolsó sorban a szívükben megmaradtak zsidóknak. Ezt a csoportot gúnyos néven marannóknak is hívták, mely arabul sertést jelent.
A „régi keresztények” attól tartottak, hogy az „új keresztények” megtérése nem őszinte, ezért igyekeztek megkülönböztetni magukat tőlük, mert fenyegetést láttak bennük. Ezért aztán megfosztották a conversókat a befolyásosabb pozícióktól, s igyekeztek a perifériára juttatni őket. Becslések szerint a 7 milliós Spanyolországban mintegy 1 millióan muszlimból, és körülbelül 200 ezren pedig a zsidóságról tértek át a keresztény hitre.
A „régi keresztények” a különböző hivatali pozíciókhoz bevezették az úgynevezett vértisztasági („limpieza de sangre” – spanyolul, vagy „limpeza de sangue” – portugálul) tesztet. A tesztet először már majdnem fél évszázaddal a zsidók erőszakos kiűzése előtt, 1449-ben Toledóban végezték el. Az eljárás nagyjából úgy zajlott, hogy a jelölt térden állva, jobb kezét egy biblián fekvő feszületre helyezve kijelentette, hogy ő se nem zsidó se nem mór származású, majd megadta a szüleinek és nagyszüleinek nevét és születési helyét, mely adatok valóságát ellenőrizék. Úgy tűnik a 20. századi zsidótörvényeknél már nem volt új a nap alatt…
A vérteszt mellett azonban volt a spanyoloknak egy sokkal effektívebb szelektáló eszköze is, méghozzá az inkvizíció intézménye, mely az eretnekek, s így a kriptozsidók felszámolására szolgált. A közkeletű tévhit ellenre viszont – bár az inkvizíció meglehetősen hatékony volt – az inkvizítorok a legtöbb gyanús embert végül nem végezték ki. Ha valakit azzal gyanúsítottak, hogy titokban más vallást is gyakorol, akkor először komoly megfigyelésnek vetették alá, aprólékosan tanulmányozták a viselkedését, s csak a legvégső esetekben végezték ki őket. Ettől függetlenül viszont az emberek rettegtek az inkvizíció intézményétől, s úgy látszik, a félelem önmagában elég volt a kriptozsidók visszaszorítására is.
Akárhogyan is,
manapság a kriptozsidóknak számos leszármazottja él szerte a világban, olyanok is, akik akár nem is sejtik, hogy eredetileg 16. századi szefárd zsidók leszármazottjai lennének.
Azt pedig kideríteni, hogy valaki egy kriptozsidó leszármazott, nagyon nehéz feladat, mert név alapján ez igen bonyolult vállalkozás, hiszen a legtöbb kriptozsidó igyekezett minden látszatott megtenni, hogy ne lógjon ki az akkori társadalomból, így a nevüket is megváltoztatták, azonban néhányan meghagyták a vezetéknévben – a héber névhez hasonlóan – az arra vonatkozó részt, hogy kinek a fiai.
A conversók vagy marannók mellett léteznek más nagyobb kriptozsidó csoportok is, ilyenek például a mai napig fennálló dönmék, akik elsősorban Thesszalonikiben és Törökországban éltek, illetve származtak el, de manapság a legtöbben igyekeznek teljesen visszatérni a rabbinikus judaizmushoz.
A 20. század kriptozsidóinak tekintik az egykori Szovjetunió, de elsősorban Oroszország területén élő zsidókat is, akik a legkeményebb kommunista időkben csak szigorúan titokban, a középkorhoz hasonlóan, kvázi az életük kockáztatásával gyakorolhatták a zsidó vallásukat.
Ma már hála az Örökkévalónak kriptozsidókat nem szülnek zsidóellenes körülmények, hanem a zsidó emberek választásuk alapján megélhetik a Tóra gyönyöreit nap mint nap.
Fotó: Wiki